Az óvodában volt egy legjobb barátom, Kim HimChan.
Sülve-főve együtt voltunk. Még a szabadidőmet is vele töltöttem. Neki mindent
elmondhattam. Amikor az iskolát elkezdtem a szüleimmel Amerikába költöztünk. A
suliba nagyon nehezen tudtam beilleszkedni, mert mindig csúfoltak a származásom
miatt, és ez nagyon rosszul esett. De sikeresen lediplomáztam, és elég jól
beszélek már angolul. Divattervezőnek és stilystnak tanultam. Még nem volt
munkám. Valamit hallottam HimChanról, hogy egy híres fiúbanda tagja, de semmi
több. Úgy döntöttem, hogy visszautazom Koreába.
- YooRa! Vacsora!- kiabál fel anya az emeletre
- Megyek. –kiabáltam vissza
Befejeztük a vacsorát, ami nagyon
finom volt.
- Anya, apa szeretnék valamit bejelenteni
. - kezdtem bele mondandómba – úgy döntöttem, hogy visszamegyek Koreába .- mondtam
- Nem gondolod, hogy ez még
kicsit korai? Most fejezted be az iskolát és még nem volt egy kisebb munkád
sem. Nem vagy még tapasztalatlan? – kérdezte anya
Anyum mindig is a legjobbat akarta nekem, mivel egyke gyerek
vagyok, ezért általában mindent megkapok, amit szeretnék. Amiben csak tud
mindig mellettem áll és segít.
- Lana, hagyd had menjen! Felnőtt nő, elvégre
tud magáról gondoskodni. Az ő élete ő alakítja .- mondta apum
Apa mindig is próbált kicsit
keményebben nevelni. Megtanított a tiszteletre, a szeretetre, és hogy mennyire
fontos a család.
- Szóval akkor mehetek?-
kérdeztem
- Mehetsz!
- Nagyon szépen köszönöm!-
öleltem meg őket
- Mikor indulsz?- kérdezte anya
- Pénteken este a 6-os géppel, de
ki tudnátok vinni a repülőtérre?
- Persze. – bólintott apa
Felmentem a szobámba és elkezdtem
pakolni. Tudom, hogy csak két nap múlva megyek. De még a szüleimmel akarom
tölteni azt a kis időt. A másnapot végig velük töltöttem. Anyának segítettem a
házimunkában, apának pedig a kertmunkában. Este pedig játszottunk egy jó
társasjátékot. Jókat nevetgéltünk, jól éreztük magunkat. A péntek délelőtt
gyorsan eltelt. Ebéd után a maradék holmimat is elpakoltam. Beszálltunk a
kocsiba és elindultunk a reptér felé.
- Majd hívlak titeket, ha megérkeztem,
és küldök képeslapot-, mondtam útközben.
- Megérkeztünk- szólta apa
Kiszálltunk a kocsiból,
segítettek hozni a bőröndjeimet.
- Nagyon fogtok hiányozni- ölelem
és puszilom meg őket
- Te is nekünk, és nagyon vigyázz
magadra. Ha történik valami, azonnal hívj. – mondta anya
- Ti is vigyázzatok magatokra-
utoljára ölelem és puszilom meg őket
Tudom mennyire nehéz most nekik,
hogy elmegyek, de már felnőttem. Az ablakból még integetek nekik. Felszállt a
gép, indulok Koreába. Lassacskán besötétedett és én néztem a csillagos eget. Az
úton inkább zenét hallgattam és aludtam.
- Fél óra a landolásig –
bemondták a rádióba
Fél óra múlva leszálltunk.
Mindenki kiszállt a gépből. Beszippantottam Korea levegőjét és itt éreztem azt
igazán, hogy itthon vagyok. Felhívtam anyáékat, hogy megérkeztem és
megkérdeztem tőlük, hogy merre is laknak a nagyiék, de mondtam nekik, hogy ne
szóljanak nekik, hogy megyek. Elmondták a címet én pedig fogadtam egy taxit.
Útközben az egyik buszon rajta volt a B.A.P. A csapatról már hallottam korábban
is. Zelot ismertem csak fel. A többieket nem. L Megérkeztem a
nagyiékhoz. Becsengetem. Nyílt az ajtó.
- Nagyi- ölelem meg
- YooRa! Te vagy az?- kérdezte az arcomat vizslatva – de sokat
változtál – ölel meg
- Gyere beljebb- tessékel be
- Nagyapa, de jó téged újra látni – puszilom meg
- Ülj le. Kérsz egy kis sütit?
- Igen. Köszönöm.- vettem el egyet
A nagyi sütije a legfinomabb.
Kiskoromban sokat sütöttem vele és HimChannal is… Nagyiék szerették HimChant ,
tudták, hogy ő a legjobb barátom, ezért mindig szívesen látták.
- Hogyhogy ittvagy? Visszajöttetek
Amerikából? – kérdezte nagyapa
Mindent elmeséltem nekik, hogy
miért jöttem HAZA, heg mi minden történt velem Amerikába. Azt is, hogy minek
tanultam.
- Nagyi… nem maradhatnék itt egy-két napot, amíg nem
találok egy albérletet és munkát? Cserébe segítek mindenbe, amibe csak tudok. –
kérdeztem
- Addig maradsz, ameddig csak szeretnél. – mondta nagyapa
- Köszönöm szépen.
Van egy vendégszoba, azt kaptam
meg. Gyorsan kipakoltam mindent.
- Nem tudjátok hol találhatnék munkát? – jövök ki a ’szobámból’.
- Sajnos nem bogaram – mondta nagyi
- Sebaj. Szétnézek a neten.
Találtam egyet, ami így szólt: „
Stilyst, divattervezőt keres a TS Entertainment. Ha szeretné megkapni az állást,
küldje, el az önéletrajzát vagy jöjjön el el a vállalathoz.” – olvastam
Úgy döntöttem, hogy elmegyek.
Felvettem az egyik saját készítésű pólómat meg egy farmert és egy tornacsukát.
- Nagyi megyek a TS -hez - kiabáltam az ajtóból
-
Ügyes legyél – kaptam a választ
Kiléptem az ajtón és elindultam.
Kb. fél óra alatt oda is értem. Beléptem az épület ajtaján, és a portáshoz
mentem.
- Annyeonghasseyo! – köszöntem
- Annyeong! Miben segíthetek? – kérdezte
- A stilysi állás miatt jöttem.
- A főnökhöz menj, 5. emelet jobbra a folyosón 3. ajtó.
- Köszönöm! – hajolok meg
Felmentem az ötödikre és ott
leöltem a többi várakozóhoz. Nagyon ideges voltam, már az önéletrajzomat
gyűrögettem. Végül szólítottak. Bementem.
- Annyeonghasseyo! – hajoltam meg
- Annaeong! Foglalj helyet…. YooRa ugye jól mondom?
- Igen. Köszönöm. – leültem
- Nos miben segíthetek?
- A stilysti és divattervezői állás miatt jöttem.
A főnök nagyon kedves volt, nem
erre számítottam. Azt hittem, hogy szigorú, mogorva lesz. Kellemeset csalódtam.
Odaadtam az önéletrajzomat, hogy
megnézze.
- Nagyon szép a felsőd. – dicsérte meg az általam
készített darabot
- Oh… köszönöm, én terveztem.
- Nagyon ügyes vagy. Látom van kreativitásod. – mondta
- Köszönöm. – pirultam el
- Azt hiszem te jó munkaerő lennél, szóval felveszlek
próbaidőre.
Leírhatatlanul boldog voltam.
Legszívesebben agyonra ölelgettem volna a főnököt, még ha próbaidős is vagyok.
- Nagyon szépen köszönöm- hajlok meg mélyen
Ezzel távoztam, de az
önéletrajzomat bennhagytam a főnök irodájába. Fel sem tűnt. Kiléptem a
folyosóra egy csapat szőke hajú srác állt ott, és beszélgettek.
- YooRa! Az önéletrajzod – hozza ki a főnök
Mindenki odakapta a tekintetét,
aki a folyosón volt.
- Oh, köszönöm –
veszem át a papírokat – Viszlát!
- Várj… YooRa! – kiált rám egy ismerős hang
Megfordultam és ránéztem az
előttem magasodó fiúra.
- Már egy ölelést sem kapok? – kérdezte szomorúan
Nagyon cuki volt, de mégsem
tudtam, hogy ki is ő valójában.
- Bocsi, de nem tudom ki vagy. – mondtam elszégyellve
- Nemtudood? – nyíltak tágra a szemei. – Én vagyok az Kim
HimChan.
- Úristen HimChan! – ugrok a nyakába és ölelem meg – De sokat
változtál, rád sem ismerek. Biztos, Hogy te vagy az? – kérdeztem összehúzott
szemekkel
- Igen én. Te is sokat változtál Yoo! – mondta
Odavezetett a többi szőke
sráchoz. Bemutatkoztak, hogy ők a B.A.P.
- Ő YongGuk ő a leader, ő Zelo a maknae, ő Jong Up,
DaeHyun, YoungJae és persze én. – mutatott végig rajtuk
- Biztos te vagy YooRa. HimChan sokat mesélt rólad. –
mondta YongGuk
- Igen én vagyok, és úristen, hogy foglak titeket megkülönböztetni?
- Majd kitalálunk valamit – mondta JongUp
A fiúkkal még nagyon sokat
beszélgettünk és nevetgéltünk. Kedvelem őket, szimpatikusak. Kinéztem az
ablakon és már kezdett sötétedni.
- Ne haragudjatok, de mennem
kell, mert már a nagyszüleim biztos aggódnak értem, hogy ilyen sokáig maradtam –
mondtam
- Ne kísérjünk haza?- kérdezte a
leader
- Ha szeretnétek.
Kiléptünk a TS ajtaján és
elindultunk. A fiúk mentek elöl én HimChannal hátul battyogtam.
- Képzeld a főnök próbaidőre felvett a stilysti állásra.
- Ez szuper. És megvan, hogy kinél fogsz majd dolgozni? –
kérdezte
- Még nincs. Örülnék, ha veletek dolgozhatnék. – mondtam
- Megjöttünk. Köszönöm szépen, hogy hazakísértetek. –
állok meg az ajtó előtt.
- Neked is HimChan – nyomok egy puszit az arcára.
~THE END~
