"Halálosan szerelmes voltam beléd"

Magányosan sétálok egy már nem használatos vasúti sín mellett. Eszembe jutnak a csodás idők, amiket valaha együtt töltöttünk. Egy mosoly kúszik arcomra. Minden percben rád gondolok és a te nevedet ismételgetem magamban, de te nem jössz. Itt hagytál. Ezzel nem is tudod mekkora fájdalmat okoztál nekem. Elöntenek az érzelmek, hol a düh, a magány, a félelem, hogy majd nem tudom magam megvédeni a rossz alakoktól, a szomorúság, mindazok, amiket Te okoztál nekem.

Már az első pillanattól éreztem, hogy minket egymásnak teremtett Isten. Én kis naiv ezt el is hittem, és lásd, most egyedül sétálok itt... Nem tudom feldolgozni a hiányodat és a fájdalmat, amit okoztál nekem.

Ez a te döntésed volt, te akartál itt hagyni, ezt el kell fogadnom. Nem mehetek utánad, azt te sem akarnád.

Szemembe könnyek gyűlnek, torkomban gombóc keletkezik. A földre rogyok és levegőért kapkodom..

"Hagyj lélegezni" - kiáltja a belső hangom

"Kérlek, hagyj még élni. Nem mehet még el. Nem vagyok felkészülve rá."

Érzem, hogy végtagjaimban megszűnik a vérkeringés, a szívem vonat gyorsasággal ver, kiver a verejték. Lepörög előttem az életem. Érzem, hogy ezek lesznek az utolsó lélegzetvételeim. Mellkasom lassan emelkedik le és fel. Csak fekszem a földön és vergődöm.

Utoljára felnézek az égre, majd lehunyom szemeimet.

Most már kijelenthetem, hogy: "Halálosan szerelmes voltam beléd."

KÜLÖNLEGESSÉG

Ilyet nem szoktam csinálni, de egyik barátnőm kérésére megosztom az első oneshot-ját. Kérlek olvassátok minél többen és örülne pár kommentnek is. :)

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Leo oneshot

2 évvel előbb

Megint egy átlagos nap, megint tánc és énekpróbák hada. Már egy kicsit elegem van belőle. Reggel korán bemegyünk, a céghez egész nap ott vagyunk, és csak próbálunk a debütálásunkra. Most még keményebben kell gyakorolnunk, hogy a legjobb debütünk legyen. 6 tag, 6 hang, pár nap múlva már 6 ismert név…

Napjainkban

Szokásomhoz híven a számomra kialakított szobában vagyok és írom a szomorúbbnál szomorúbb dalokat. Az egyik dal nagyon is tetszett a főnöknek, mert rá került az előző albumunkra. Egy pillanatra megálltam, a te fotódra pillantottam.

„Miért kellett neked úgy eltűnnöd, hogy még azt sem tudom, hogy hova mentél vagy, hogy egyáltalán miért mentél el. Mi rossztat tettem, hogy szó nélkül elmentél?”

Folyamatosan ezeket kérdezem magamtól, ahányszor a képedre pillantok. 2 éve töretlenül szeretlek, csak rád gondolok és várom, azt a napot mikor újra besétálsz az életembe Telefonom csörgésére leszek figyelmes, hirtelen odakapok, hogy hátha te hívsz, de csalódok, a képernyőn nem a te neved jelenik meg, hanem az egyik csapattársamé. Szomorú, rekedtes hangommal beleszólok:

 - Igen?

 - Hyung, hol vagy? Már vagy fél órája elkezdődött a táncpróba és a főnök szépen megkért mindenkit, hogy ne késsen el senki, mert az új album címadó dalát fogjuk tanulni ma. – majdnem ordibált velem Ravi – az a szerencséd, hogy a tanár még nincs itt, mert akkor aztán nagy bajban lennél.

 - Mindjárt ott leszek, ne aggódjatok, csak a szobámban vagyok.

 - Rendben. Várunk.

Már nem válaszoltam rá csak kinyomtam, elmentettem a számokat, kikapcsoltam a gépem, átöltöztem, mert nem akarom, hogy a farmerem szétszakadjon, felkaptam a fülhallgatóm, a telefonom mellé a szobához tartozó kulcsot és indultam is le. Olyan 10 perc múlva már a próbateremben voltam. Mindenki melegített, mikor egyszer csak egy vigyorgó Kennel találkoztam szembe.

 - Szia hyung – vigyorgott ezer wattos mosolyával – Hol voltál, hogy nem is láttalak ma? Hamarabb elmentél reggel, mert nem velünk jöttél az is biztos. – tette fel a kérdéseit addig, míg N rá nem szólt. Magamban csak mosolyogtam azon, ahogyan Ken bús arckifejezéssel elballagott. Én is bemelegítettem, miután befejeztem elkezdtük hallgatni az új számunkat, csendben hallgatom a zenét a többiek pedig ugrálnak rá, próbálnak táncolni a zenére csak még a koreográfia nincs is meg. Most kapok észbe, hogy meg a koreográfus sem érkezett meg.

A bulizásunkat egy lágy hang szakítja félbe. Az ajtóban egy női alakot látok meg, hasonlít a te alakodra… Visszanézzek telefonomra, de a mellettem ülő Hyuk nem hagyja, hogy azzal foglalkozzak, elkezdett bökdösni, piszkálni, nem szeretem, de visszapiszkáltam, válaszként csak egy jó ízű nevetést kaptam. Olyan jó kedvvel nevet mellettem, azok az idők jutottak az eszembe mikor veled nevettem, Hyuk annyira nevetett, hogy az arcomra egy kis mosolyt csalt. Arra lettünk figyelmesek, hogy Ken rohan az ajtóban álló lány felé és ráugrik, őt követi Hongbin és Ravi is. A lány egy kicsit megrogyott a hirtelen jött tehertől, de elbírta Kent. Hongbin és Ravi szintén megölelik őt. N csak ül a székben és a fejét csóválva mosolyog a többieken. Nem értem, hogy miért rohantak annyira a lányhoz, tán ismerik őt? N is ismeri őt? Csak én nem?

 - Jihye, Jihye – egy ismerős név – Végre téged is lehet látni – ordibálja Ken a lány fülébe.

 - Hát látod oppa – válaszolja az említett lány.

 - Gyerekek szálljatok le róla, szegény nem bír el titeket – Adja ki a parancsot a leader.

 - Rendben – válaszolják csalódottan.

Mikor már a fiúk nem ölelik őt akkor látom meg ki is a lány. A felismerés villámcsapásként vág belém. „ Ő az. Ő az.” Ezt ismétlem folyamatosan magamban. Nem hiszek a szememnek ezért megdörzsölöm őket, de akkor is téged látlak. Megmozdulni nem tudok, a szó a torkomon akadt. Próbálok egy lépést feléd tenni, de végtagjaim nem engedelmeskednek. A lábam szó szerint földbe gyökerezett. Miután N megölelt elkezdenek veled beszélgetni ez alatt Hyuk gyengéden oldalba bök. A gondolataimból az ő hangja zökkent ki.

 - Hyung, ki az a noona az ajtóban, akinek mindenki úgy örül? – kérdezi.

 - Ő egy nagyon régi ismerősünk, te még nem voltál velünk gyakornok, mikor ő elment a cégtől. Ezért nem ismered őt.

 - Oda megyek hozzá és bemutatkozok neki. – vigyorgósan oda megy hozzád és illedelmesem meghajol aztán bemutatkozik neked. Te csak elneveted magad és egy „Már ismerlekkel” le is rázod őt. Egy gyengéd mosoly kíséretében felém pillantasz, végig mérsz. Tekinteted perzseli bőröm. Én is ugyanezt teszem. Elég sokat változtál, hajad hosszabb lett, de ugyanolyan szép barna, mint 2 éve volt. Kicsit teltebb is lettél, de továbbra is törékeny az alkatod. Elkapom rólad a tekintetem, hiszen elindulsz felém. Zavaromban nem tudom hová nézzek, precízen feltérképezem a termet.

 - Örülök, hogy újra látlak – állsz meg előttem és felnézel rám – Leo.

Az együtt töltött idők képei jutnak eszembe a hangod hallatán.

 - Én… is – nagy küszködések árán de szóhoz jutok.

 - Hogy vagy mostanában? – mosolyogsz rám, mintha semmi nem történt volna.

Mióta elmentél azóta nagyon rosszul…

 - Megvagyok, köszönöm kérdésed. Te hogy vagy?

 - Jól vagyok, örülök, hogy visszakaptalak titeket.

 - Vagyis most már te leszel a koreográfusunk? – kérdezi Hongbin izgatottan.

 - Igen, én leszek innentől ez egyetlen koreográfusotok. – mosolyogva megsimogatja Hongbin hajkoronáját.

 - Nos akkor vágjunk is bele – csapja össze N a tenyerét.

Először elmagyarázod nekünk, hogy milyen elemek lesznek benne, aztán eltáncolod, Hyuk csak szájtátva nézte az előadásod, a többiek pedig elismerően bólogattak.

 - Akkor belevághatunk? – kérdezted lihegve a tánc végén.

 - Persze, egész nap erre várok, hogy már az új számot táncolhassam – pattan fel mellőlem Ravi. Mindenkit beállítasz a helyére, a tükörben pedig elkezded egyesével a mozdulatokat táncolni. Mindenki egyszerre másol téged, így megy egész délután és este.

Hajnali fél háromkor fáradtan és izzadtan fekszünk mind a hatan a próbaterem padlóján.

 - Fiúk – szólalt meg az újdonsült koreográfusunk – nagyon ügyesek voltatok ma. Nagyon sokat fejlődtetek a 2 év alatt. Büszke vagyok rátok. – mosolyogsz fáradtan ránk.

 - A gyakornokként nekünk volt a legjobb tanárunk. – válaszolja N.

 - Volt kitől tanulnunk sok jó mozdulatot – folytatja a dicséretet Ravi.

 - Ugyan fiúk. – pirulsz bele – A dicséret nem engem illet, hanem titeket. Ti dolgoztatok ilyen sokat, hogy eddig eljutottatok és még magasabbra törtök majd. – válaszolod.

 - Szerintem ezen nem érdemes vitatkozni, mindenki érdeme – válaszolja morcosan Hyuk. Szegényen már nagyon látszik, hogy fáradt.

 - Így van – helyesel Ken – de szerintem menjünk haza, mert én már nagyon fáradt vagyok, de ahogyan észre veszem nem csak én, hanem Leo hyung is.

Nem szólok semmit csak felkelek és elindulok a szobám felé. A kulccsal kinyitom a bezárt ajtót. Felkapom a táskám, amiben a pénztárcám és az irataim vannak, lebattyogok a teremhez, de már nem találom ott a többieket. Hát ezt nem hiszem el, itt hagytak. Benézek a félhomályos terembe és meglátom az alakod. Nyugodtan ülsz a padlón és a telefonod nyomkodod. Hirtelen felkapod a fejed és az ajtónak támaszkodó alakom felé nézel hunyorogva.

 - Leo te még nem mentél haza? Ki kell pihenned magad.

 - Nem, mert itt hagytak. – válaszolom nemes egyszerűséggel és beljebb megyek.

Míg oda nem érek hozzád és leülök melléd csend honol közöttünk. A csendet te töröd meg.

 - Nagyon megváltoztál – állsz fel és az utadat a hangfalak irányába veszed.

 - És az rossz? – kérdőn felvonom a szemöldökön.

 - Nem…

 - Te is megváltoztál.

 - Tudom – kapom a választ hirtelen.

Újra csend ül közénk. Félve de megkérdezem, azt amit már 2 éve meg akarok tőled kérdezni.

 - Miért… mentél… el…? – szaggatottan de feltettem a kérdést.

 - Ezt nem mondhatom el.

 - Miért? – fakadtam ki.

 - Mert meg van kötve a kezem.

 - Egy rohadt szerződés miatt hagytál el engem? – sírás kerülget.

 - Nem – válaszolja… sírva (?) – nem egy szerződés miatt hagytalak el.

 - Akkor miért nem mondod el? – felállok és megfordítalak.

 - Mondtam már, hogy nem lehet – már sírva préseled ki a szavakat.

 - Szerettél akkor, amikor elhagytál? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád? Szerettél? – kérdezem tőled sírva, már kezedet szorítva. A hangfalakból pedig megszólal az Only You. Az a szám, amit neked írtam.

 - Igen, szerettelek és még most is szeretlek.

Jól hallottam, vagy csak álmodom az egészet. Az előbb azt mondtad, hogy még mindig szeretsz, de akkor miért hagytál el.

 - Akkor mi… - mondatomat nem tudtam befejezni, mert ajkaid nem hagyták. El sem hittem, hogy újra téged csókolhatlak. Visszacsókoltam és szorosan magamhoz húztalak. Kezeim derekadon pihentek. Kezeidet nyakam köré fontad. Hosszas csókunk után csak néztük egymást.

 - Miért hagytál el? – hosszú percek után újra megkérdeztem.

 - Mert nem akartam, hogy az idolságod a kapcsolatunk rovására menjen. Nem tudtunk volna találkozni, meg a biztosítékot is kiverte volna a rajongóknál, hogy neked barátnőd van.

 - Meg tudtuk volna oldali a találkozást. Azt meg nem mondtuk volna el a médiának, hogy Jung Taekwonnak barátnője van. – válaszoltam mosolyogva.

 - Olyan rég láttalak téged mosolyogni, folyamatosan csak a komoly arcodat láttam eddig. – bökdösöd meg a mellkasom.

 - Te követted az eseményeinket? – kérdezem meglepetten.

 - Hát persze, a kedvenc bandámra mindig figyelek. – kacsintasz rám és elkezdesz futni a zeneszobák felé. Már nem látlak a sötétségben. Hirtelen két apró kéz ragad meg és az egyik sötét szobába húz magával. Mikor a villany felkapcsolódott akkor veszem észre, hogy az én zeneszobámban vagyunk.

 - Hát megtaláltad a rejtekem? – sétálok feléd és megölellek.

 - Igen, megtaláltam. – az asztalra pillantasz – Te úristen! Ez a kép is már milyen rég készült rólam. – lépsz ki az ölelésemből.

 - Rég készült igaz, de a legjobb kép – egy apró puszit nyomok az arcodra.

 - Szerinted. Szerintem meg nem

Megfordulsz, így egymással szemben vagyunk.

 - Játszol valamit nekem a zongorán?

 - Mit szeretnél, hogy játsszak neked? – kérdem tőled.

 - Hm, lássuk csak. Talán a kedvenc számunkat?

 - Akkor gyere, ülj az ölembe és eljátsszuk együtt, rendben?

Miután leültél, aprócska kezeid a zongorára teszed, kezeim a tieid mellett foglalnak helyet. Egyszerre kezdjük el Ailee-től a Heaven című számot zongorázni. Nem csalódtam benned, ugyanolyan szépen játszol, ahogyan két évvel ezelőtt. Refrént elkezded énekelni, amihez én is bekapcsolódok. Innentől már egyszerre zongorázunk és énekelünk. A szám végén nevetve bújsz hozzám. Orromat csodás parfümöd illata csapja meg. Annyi ideje vártam már, hogy végre téged tarthassalak a karjaimban. A te csókodra kelljek majd fel reggel, a te parfümödet érezzem a pólóimon. Még egyszer nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy hagylak elmenni. Még egyszer nem leszek olyan bolond, hogy ne menjek utánad, még ha a világ végére mész el, én utánad fogok menni, mert te vagy a legfontosabb az életemben. Szeretlek.