Chanyeol szösszenet

Ma is egész nap gyakoroltunk, mert  egy hét múlva lesz egy fontos fellépésünk . A főnök ránk parancsolt, hogy addig nem mehetünk haza, amíg a koreográfus azt nem mondja, hogy most már elmehettek.

Végül hajnali 2-kor végeztünk.

Kb. úgy mentem az utcán, mint egy zombi. Zsibogtak a végtagjaim és iszonyatosan el voltam fáradva, ráadásul ma alig ettem valamit. Csoda, hogy nem ájultam el. Szinte úgy estem be az ajtón mikor hazaértem. Próbáltam halkan közlekedni a lakásban, nehogy valakit felkeltsek. Több-kevesebb sikerrel összejött. Ledobtam a cuccaimat és a hűtő felé vettem az irányt. Kinyitottam és meglepetésemre volt bent egy tál ramen. Leültem az asztalhoz és elkezdtem enni. Susogásra lettem figyelmes. Valaki felkelt.

Bejött a konyhába és felkapcsolta a villanyt.

- Hát te? - kérdezte álmos hangon, majd a hűtőszekrényhez sétált és kivette a narancslevet

- Most értem haza.

Levett egy poharat, töltött a gyümölcsléből és leült velem szembe.

- Ilyen későn?

- Ez miért olyan meglepő?

- Nem tudom. Te mindig hamarabb haza szoktál érni, mint mi.

- Meg lett parancsolva, hogy addig nem jöhetünk haza, még a koreográfus azt nem mondja, hogy elmehettek.

- Ah, értem.

Befejeztem az evést és el akartam pakolni, de rám szólt.

- Hagyd csak! Menj, feküdj le, majd én elpakolom.

- Köszönöm.

Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba.

- Majd holnap tusolok! - mondtam magamban

Öt perc se kellett és már aludtam is.

~

8:00

Ébresztett a telefonom.

Felkeltem, letusoltam, összeszedtem a cuccaimat, majd lementem reggelizni.

- Jó reggelt! - köszönt Lay

- Jó reggelt! Többiek?

- Már bementek.

Lay-el megreggeliztünk, majd együtt mentünk be dolgozni.

Gyakorlás, gyakorlás és csak gyakorlás.

 Épp szünetet tartottunk, mikor Chanyeol bejött.

- Sziasztok! - köszönt

- Szia!

- Hoztam neked egy kis tízórait. - lebegtette előttem a zacskót

- Köszi, kedves vagy.

- Ebédelsz velünk?

- Persze. Délben akkor találkozunk lent.

- Oké. Most megyek vissza dolgozni.

Miután Chanyeol elhagyta a termet, folytattuk tovább a gyakorlást.

Már alig vártam az ebédidőt, hogy legyen egy kis szünetünk.

12:00

- Ebédidő! - mondta a koreográfus - Egy óra múlva újra itt!

Lementem a földszinti étterembe.

- Hali! - ültem le mosolyogva

- Szia!

Rendeltünk, majd beszélgetni kezdtünk.

- Izgulsz már a fellépés miatt? - kérdezte Suho

- Igen, kicsit.

- Ahogy láttam, nem kell aggódnod. Már most nagyon jól megy a tánc.

- Köszi. - pirultam kicsit el

Közben kihozták a rendeléseinket.

- És ti hogy álltok a dalokkal?

- Már kiválasztottuk, hogy mik kerülnek az albumra.

- Már nagyon kíváncsi vagyok.

- Ha szeretnéd, megmutathatom neked valamikor. - mondta Chanyeol

- Oké.

Mivel nem voltam éhes, ezért csak keveset ettem és inkább csak piszkáltam a kaját. Még azt sem ettem meg amit Chanyeol hozott nekem.

Miután megebédeltünk, elindultunk vissza, dolgozni. Én hátul ballagtam egyedül, még a fiúk jót beszélgetve haladtak előttem. Kicsit el is gondolkodtam, észre se vetten hogy nem egyedül megyek már.

- Hayun!  - Chanyeol hangja zökkentett vissza a valóságba

- Igen. - néztem rá

- Valami baj van?

- Nem. Miért?

- Csak, mert olyan keveset ettél, több mint a felét otthagytad.

- Nem voltam éhes.

- Biztos?

- Persze. Ne aggódj. Minden rendben. - mosolyogtam rá

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

- Tudom… Gyere, menjünk, mert lemaradunk a többiektől. – tereltem el a témát

Ha tudnád...

~

Épp az ébresztőmet állítottam be mikor kopogtak.

- Gyere.

Chanyeol volt az. Bejött és leült mellém az ágyra.

Nagyon komolynak tűnt.

- Miért nem mondod el, hogy mi a baj?

- Chanyeol, nincs semmi baj, mondtam már.

- Akkor miért nem etted meg, amit délelőtt vittem neked?

Basszus.

- Nem volt rá időm. - hazudtam

- Ne hazudj nekem! - nézett a szemembe

A pillantása szinte a lelkemig hatolt.

Sírva fakadtam.

- Nem bírom ezt...túl sok nekem. Túl sok a gyakorlat és alig van 5 perc szünetünk. Én megértem, hogy fontos ez a fellépés a főnöknek, de ennyire? - törtem meg

 - Ez az oka, hogy nem eszel rendesen?

Bólintottam.

Chanyeol magához húzott és megölelt.

- Csoda, hogy nem ájultál el eddig. Vagy csak én nem tudok róla?

- Nem. - ráztam a fejem

- De kávén és vízen nem lehet megélni.

- Én szeretnék enni, de egyszerűen nincs étvágyam.

- Ne sírj! - simogatta a hátam - Itt vagyunk, majd mi segítünk. - adott egy biztató mosolyt

- Köszönöm.

- Most hagylak pihenni. Reggel együtt megyünk be. Jó éjt!

- Rendben. Jó éjt!

~

8:00

Reggel elvégeztem a szokásos teendőimet, majd lementem reggelizni. Már az emeletről jövet valami finom illat csapta meg az orrom. Egyből összefutott a nyál a számban.

- Oh, a kedvencem. - mondtam miután megláttam, hogy mi a reggeli

- Addig nem mehetsz el, amíg meg nem eszed azt, amit kiszedtél.  Arasso? - suttogta a fülembe Chan mikor senki sem figyelt

Bólintottam.

Juharszirupos amerikai palacsinta volt a reggeli. Kisgyerekként is nagyon szerettem, anyukám rengetegszer csinált csak a kedvemért.

Kiszedtem két nagyobb palacsintát, de meg is bántam, mert az utolsó falatokat alig bírtam megenni.

Ránéztem könyörgő tekintettel Chan-ra, hogy hátha otthagyhatom, mert már kipukkadok, mire egy mérges pillantást kaptam válaszul. Végül nagy nehezen legyűrtem azt a kevés palacsintát.

- A te hibád, ha nem tudok ezek után táncolni. - "fenyegettem meg"

Válaszul egy elégedett mosolyt kaptam.

Chh...

~

Holnap lesz a "nagy nap", ezért a szokásokhoz híven ma is sokat gyakoroltunk kevés szünettel, de már 3-kor hazamehettünk, hogy holnapig ki tudjuk magunkat pihenni.

A fiúk is már elkészültek az albummal, így ők is hazajöhettek.

Mivel nagyon untam magam, felkerestem Chan-t.

- Kopp-kopp! - nyitottam be

- Szia! Na, mi újság?

- Megmutatod a dalokat? - kérdeztem mosolyogva

- Persze.

Átnyújtott egy fejhallgatót, majd ő is felvett egyet.

- Melyikkel kezdjük?

- A title dallal.

~

- Ez nagyon jó. - mondtam miután meghallgattuk az albumot - Ügyi vagy! - dicsértem meg

- Köszi, de ez nem csak az én érdemem.

- De most csak téged tudlak megdicsérni, mert te vagy itt. - mosolyogtam rá

- Izgulsz a holnap miatt?

- Ah, ne is mondd. Iszonyatosan. Attól félek, hogy el fogom rontani.

- Nyugi, nem kell parázni. Nem fogod elrontani. Csak higgy magadban és menni fog.

- Köszi, a jó tanácsokat.

- Halihó! - nyitott be a leader - Itt meg mi folyik? - kíváncsiskodott

- Chan megmutatta a dalokat és beszélgettünk kicsit.

- Chan? - húzta fel a szemöldökét - Mióta hívsz engem így?

- Még nem szólítottalak így?

- Nem.

- Pedig mikor rólad beszél, előttünk mindig így hív. - mondta Suho

- Talán nem tetszik? Hívjalak esetleg Beagle 1-nek?

- Haha... - forgatta a szemeit

- Na, csak vicceltem. - böktem meg

- Igazából azért jöttem, hogy megkérdezzem nincs e kedvetek filmezni.

- De, menjünk. - keltem fel

- Mit nézünk? - kérdezte Chanyeol kifele menet

- Vígjáték?

- Jó lesz. - foglaltam el a helyem a kanapén

Nem gondoltam horrora, mert akkor éjjel egy szemet sem aludnék, az pedig nem lenne jó, hisz ugye holnap lesz a nagy nap és pihennem is kéne.

Hát persze, hogy a Beagle line megint körülvett engem. Nem tudom miért is lepődtem meg ezen.

~

Az álmosság kezdett belém költözni. Éreztem, hogy pilláim egyre nehezülnek. Nem tudtam ébren tartani magam. Úgy a film vége fele bealudtam.

~

- Srácok, ezt nézzétek! - hallottam valaki hangját

- Nézd!  Milyen aranyosak!

- Omo, ezt meg kell örökíteni!

- Sehun, vedd elő a telefonod! - suttogták

- Gyorsan mielőtt felébrednek!

Felébrednek? Szóval akkor nem csak én aludtam el?

Mikor kinyitottam a szemem mindenki előttem állt és engem nézett, de valami nem stimmelt. Ferdén láttam a többieket. Mikor ráeszméltem, hogy oldalra van dőlve a fejem, egyből felemeltem és ekkor vettem észre, hogy a mellettem ülő is elaludt. Szóval akkor ezért van mindez.

- Sehun, kapcsold ki a kamerát! - suttogtam mérgesen a maknae-nak

Vigyorogva készített Isten tudja hány képet.

- Sehun töröld ki!

- De most miért? Olyan aranyosak vagytok rajta. - mondta Minseok

- Haha. Na, Sehun. Add ide a telefont!  - nyújtóztam érte

Nem mertem nagyon mocorogni, mert Chanyeol feje a vállamon pihent és féltem, ha megmozdulok, felébred, azt pedig nem szeretném. Olyan aranyosan alszik. Így is keveset pihen, csak mikor nagyon muszáj.

- Aniyo. - rázta a fejét

- Jó, de akkor ezt nem mutatod meg neki különben véged!

- De miért? - jött a kérdés Kai-tól

- Mert nem és kész. Téma lezárva. Most pedig tűnés. Nem vagyunk kiállított szobrok, akiket bámulni kell! - hesegettem el a társaságot

- Hány óra van? - kelt fel a mellettem alvó

- Hét.

- Uh...jól bealudtam. Nem is láttam a film végét. Tudod mi lett Mirával és Georg-al?

- Nem. - nevettem el magam - Én is elaludtam.

- Na, az jó. Mindegy, majd máskor megnézzük és megtudjuk.

Bólintottam.

~

Nagy nap

Korán kellett kelnünk, mert fellépés előtt még egyszer el kellett próbálnunk a koreográfiát. Ezután átvittek minket a fellépés helyszínére. Nem nagy, de nem is kicsi, olyan 170 ember befogadására képes terem.

Elmagyarázta a koreográfus ki hol fog állni a színpadon és átbeszéltük még egyszer a dolgokat.

Próba után elkezdtünk készülődni. Megcsinálták a sminkünket és a frizuránkat.

Nekem egy egyszerű fonást csinált a fodrász és a sminkem is visszafogott lett.

Kezdésig még volt egy óránk, így azt csinálhattunk, amit akartunk. Úgy döntöttem megnézem, hogy állnak a fiúk.

- Halihó! - nyitottam be a banda nevével jelzett ajtón

- Szia! - köszöntek szinte egyszerre

Sehun, Suho és D.O ültek a sminkszékben, Kai, Xiumin, Lay a fodrászszékben a többiek pedig a telefonjukat nyomkodták.

- Azta! Nagyon jó lett a hajad! - dicsért meg Lay

- Köszi! - kicsit elpirultam

Épp belemerültünk a beszélgetésbe, mikor szóltak.

- Hayun! Gyere öltözni! - szólt az egyik stylist

- Megyek.

- Majd drukkolunk a színpad mellől. - mondta Chan

- Rendben.

Visszamentem az öltözőmbe. Már elő volt készítve a fellépős ruhám. Hogy menjen a stílusomhoz, amit a színpadon fogok képviselni, kiválasztottak nekem egy bőrnacit egy feliratos toppal és fekete cipővel. Ékszerből csak egy karkötőt és fülbevalót fogok viselni.

Miután felvettem a szettem, szóltak, hogy 15 perc van a kezdésig. Gyors átfutottam a lépéseket fejben és lazán követtem mozgásban őket.

Jó lesz Hayun. Ne izgulj. Meg tudod csinálni. - mondogattam magamban

-5 perc a kezdésig. - szólt az egyik staffos

- Ügyes leszel. Meg tudod csinálni. - kaptam a fiúktól a bíztató szavakat

- Fighting!

- Fighting! - jeleztem vissza

- 5 mp a kezdésig! 5,4,3..

A visszaszámlálás alatt elmondtam magamban egy imát, majd kialudtak a fények.

~

Boldogan hagytam el a színpadot. Sikerült. Remélem, elégedettek lesznek velem.

- Váá, sikerült! - rohantam oda Chan-hoz és a fiúkhoz

- Nagyon ügyes voltál! - dicsért meg

- Ezt meg kell majd ünnepelnünk! - mondta Chen

- Meg ám! - erősítette meg Baek

~

A fellépésem után felkonferálták az Exo-t. Mivel nem volt más dolgom, így ottmaradtam és a színpad mellől néztem őket, közben énekeltem velük együtt.

Elég jól belemerültem az éneklésbe és a tombolásba mikor valaki hátulról hozzámért, ezzel rám hozta a szívbajt.

Megfordultam és először nem hittem a szememnek. Pislogtam párat meggyőződés képen, hogy biztosan jól látok e. A látásom nem csalt.

- Luhan! - lepődtem meg - Úristen! - öleltem meg szorosan - Biztos te vagy az? - toltam el kissé magamtól, hogy ránézhessek

Semmit sem változott, mióta elhagyta a csapatot...

- Ki más? Persze hogy én. - mosolygott

Még a mosolya is ugyanaz...az a drága Lulu mosoly.

- Csípj meg! Nem hiszem el.

Belecsípett az arcomba kicsit.

- Tényleg te vagy az! - nevettem el magam - Mesélj, hogy kerültél ide?

- Majd később mesélek, ha mindenki itt lesz.

- Rendben.

- Egyébként nagyon csinos vagy.

- Köszi.

- Láttalak ám táncolni. Nagyon jól nyomod.

- Jaj, ne hozz már zavarba! - takartam el az arcom

- Nem akartalak csak megdicsértelek.

- Ez volt az elő komolyabb fellépésem. Elég sokat gyakoroltunk rá, hogy tökéletesen menjen.

- Úgy mozogtál a színpadon, mint egy vérprofi.

- Naa. Elég még a végén hozhatod a poroltót, mert lángokban fogok kitörni. - nevettem el magam

- Most viszont el kell mennem...tudod miért.

- Tudom. - szomorodtam el - Egy óra múlva gyere a közeli étterembe, mert elmegyünk, megünnepeljük a fellépésem sikerét.

- Oké. Ott leszek. Szia! - köszönt el

- Szia!

~

- Vaa. Már nagyon éhes vagyok! - mondta Chanyeol mikor bementünk az étterembe

Megrendeltük a kajákat és vártunk, közbe elkezdtünk beszélgetni.

Többször is körbenéztem az étkezdében, de sehol nem láttam Luhant.

Nem fog eljönni. - gondoltam magamban

- Te mit gondolsz erről Hayun?... Hahó!

- Hm?

- Figyelsz te egyáltalán?

- Persze, persze.

- Akkor mit kérdeztem?

- Ööö...

- Nem is figyelsz!

- Bocsi csak kicsit elkalandoztam.

- Az volt a kérdés, hogy....

És ekkor megjelent Luhan. Úgy örültem mikor megláttam az ajtón bejönni. Ennél jobban csak az lepett meg, hogy nem egyedül érkezett. Két másik fiúval az oldalán közeledtek az asztalunkhoz. Mikor megismertem, hogy ők Kris és Tao, majdnem kiugrottam a bőrömből, persze lepleztem az örömömet, nehogy lelőjem a meglepetést.

Közben kihozták már az ételeket és a fiúk hozzáfogtak enni, ezzel elvonták a figyelmüket és így észre se vették Luhan-ék érkezését.

- Van még itt három szabad hely? - kérdezte Lulu eltorzított hangon

Mikor meghallották, mindenki szinte egyszerre kapta fel a fejét.

Azok a megdöbbent arcok. Látnotok kellett volna. Valakinek még az evőeszköz is kiesett a kezéből.

- Luhan! - sikított fel egyszerre Xiumin és Sehun és megölelték a barátjukat

- Mi a...? - ráncolta össze a szemöldökét Chanyeol

- Tao, Luhan, Kris? - mondta megdöbbenve Suho

- Omo, azt hittem csak Luhan jön egyedül. - mondtam miközben megöleltem Tao-t és Kris-t

- Mi vagyunk, a bónusz meglepi! - mondta mosolyogva Tao

- Ah, fiúk! Annyira hiányoztok! - mondtam nekik

- Ti is nekünk.

- Esélyét se látjuk, hogy visszatértek a csapatba?

- Sajnálom Hayun, de nem. - simogatta meg a karom Lulu

- Jó lenne többször látni titeket. - mondtam

- Majd megoldjuk. - mondta Kris

Ezután rengeteget beszélgettünk. Két év telt el mióta elhagyták a bandát. Ez a két év alatt sok minden történt velük. Mindhárman belekóstoltak a színészet rejtelmeibe, emellett egyengetik saját szólókarrierjüket.

- Meddig lesztek? - kérdeztem tőlük

- Két napig. Utána megyünk vissza Kínába.

- Oh..

- Viszont holnap vidámparkba megyünk. Nem tartotok velünk?

- Mennénk, de sajnos nem lehet.

- Érthető...

- Én szívesen megyek. -"jelentkeztem" - Most úgy is kaptam egy szabadnapot.

- Rendben. - mosolygott rám Kris - 9-re érted megyünk.

~

Még sokat beszélgettünk, majd késő este visszamentünk a dormba. Gyors tusolás után egyből lefeküdtem, hogy holnap fel tudjak kelni.

8:00

Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőimet, összeszedtem a cuccaim, majd lementem.

- Jó reggelt! - köszöntött a leader

- Neked is jó reggelt!

- Hogy aludtál?

- Jól, köszi. - mentem át a konyhába

- Jó reggelt! - köszönt Chan

- Jó reggelt!

- Kávét?

- Kérek, köszi.

Gyors összedobtam egy szendvicset és megreggeliztem.

A csetreseket beleraktam a mosogatóba és már indultam is.

- Vigyázz magadra. Óvatosan az úton. - mondta Suho

- Rendben "anya". - nevettem el magam majd ő is nevetni kezdett

- Kikísérlek. - jött utánam Yeol

- Köszi.

- Aztán vigyázz magadra. Ha bármi van, hívj.

- Jól van, de most már megyek.

Szia! - léptem ki az ajtón

Jól esik, hogy ennyire féltenek meg aggódnak miattam, de tudok magamra vigyázni, nem vagyok már kisgyerek. Bár belül mindig is az leszek.

Pár percet kellett csak várnom és már jöttek is a fiúk.

- Sziasztok! - szálltam be a kocsiba

~

- Na, mire üljünk fel először? - kérdezte Kris miután megérkeztünk a vidámparkba

- Kezdjünk valami light-os hintával. - javasoltam

Végigjártuk mindent a vidámparkban. Vettem a fiúknak egy kis édességet, hogy azért mégse üres kézzel menjek haza. Megálltunk délbe ebédelni, majd folytattuk utunkat.

A végére hagytuk a legjobbat, az óriás hullámvasutat. Végignéztem rajta, miközben sorba álltunk és nyeltem egy nagyot.

- Biztos fel akarunk mi erre ülni? - kérdeztem bizonytalanul

- Még szép, hogy fel, ha már itt vagyunk. - mondta Kris

Ránéztem Tao-ra aki mellettem állt. Kicsit elfehéredett a látvány miatt.

- Muszáj? - kérdezte

- Tao ne nyavalyogj már. Meglátod jó lesz. - mondta neki Luhan

Mikor sorba kerültünk, Tao-val remegő lábakkal ültünk be a kocsiba. Kris és Luhan az előttünk lévő kocsiba ültek.

Becsatoltak minket és visszaszámláltak az indulásig.

- 5,4,3,2...

- Fogd meg a kezem! - mondtam Tao-nak aki egyből megszorította és a menet végéig el sem engedte

Én nem vagyok egy tériszonyos ember, de ez még nekem is sok volt.

Szerettem volna élvezni, de ez a fel-le, kanyargós gyors út megijesztett.

Tao-val végig össze voltunk kapaszkodva. A menet végéig el se engedtük egymást. Kris meg Luhan állandóan fotóztak meg cikiztek minket, hogy mennyire nyápicok vagyunk.

Ez volt a legkevesebb, hogy rájuk figyeljek, azt vártam, hogy mikor lesz már vége.

Tudtam, hogy Tao nem fogja kibírni sírás nélkül. A feltételezésem be is igazolódott.

- Mǔqīn!(anya) - kiabálta sírva

Én nem sírtam csak mosolyogtam rajta, de én sem mertem körbenézni fentről, ahogy mentünk, mindig csak előre néztem.

Tizenöt perc után véget ért a menet.

Remegő lábakkal szálltam ki. Ha nem fogtak volna meg, szerintem ott estem volna össze.

- Ez az adrenalin löket úgy érzem elég volt mára, még lehet sok is volt. - még a hangom is beleremegett kicsit

Kris-ék jót mosolyogtam rajtam, Tao meg majd meghalt mellettem.

Leültünk egy asztalhoz pár perce, hogy összeszedjük magunkat, majd elindultunk haza.

~

- Köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam.

- Örülök, hogy tetszett.

Pár másodperces csend telepedett közénk, amit a zokogásom tört meg.

- Naa, most miért sírsz? - kérdezte a legfiatalabb

- Hiányoztok.

- Ajj...ne sírj. - ölelt meg Kris

- Majd megpróbálunk többször találkozni. - simogatta meg a vállam Luhan

- Rendben.

- Most pedig ne itasd az egereket, helyette inkább mosolyogj. Azt jobban szeretjük. - törölte le a könnyeimet Tao

Bólintottam.

- Most megyek. Nagyon vigyázzatok magatokra és hívjatok! Sziasztok! - szálltam ki az autóból

Megvártam még elhajtanak, majd bementem.

 Máris hiányoznak.

- Megjöttem. - léptem be

- Azt hittük, hogy már elvittek magukkal.

- Dehogy.

- Hayun! Te sírtál? - kérdezte Chan

- Ja. - töröltem le az arcom -.. nem. - legyintettem

- Nekem nem úgy tűnik.

- Na, jó, de..

- Bántottak vagy mi történt? Mondtam, hogy hívj fel, ha van valami. - hallottam a hangjában az aggodalmat

- Nem, semmi nem történt, csak elérzékenyültem.

~

Hallottam az ajtó túloldaláról a beszélgetést. Kíváncsi voltam ezért megálltam.

- Hyung! Mostanában elég közel kerültünk egymáshoz. Hogy mondjam meg neki, hogy szeretem? Félek, ha bevallom, akkor arra rámegy a barátságunk, azt pedig nem akarom.

- Chanyeol. Mondd meg neki, hogy mit érzel. Nem őrlődhetsz magadban. Próbáld meg, ezzel legalább könnyítesz a lelkeden.

Még mielőtt észrevettek volna, gyorsan elmentem onnan.

Chanyeol-nak tetszik valaki?

Mi ez a furcsa érzés itt bent?- tettem a szívemre a kezem

Miért fáj?

Nem, az nem lehet. - döbbentem rá

Nem lehetek szerelmes belé. Nem engedhetek az érzéseimnek. Ki kell ezt vernem a fejemből.

~Két hét múlva~

- Hayun, Hayun! - kiáltott Chanyeol

- Ne kiabálj! Nem vagyok siket.

- Játszottunk a srácokkal és nyertem két belépőt a vidámparkba. Gondoltam megkérdem, hogy nincs e kedved eljönni velem?

- Most voltam két hete. - nevettem el magam - De ha ennyire akarod, akkor elmegyek veled.

- Juhúú!

~

- Na, mire szeretnél felülni először? - kérdezte Chan

- Mindegy.

Végigmentünk az összes játékon. Délben megálltunk ebédelni és pihenni kicsit. A végére már eléggé elfáradtam és ekkor Chanyeol "bedobott a mély vízbe".

- Készen állsz egy kis izgalomra?

- Attól függ mi az.

- Gyere. - mondta majd odasétáltunk az egyik bejárathoz

Mikor megláttam a "Horror alagút" feliratot, megtorpantam.

- Ide akarsz bemenni?

- Nae.

- Muszáj?

- Talán csak nem félsz?

- De. Irtózok az ilyen helyektől.

- Naaa, gyere.

- De Chanyeol én félek oda bemenni.

- Ne félj. Itt vagyok. Majd fogom a kezed. Légyszii. - nézett rám kiskutya szemekkel

- Na, jó. Bemegyek.

Már ahogy bementünk egyből "rátapadtam" Chan-ra. Nem volt annyira vészes, de egy-egy előbukkanó bohócfej, szellem vagy ijesztő akármi azért rám hozta a szívbajt és ilyenkor erősebben szorítottam a kezét.

Szerencsére nem volt hosszú az alagút így hamar véget ért az utunk.

Mikor kiértünk, elengedtem Chan kezét, ami piros színben pompázott.

- Bocsi.

- Semmi. - nevetett

- Gyere, még van, egy hely ahova el szeretnék menni.

Megpillantottam a hatalmas szívecskéket az alagút bejáratánál.

Jesszus.- gondoltam magamban

Tudtam, hogy Chan fura ember, de ennyire, hogy egy szerelmeseknek való vidámparki alagútba megyünk ketten, mint a jó barátok, ezt nem gondoltam volna. Inkább már meg sem kérdeztem tőle miért megyünk be ide.

Elfoglaltuk a helyünket a csónakban és vízre szálltunk.

Csendben ültünk egymás mellett pár percig és néztük a csicsás dekorációt.

A szemem sarkából néha rápillantottam és mintha kicsit idegesnek láttam volna.

- Hayun, szeretnék mondani valamit.

- Figyelek. - fordultam felé

- Úgy érzem az utóbbi időben elég közel kerültünk egymáshoz. Boldogságot és örömöt érzek, mikor a közeledben vagyok. Lehet, hogy erre rámegy a barátságunk... de én, szeretlek.

Kellet pár másodperc, mire felfogtam, hogy épp most vallott nekem szerelmet.

Tudom, hogy azt mondtam, hogy ki kell vernem őt a fejemből, de nem ment. Azóta meg főleg, mióta hallottam azt a beszélgetést. Valahogy akkor féltékeny lettem és azt akartam, hogy csak az enyém legyen, de nem mertem megtenni az első lépést.

- Chanyeol...én is szeretlek. - vallottam be

Közelebb csúszott hozzám és megcsókolt, amit viszonoztam. Összekulcsolta a kezünket és így hajókáztunk tovább, ezúttal már EGYÜTT.