DaeHyun oneshot

DaeHyun-nal már két hónapja együttvagyunk. Minden úgy kezdődött, hogy felvettek a TS-hez háttértáncosnak és a B.A.P- hez kerültem. Egy délután táncpróbára mentünk. Az egyik eléggé nehéz mozdulatnál rosszul léptem és egyszer csak összeestem

- Áú –kaptam a bokámhoz

- Jól vagy? –jött oda DaeHyun

- Nem igazán. Azt hiszem meghúzódott a bokám.

Próbáltam felállni, de nem igazán bírtam.

- Jobb lesz, ha beviszünk a kórházba megröntgenezni nem tört- e el. – javasolta Dae

Bevittek a kórházba, megröntgenezték. Semmi komoly csak meghúzódott. Két hónap múlva rendbe is jött a lábam. Az a két hónap alatt DaeHyun nagyon sokat foglalkozott velem. Látszott rajta, hogy nagyon aggódott miattam. De már végre dolgozhatok újra. A tánc az életem. Nem tudnék nélküle élni. Az állásom velejárója, hogy oda kellett költöznöm hozzájuk. Csütörtökön rengeteget gyakoroltunk. Már nagyon elfáradtam, ezért leültem a padra kicsit pihenni.

- Jólvan srácok! Mára végeztünk. – mondta a koreográfus

- Figyelj cica, ma később megyek haza, még el akarok valamit intézni. Menj haza a fiúkkal- adott egy hosszú csókot DaeHyun

- De ne maradj sokáig. Ne hajszold túl magad – nyomtam puszit a szájára

Gyorsan összeszedtem a cuccomat.

- Mehetünk!

- DaeHyun nem jössz? – kérdezte YoungJae

- Nem, még valamit el szeretnék intézni.

- Akkor, szia! – mondtuk

-Sziasztok.

Alig vártam, hogy hazaérjünk és letusolhassak. Hullafáradtan estem be az ajtón.

- Stipstop a fürdő! - mondtam

Zelo puffogott egy sort. Nem lehet mindig a maknae az első! Felvonszoltam magam az emeletre. Lepakoltam a cuccom, és már birtokba is vettem a fürdőszobát. Magamrazártam az ajtót. Levetettem a táncos ruhámat, amibe beleizzadtam. Beálltam a langyos víz alá. Hagytam, hogy a vízcseppek lefolyjanak a testemen. Fél óra múlva végeztem is.

- Szabad a fürdő -kiabáltam

Zelo úgy rohant be mintha ingyen cukorkát osztogatnának. A nagy lendületben majdnem fellökött. Visszamentem a szobámba és leültem az ágyamra, és csak ültem. Gondolkoztam  azon, hogy eddig mi is történt velem, hogy kerültem ide és hogy jöttem össze Dae-val. Visszagondoltam az első randinkra és elmosolyodtam. A gondolkodásból YongGuk hangja zökkentett vissza.

- Nem jössz tévézni? Valami vígjátékot nézünk – nézett be

- De – pattantam fel űlő helyzetemből

Lementem. Mindenki ott ült DaeHyunt kivéve. Behuppantam JongUp és Zelo közé. Valami nagyon idióta film volt. A vége felé már csapkodtam, mint egy retardált fóka. Vége lett, mindenki elment aludni.

- Jó éjt! – köszöntem el

- Neked is.

DaeHyun valamikor éjfél környékén érhetett haza, mert hallottam valami mocorgást, sustorgást. Késő hajnalban Himchan bejött a szobámba és befeküdt mellém az ágyba amíg én az igazak álmát aludtam. Ajtónyitódásra ébredtem. DaeHyun állt ott ledöbbenve.

- Khm… Ő mit keres itt? – nézett Himchanra

Odakaptam a fejem. Ő meg mit keres itt?  DaeHyun dühösen lerohant a lépcsőn.

- Veled még számolok – mutattam Himchanra

- Dae várj! Kérlek, beszéljük meg! – rohantam utána

- Szerintem ezen nincs mit megbeszélni. – húzta fel a cipőjét

- Most hova mész?

- El – csapta be a bejárati ajtót

Ezt jól megcsináltad Kim HimChan!! Hajtott a düh és feldúlva felmentem a szobámba. Himchan még mindig ott volt. Becsaptam az ajtót.

- Mégis hogy merészelsz te csak úgy bejönni a szobámba? Ez volt a célod? Tesék! Elérted! – kiabáltam sírva

Himchan csak állt szótlanul és az egyik pillanatban megcsókolt. Gyorsan észbekaptam és lekevertem neki egyet.

- Mégis mit képzelsz? Takarodj ki a szobámból, de rögtön! Indíts!

Kiment és becsapta az ajtót. Komolyan már sajnáltam szegény ajtót, hogy ennyit csapkodjuk. Sírva lecsúsztam a fal mentén. Sokáig csak sírtam és sírtam. Nem tudtam felfogni, ami az előbb történt. Egész nap próbáltam elérni DaeHyunt, de nem vette fel. Aggódtam érte, nehogy valami hülyeséget csináljon. Ki se mozdultam a szobámból, még ebédelni se mentem le. Kopogtak.

- Gyere – mondtam szipogva

YongGuk volt, egy tál ramennel. Lerakta az éjjeliszekrényemre.

- DaeHyun szeret téged annyira, hogy megbocsásson neked – mondta majd elment

Úgy döntöttem átmegyek Himchanhoz, és kifaggatom, hogy miért tette.

- Himchan bejöhetek?

- Gyere – felelte mogorván

Bementem és becsuktam az ajtót, hogy senki ne hallja a beszélgetésünket.

- Figyelj! Sajnálom, hogy megütöttelek.

- Nem. Én sajnálom. Nem kellet volna ezt tennem.

- Nem lett volna egyszerűbb elmondani, hogy mit érzel?

- De. Most már belátom, hogy igen.

- Tudom milyen érzés, amikor valakit elutasítanak. Én is tapasztaltam már.

- Nincs harag? – kérdezte

- Nincs.

- Ölelést? A barátok azt is szoktak. – tárta szét a kezeit

Megforgattam a szemeim és megöleltem.

- Szeretlek Min Soa! Nem ezt akartam- suttogat

- Tudom Himchan.

Visszamentem a szobámba és megettem a rament. Levittem a tányért a konyhába. Kicsit jobb kedvem lett, hogy beszéltem Himchannal. A délután elég lassan telt. Egész végig DaeHyunon járt az eszem, hogy hol lehet, mit csinálhat. Este gyorsan letusoltam és lefeküdtem. Nem jött álom a szememre, ezért leindultam a konyhába inni egy pohár vizet. Amikor kiléptem a szobámból pont akkor ment be DaeHyun a szobájába. Észrevette, hogy én kijöttem, és gyorsan becsapta az orrom előtt az ajtót.

- Dae! Beszéljük meg, kérlek! – kopogtattam az ajtaján

Egész éjjel el nem mozdultam onnan. Lassan kezdett elnyomni az álom és elaludtam. Reggel a saját szobámban ébredtem.

- Hogy kerültem ide? – néztem körbe – és ki hozott be? Mikor? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Fogtam magam és felöltöztem. Bementem a fürdőbe, megmostam a fogam, majd az arcom. Belenéztem a tükörbe, és szörnyen néztem ki, mint egy zombi. Visszamentem a szobámba és leültem az ágyra. Valaki kopogott.

- Szabad.

DaeHyun volt az. Megörültem, hátha van még remény. Felkeltem és meg akartam ölelni, de elutasított.

- Min Soa ezt még ne! – tolt el – Beszélni szeretnék veled – ült le az ágyamra énmeg mellé

- Mi ez az egész? Miért nem mondtad, hogy neked Himchan kell és nem én?

- Figyelj! Ez nem így van! Én téged szeretlek és nem Himchant.

- Akkor mit keresett itt a szobádban?

- Fogalmam sincs mi ütött belé. Szeretnél vele beszélni?

- Igen.

- Majd én szólok neki. Maradj itt!

Bekopogtam Himchan szobájába.

- Szabad.

- DaeHyun akar veled beszélni, és kérlek, mondd el, hogy miért tetted.

Visszamentünk a szobámba. Előreengedtem Himchant, majd és is bementem és becsuktam az ajtót.

- Szia! – köszönt Himchan

- Szia! Na szóval hogy is van ez? – kérdezte Dae

Chan mindent részletesen elmesélt. Azt is, hogy amióta itt élek velük azóta tetszem neki. Ezt még nekem sem mondta el.

- Sajnálom DaeHyun – hajtotta le a fejét – Bocsáss meg - suttogta

- Elfogadom, de többet ilyen ne legyen ám – parancsolt rá

- Akkor és most magatokra is hagylak – ezzel elment

- Min Soa kérlek, bocsáss meg nekem, hogy kételkedtem benned – fogta meg kezeim

- DaeHyun nem tudok rád haragudni, mert szeretlek – öleltem meg – Akkor most mi még együttvagyunk? – kérdeztem

- Igen. Miért?

- Hát, mert nem fogadtad el az ölelésemet, amikor bejöttél a szobámba.

- Ha tényleg igaz lenne az amit láttam, akkor vége lenne mindennek azt ugye tudod?

 - Tudom, de féltem, hogy elveszítelek – folyt le egy könnycsepp az arcomon

- Ne sírj – törölte le

- Szeretlek és szeretni foglak örökké- csókolt meg