Épp munkából tartottam hazafele, mikor egy aranyos
kiskutyával futottam össze az utcán. Szegénykém egyedül kóborolt. A gazdájának
biztos hiányzik. Megnéztem a nyakörvét, amin rajta volt a neve és a gazdája
címe.
- De hát ez kétsaroknyira
van. – gondoltam magamban
- Gyere Kongie, hazaviszlek. – mondtam a kis ebnek
Felvettem a karomba és elindultam vele. Nagyon aranyos Jack
Russel terrier. Kb. 5-6 hónapos lehet, ahogy elnéztem. A hátán és a farkán is
van egy barna folt.
Negyed óra gyaloglás után megérkeztem. Megkerestem a
lakás számát – ugyanis az illető társas házban él – és becsengettem. Egy 180
magas barna hajú srác nyitott ajtót. Nagyon jó megjelenésű, látszik, hogy ad
magára.
- Szia. – köszöntem – Öhm… megtaláltam Kongie-t az utcán
és hazahoztam.
- Ahj…. már megint kiszöktél? – vette el tőlem mosolyogva
– Oh, de udvariatlan vagyok, ne haragudj, még be sem mutatkoztam. A nevem
Hongbin.
Nem is figyeltem mit mondott, még mindig a mosolyával
voltam elfoglalva. Kérdő tekintettel nézett rám és akkor esett le, hogy meg
kéne szólalnom.
- Chanmi. – nyögtem ki végül
- Köszönöm, hogy hazahoztad Kongie-t.
- Igazán nincs mit. Ne haragudj, de most mennem kell. –
indultam meg
- Mivel hálálhatnám meg?
- Ugyan, nem kell.
- Holnap egy ebéddel?!
- Rendben.
~Másnap a kávézóban~
- Hari képzeld, tegnap találkoztam egy helyes sráccal.
- Mi okból kifolyólag? – kérdezte halál komolyan
- Jaj, ne legyél már ennyire komoly. – nevettem el magam
mire ő is elkezdett mosolyogni – Elszökött a kutyája és hazavittem.
- Hmm… cseles. – nevetett – És hogy néz ki?
- Jól.
- Bővebben?
- Barna hajú, kb. 180 magas és innen kétsaroknyira lakik.
- Hongbin? – lepődött meg
- Te ismered? – akadtam ki – És nem is mondtad, hogy
ilyen jól néz ki.
- Hűha… valaki szerelmes? – kezdett el cukkolni
- Nem is, de nem tagadom, jól néz ki.
Az órára pillantottam, 5 perc múlva dél. Ekkor esett le,
hogy nekem „randim” van.
- Úristen! El fogok késni.
- Honnan?
- Hongbin meghívott ebédelni. Teljesen kiment a fejemből.
Sietek vissza. – kaptam fel a kabátomat
Rohantam a megbeszélt helyre. Ő már ott ült és várt.
Próbáltam mély levegőket venni, hogy ne tűnjön fel, hogy idáig rohantam, meg az
sem lenne szép, ha elmondanám neki hogy elfelejtettem.
- Sokat késtem? – ültem le vele szembe – Ne haragudj.
- Nem. Én sem rég érkeztem.
Leadtuk a rendelésünket, majd nem sokkal később meg is
hozta a pincér.
- És Chanmi, mit dolgozol?
- Az egyik kávézóban vagyok felszolgáló. És te?
- Egy fiúbanda tagja vagyok. – mondta büszkén
- Melyiknek?
Láttam rajta, hogy kicsit meglepte a kérdésem.
- A VIXX-nek.
- Mianhae, nem ismerem.
- Akkor csak ajánlani tudom magukat. – mosolygott – Bocsi
nem akarok nagyképűnek tűnni.
- Nem tűnsz annak. – mosolyogtam rá – Nem félsz attól,
hogy lefotóznak, amint egy idegen lánnyal ebédelsz?
- Nem, mert ez az egyetlen hely Szöulban, ahol szinte
alig van paparazzó, úgyhogy nyugodt vagyok.
Még váltottunk pár szót, de nem sokat, mert az
ebédszünetem mindjárt lejár.
- Köszönöm az ebédet.
- Ugyan, ennyi jár neked.
- Mennem kell. – álltam fel – Szia.- Szia.
Hamar visszaértem a kávézóba és újra munkába álltam.
- Na, milyen volt? – kérdezte barátnőm
- Sokat beszélgettünk és megtudtam, hogy egy fiúbanda
tagja, de te honnan ismered őt?
- A főiskolán osztálytársak voltunk.
- Szóval innen.
Olyan szép tavaszi idő van kint. Úgy ki szeretnék menni a
szabadba, de még nem járt le a műszakom. Ahogy kifele bámultam az ablakon,
megállt a kávézó előtt egy srác és befele nézett, majd elkezdett integetni.
Miután felismertem, hogy ő Hongbin, visszaintegettem neki.
~másnap~
Egy ismerős alak sétált be a kávézóba napszemüvegben.
- Üdv a hölgyeknek.
- Szia.
- Hoztam nektek valamit. – vett elő egy borítékot – Két
jegy van benne a ma esti koncertünkre. Remélem, eljöttök.
Hari-val egymásra néztünk.
- Hát persze hogy elmegyünk. – egyeztünk bele
- De ezt most miért kapjuk?
- Az most nem fontos. Akkor este. További szép napot. –
ment el
Munka után hazamentem és azon gondolkodtam, hogy mit
vegyek fel este. Nem szeretnék nagyon kihívó, de slampos se lenni, így a
választásom egy kantáros farmerra és egy divatos fehér pólóra esett. Felöltöztem, a hajam lófarokba fogtam, kicsit
kisminkeltem magam, majd felhúztam a piros tornacipőm.
Átugrottam Hari-ért, majd elindultunk. Bevallom, kicsit
izgulok, mert még nem voltam ilyen koncerten. Amíg sorba álltunk, megnéztük a
jegyeinket és meglepődtünk, mikor láttuk, hogy azok V.I.P-k.
- Most tuti hülyének fogsz nézni, de mit jelent az, hogy
V.I.P jegy?
Barátnőm tányér nagyságú szemekkel nézett rám. Ez az Chanmi
sikerült beégetned magad a legjobb barátnőd előtt.
- Úgy nézek ki, mint aki rendszeresen jár ilyenekre? –
próbáltam menteni a menthetőt
- A V.I.P azt jelenti, hogy téged hamarabb beengednek a
többi jegyes előtt és a koncert után találkozhatsz a fiúkkal. – magyarázta
- Aha, már értem.
Lassan kezdték beengedni az embereket. Mi is bementünk,
majd elfoglaltuk a helyünket. Miután mindenkit beengedtek, elkezdődött a
koncert. A fények kialudtak és a rajongók elkezdtek sikítozni, majd megjelentek
a fiúk. Barátnőm elkezdett énekelni mellettem. Én is énekeltem volna, ha tudtam
volna a dalszöveget. Ahogy telt az idő egyre jobban éreztem magam. Bevallom,
elég jó zenét csinálnak. Az aktuális számnál mindig megkérdeztem a barátnőmet,
hogy ennek mi a címe, és hogy éppen melyikük énekel. Azt hiszem, majd küldhet
át pár zenét. Volt egy pillanat mikor Hongbin elmosolyodott. Szerintem
észrevett minket.
Lassan közeledett a koncert vége. Bejelentették, hogy az
utolsó dal következik ami – ahogy a barátnőmtől megtudtam- a Don’t want to be
an Idol. Nagyon megtetszett ez a szám, a mondanivaló miatt, már-már annyira,
hogy majdnem elkezdtem sírni.
Koncert után beengedték a V.I.P jegyes rajongókat. Beszéltünk
pár szót a fiúkkal, fotózkodtunk és pacsiztunk velük. Miközben zajlott az egész,
próbáltam megjegyezni a fiúk nevét és arcát.
Miután minden lezajlott, barátnőmmel elindultunk haza.
- Ahhoz képest, hogy nem ismerem őket, nagyon jól
szórakoztam.
- Örülök, hogy tetszett.
- Azt hiszem, majd küldhetsz át pár zenét. – nevettem
- Oké. – nevetett Hari is
Útközben meg is érkeztünk a lakásomhoz.
- Jó éjt. – köszöntem Hari-nak
- Neked is. – ment tovább
~
Időközben megtanultam a neveket is és mindent megtudtam a
VIXX-ről. Hongbin sokszor jön be a
kávézóba, ezzel is feldobva a szürke hétköznapjaimat. Azt hiszem, kezdem egyre
jobban megkedvelni.
A mai nap is úgy indult, mint a többi, míg meg nem jelent
Hongbin.
- Sziasztok. – köszönt
- Szia.
- Kivinnéd ezt az 5-ös asztalhoz? – kértem meg barátnőmet
- Persze.
- Chanmi hozzád jöttem.
- Hozzám? – néztem rá nagy szemekkel
- Nem lenne kedved eljönni velem kutyát sétáltatni?
Hogy én és ő?
Együtt? Ketten? Kutyát sétáltatni?
- De, munka után szívesen elmegyek veled.
- Akkor megadom a számom. Add ide a telefonod!
Kicsit haboztam, de odaadtam neki, majd bepötyögte a
számát.
- Majd hívj. Most mennem kell. Sziasztok. – ment el
Hari visszatért a pult mögé, majd kérdőn nézett rám.
- Délután elmegyünk kutyát sétáltatni és az imént számot
cseréltünk.
Egész nap csak a délutánra tudtam gondolni. Észre se vettem,
hogy milyen gyorsan telik az idő, csak arra eszméltem fel, hogy lejárt a
munkaidőm. Hazamentem, gyorsan
átöltöztem valami kényelmes ruhába. Rezgett a telefonom. Hongbin volt az.
„10 perc múlva a
parkban.” – állt az SMS-ben
„Rendben.”
Felkaptam magamra a kabátom és a cipőm és már indultam
is.
Mikor kiértem a parkba még nem volt sehol, de nem sokat
kellett várnom rá, mert, ahogy felnéztem, megláttam őket közeledni.
- Szia! – köszönt széles mosollyal az arcán
- Sziasztok! Szia Kongie! – guggoltam le a kutyushoz,
majd megsimogattam a buksiját. Ő ezt örömmel tűrte és még örömében a farkát is
csóválta.
Séta közben Hongbin rengeteget mesélt Kongie-ról, amit
örömmel hallgattam. Magáról is sokat mesélt, hogy jobban megismerhessem. Én is
mondtam magamról pár szót, de közel sem annyit, amennyit ő. Nem szeretek
magamról beszélni.
Már csak azt vettük észre, hogy egész jól besötétedett
már.
- Azt hiszem, nekem most mennem kell.
- Elkísérlek.
Csendben sétáltunk egymás mellett, csak Kongie lihegését
lehetett hallani.
- Köszönöm ezt a mai napot. Jó éjt!
- Neked is. Szia! – intett majd elment
~
Épp ebédszünetet tartottunk, mikor megcsörrent a
telefonom.
- Szia Hongbin! – vettem fel.
- Szia. Kitaláltam valamit. – hallottam a hangjában az izgatottságot
- Na és mit? – kíváncsiskodtam
- Elviszlek a Jellyfish-be.
- Mi? – akadtam ki – De egy vadidegen csak nem mehet be
úgy oda.
- Majd azt mondom, hogy egy nagyon közeli barátom vagy.
Munka után felveszlek. Ne menj haza, ott várj meg!
- Oké. Szia! – tettem le
Bevágtam egy értetlen fejet.
- Mi van? – kérdezte Hari
- Hongbin el akar vinni a Jellyfish-be.
- És ezen miért vagy kiakadva? Én számtalanszor voltam
már ott. – mondta könnyedén
Az állam a padlót súrolta.
- Hogy mi van? És még ezt sem mondtad nekem.
- Hupsz. Ez kimaradt. – kapta szája elé a kezét
- Hány ilyen piszkos kis titkod van még? – néztem rá
összeszűkített szemekkel – Nincs több?
- Esküszöm.
- Na és milyen? Várj inkább ne spoilerezz. Ne mondj
semmit. – lettem hirtelen izgatott
Barátnőm csak furán nézett rám, hogy belém meg mi ütött.
~
Ahogy ígérte, munka után felvett és elkocsikáztunk a
Jellyfish-hez. Amint megláttam a lélegzetem is elállt. 10 emeletes.
Elképesztően magas épület, tele ablakokkal.
Bementünk. Hongbin beszélt a portással.
Elindultunk valamerre. Útközben megtudtam, hogy a
stúdióba megyünk. Ahogy haladtunk a folyosókon én csak ámultam és bámultam,
hogy mik vannak itt.
- Annyeong! – köszöntem, miután beléptünk a stúdióba
- Hello! -
köszöntek a fiúk – Te lennél Chanmi? – kérdezte Ken
Bólintottam. Kicsit zavarba éreztem magam, ennyi fiú
társaságában.
- Hongbin sokat mesélt rólad. – folytatta
Kicsit meglepett, amit Ken mondott. Hongbin mesélt nekik
rólam?? Vajon miket mondhatott még?
- Gyere, ülj le. Nem harapunk. – mondta mosolyogva Ravi
Leültem Hyuk mellé a kanapéra.
- Épp most vesszük fel az új dalokat. Kíváncsi vagy
rájuk? – kérdezte N
- Ühüm.
Belehallgattunk pár számba az albumról. Egész jónak
találtam őket.
- Ez még nem a végleges verzió, van még mit csiszolni
rajta. – mondta Ravi
- Tudod Ravi a tökéletességre törekszik. –fordult felém
Leo
Én csak mindenre bólogattam, mint a kutyák.
Elég jól elbeszélgettem a fiúkkal. Megnéztem, hogy veszik
fel a dalokat, hogy rakják össze az alapokat.
- Merre van a mosdó?
- Gyere, megmutatom. – állt fel Hyuk
A folyosón csendben sétáltunk egymás mellett.
- Köszi. Nem kell megvárni. Visszatalálok. – mentem be
- Oké. – ment el
Elvégeztem a dolgom, majd visszaindultam a stúdióba, de
az ajtó előtt megálltam, amint meghallottam, hogy miről beszélgettek.
- Na, Hongbin. Mondd már el neki. Ne légy nyuszi. –
hallottam Ravi hangját
- De…
- Semmi de. Elmondod és kész.
- Kinek kell
elmondani és mit? – lepődtem meg. Akkor ez azt jelenti, hogy Hongbin-nak
tetszik valaki?
Egy pillanatra felcsillant a szemem hogy én vagyok az a
valaki, de aztán gyorsan el is múlt. Miért pont én lennék az a valaki? Biztos
nem akarna egy ilyen unalmas alakkal járni, mint én. Szomorúság ült ki az
arcomra. Haza kell mennem még mielőtt, elkezdenék sírni. Felöltöttem magamra
egy álarcot, ami eltakarta a valódi érzéseimet. Bementem.
- Na, gyerünk! – suttogták a többiek és odatolták elém
Binit
A szívem hevesen kezdett dobogni.
- Chanmi… izé. – vakarta zavarában a tarkóját
A többiek csak izgatottan nézték, hogy Kong kiböki e már
végre, azt, amit akar.
-…..lennél a barátnőm? – nyögte ki végül
A szívem egy pillanatra megállt.
- Akkor mégis és
lennék az a lány? – raktam össze a képet. Nem mondtam semmit csak ott
álltam. Szerintem a homlokomra lehetett volna írni, hogy „Feldolgozás alatt.”
A fiúk egyrészt megkönnyebbültek, másrészt még mindig
kíváncsian várták, hogy mi lesz a válaszom.
- Nem is tudom mit kéne mondanom. – motyogtam alig
érthetően
- Mondd, már hogy igen! – szólt hirtelen Hakyeon
- Igen. – mondtam ki végül
Hongbin felkapott és megpörgetett a levegőben. A többiek
elkezdtek tapsolni és ujjongani.
- Szóval és voltam az a lány? – kérdeztem mosolyogva
Bólintott, majd megcsókolt.
- Az első pillanattól kezdve!
