Rocky one shot

Az első éjszakám - amióta itt vagyok Koreában - amit az új lakásban töltöttem, ami egyedül csakis az enyém. Egy nagyot nyújtóztam a hatalmas francia ágyamon utána pedig utamat a konyhába vettem. Elkészítettem a kávémat, amibe bele is kortyoltam, de kicsit forrónak tűnt így leraktam a pultra és elkezdtem készülődni. Megmostam az arcom, kifésültem hosszú szőkére festett hajamat. Egy kis sminket is feltettem és indultam vissza a kávémhoz. Bögrémmel a kezemben a nappaliba mentem, bekapcsoltam a velem szemben helyezkedő LCD TV-t. Éppen az ASTRO debüt száma ment. Meghallgattam, egy kicsit táncoltam rá közben pedig a ruhámat is kiválasztottam. A döntésem pedig egy egyszerű farmer csőnadrágra és egy fehér rövid ujjú pólóra esett. Felvettem mellé egy pulóvert is. Pont megittam a kávém, amikor szeretett menedzser unnim toppant be.

 - Jó reggelt Jihye! Hogy aludtál?

 - Neked is unni. Remekül, olyan jó volt végre egyedül lenni a lakásban, amit most már nyugodtan kijelenthetek, hogy az enyém – viccelődtem unnival.

 - Hát nem teljesen a tied, te csak használod. – kacsintott rám Soomin.

 - Tudom – tettetem szomorúságot.

 - Elkészültél? Mert ha igen akkor indulhatnánk be a céghez, akar veled beszélni a CEO-nim.

 - Mindjárt, csak gyorsan megmosom a fogam és indulhatunk is. – indultam újra a fürdő felé.

Bögrémet közbe kiöblítettem és már indultunk is. Felkaptam a kabátomat, a csizmámat. Az ajtót bezártam, a kulcsot pedig a táskámban tettem.

Mikor beértünk a JYP-hez a csekkolás után a főnököm irodájába mentem. Udvariasan bekopogtam és vártam a visszajelzést, hogy bemehetek, amit hamarosan meg is kaptam.

 - Jó reggelt kívánok CEO-nim – hajoltam meg, ahogyan azt itt illik.

 - Neked is jó reggelt. Ülj le kérlek. – invitált a nagy fekete kanapé felé, ami az irodája bal sarkában helyezkedett el. Helyet foglaltam az egyik fotelban.

 - Nos, mivel egyenlőre modellként vagy nálunk leszerződve, ezért szeretném ha többet tudnál erről a szakmáról. Szeretném, ha egy vagy két hónapig egy-egy cégnél lennél és elsajátítanád a modell szakma különböző fortélyait. Benne vagy?

 - Nem hangzik rosszul. Benne vagyok. Ha nem illetlenség, akkor szabad megkérdeznem, hogy melyik céghez megyek elsőnek? – kérdeztem kicsit félve, mert még annyira nem tudom, hogy itt mi a szokás. Hiába koreai a nevem, akkor sem koreai születésű vagyok, hanem magyar. Igen, Magyarországról jöttem ide. 17 éves vagyok, de már az álmom egy részét valóra váltottam.

Egy véletlen folytán történt, hogy Dél-Koreába kerültem. Egy cserediák programban vettem részt, persze a lánynak, akihez kerültem, nem más volt az apukája, mint a világ legjobb főnöke, Park Jinyoung. A CEO-nim lányával azóta is nagyon jóba vagyunk, de még itt nem ért véget a mesélésem. A főnök szerint nagyon szép vagyok, ezért ő tett egy ajánlatot, hogy ha vele kötök szerződést, akkor ő híres modellt farag belőle. Először nem voltam benne biztos, hogy elfogadjam-e, mert azért elég távol lettem volna a szüleimtől és a barátaimtól is. Gondolom a végére már rájöttetek. Úgy döntöttem, hogy maradok Szöulban. Visszaérkezésem napja december első napja volt. Aznap megkaptam a szerződést, amit aláírtam. Így december elsejétől már hivatalosan is a JYP család új tagja voltam. Mindenkivel hamar összebarátkoztam, de legjobban Markkal, Bambammel és Jacksonnal találtam meg a közös hangsúlyt. De térjünk vissza a valóságba.

 - Nem, nem baj, hogy megkérdezted, elhiszem, hogy izgatott vagy – neveti el magát.

 - Ennyire látszik rajtam?

 - Nem. A viccelődést félretéve a Fantagio Entertaimentnél leszel az első két hónapban. Ha lehetséges, akkor szeretnének téged még ma bemutatni a cég dolgozóinak, szóval, ha nem nagy baj, akkor jó lenne, ha innen azonnal oda mennél.

 - Rendben, akkor én indulok is. Viszlát CEO-nim – hajoltam meg előtte. Utam a sötétített ablakú kocsihoz vezetett. Beültem, unni beindította a motort és már Szöul utcáin kocsikáztunk újra.

Mikor beértem a két hónapig ideiglenes munkahelyemre a cég elnöke fogadott.

 - Légy üdvözölve nálunk Jihye. Remélem, hogy jól fogod magad itt érezni. – miközben beszélt egy liftbe invitált engem. Beszálltunk és egy nagy folyóson nyitódott ki az ajtó. A végén egy megbeszélő terembe tértünk be, ahol szerintem a cég összes dolgozója ott volt.

 - Nos, emberek, bemutatom nektek az új munkatársatokat. Ő itt Jihye, aki nem koreai születésű, ismétlem, nem koreai szóval arra kérlek benneteket, hogy az itteni illemben egy kicsit segítsetek neki.

 - Sziasztok, a nevem Park Jihye – hajoltam meg előttük – Örülök, hogy találkozhattam veletek. Remélem, hogy jól kijövünk majd.

 - Akkor én mentem is a dolgomra. Itt hagylak a cég bandáival, ismerkedjetek meg. Sziasztok, srácok. – integetett feléjük.

 - Viszlát – köszöntünk el egyszerre.

 - Ha nem baj mi mennénk táncpróbára, mert egy új számot tanulunk. Ugye nem baj dongsaeng? – jött oda hozzám Alice a Hello Venus leadere. A legtöbb banda inkább szó nélkül lelépett. Kicsit rosszul esett. Szomorúságomból az ASTRO egyik tagja zökkentett ki.

 - Hello. A nevem Yoon Sanha – egy magas vöröses hajú srác állt meg előttem.

 - Szia. Az enyém, mint már elhangzott Park Jihye, vagyis inkább csak a művésznevem – mosolyodtam el zavaromban.

 - Szia. Mi pedig az ASTRO többi tagja vagyunk – állt Sanha mellé egy szőke hajú srác.

 - Az én nevem Park Jinwoo, de a többieknek csak Jinjin – mutatkozott be.

 - Az enyém Kim Myungjoon, de mindenki MJ-nek szólít.

 - Lee Dongmin, ezek a lököttek itt mellettem csak Eunwoonak szólítanak. – mutatott a mellette ökörködő bandára.

 - Becses nevem Moon Bin, csak neked Moonbin vagyok. – kacsintott rám, mire a többiek nevetésben törtek ki.

 - Szia. Én Park Minhyuk vagyok, becenevem Rocky – jelent meg egy barna hajú barna szemű srác.

 - Üdv nálunk, érezd magad otthon, ha bármi segítség kell tudod, hol találsz bennünket – mondta Jinjin.

 - Hát annyira még nem ismerem a céget, szóval nem tudom, hogy hol talállak meg benneteket.

 - Nos, akkor kezdődjön a Fantagio felfedezése – karol belém Moonbin.

A cég minden egyes pontját megmutatták nekem. Az út végén egy táncteremben kötöttünk ki, ami később kiderült, hogy ez az ő termük, így itt megtalálom őket. A nap további részét velük töltöttem. Végül nekik próbálniuk kellett, ezért a termet elhagytam. A folyóson barangolva megtalált a tanárom. Bemutatkoztunk egymásnak, megmutatta azt a termet, ahol holnaptól kezdve tanulni fogok. Olyan fél hat felé járhatott az idő mikor kiléptem az utcára. A hirtelen jött hidegtől jobban összehúztam magamon a kabátomat. Elővettem a fülhallgatómat, bekapcsoltam a zenét így indultam el hazafelé. Pár lépést tettem mikor a telefonom megcsörrent, a kijelzőn pedig Rocky száma jelent meg.

 - Szia, Rocky, végeztetek mára a táncpróbával?

 - Szia, igen már végeztünk. Vigyünk haza vagy inkább tovább fagyoskodsz? – kérdezte nevetve. Mire ezt kimondta mellettem megállt egy autó, belőle pedig Rocky kukkantott ki. Megszakítottam a beszélgetést.

 - Ha nem baj, akkor rendben. – mosolyogtam rá.

 - Akkor szállj be – villantotta rám ezer wattos mosolyát.

A kocsiban csak ő a menedzserük és én ültünk.

 - Hogy-hogy csak most mész haza, egyedül? – kérdezte 5 perc után Minhyuk.

 - Elbeszélgettem az időt a tanárommal, plussz megmutatta azt a termet, ahol tanulni fogok. Te?

 - Mi van velem? – fordult hátra, kérdőn nézve rám.

 - Hogy-hogy most mész haza?

 - Én egy kicsit maradtam még táncolni. Tudod nagyon szeretek táncolni. – mosolygott még mindig rám.

 - Tényleg? Akkor te vagy a dance machine a csapatban? – viszonoztam mosolyát.

 - Mondhatni, de még Moonbin is tud táncolni.

 - Hol tegyelek ki téged? – kérdezte a beszélgetésünket megszakítva a menedzser oppa.

 - Itt tökéletes lesz. Köszönöm szépen, hogy haza hoztatok.

 - Ugyan, nem kell megköszönni, szívesen tettük. – jelent meg újra az ablakban Rocky mosolyogva.

 - Jó éjszakát nektek. – köszöntem el tőlük.

 - Neked is. – válaszolták együtt.

Felmentem a lakásomba. Letusoltam közben végig a mai napon gondolkoztam. Gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsim. Aludni nem nagyon tudtam mivel a holnapi napon gondolkoztam, hogy remélem, újra látni fogom őt.

Reggel nyolc órakor már bent voltam a teremben, vártam, hogy újdonsült tanárom új dolgokat tanítson nekem a modell szakmáról.

 - Rendben, menjél ebédelni és fél kettőkor folytatjuk – csapta össze tenyerét Minha unni.

Én meghajoltam és az ebédlőbe sétáltam. Az ebédlőben már az összes alkalmazott ott volt.

Ebédre finom spagettit kaptunk. Helyet kerestem, de sehol sem találtam. Már vagy ötször körbejártam az ebédlőt, míg egyszer egy Minhyuk bukkant fel mellettem.

 - Nem találsz helyet? Gyere, ebédelj velünk. – mondhatni a fülembe súgta ezt a két mondatot.

 - Szívesen ebédelnék veletek, de van még egy hely az ASTRO asztalánál az újoncnak? – viccelődtem vele.

 - Neked mindig van hely – válaszra egy félmosolyt kaptam. Megfordult és az asztalukhoz battyogott én pedig mögötte követtem őt.

 - Nézzétek kit hozott Rocky. Egy Jihyet – jegyezte meg Eunwoo.

 - Pont az előbb akartam neked írni, hogy nem ebédelsz-e velünk. De ha már Rocky hyung megtalált, akkor kár lett volna írnom. – szomorodott el Sanha.

 - Ha Rocky nem szól és te írtál volna, akkor is idejöttem volna hozzátok. – ültem le Sanha és Rocky közé.

 - Tényleg? – csillant fel a szeme.

 - Igen. – kuncogtam, erre pedig hirtelen Sanha megölelt – Az ölelést miért kaptam? – néztem kérdőn rá.

 - Mert ha én szóltam volna neked, akkor is idejöttél volna hozzánk. – mosolygott a legfiatalabb. Válaszom csak egy mosoly volt felé. Viszont ebéd közben a szívem majd kiugrott a helyéről, hiszen vele ebédelhettem bár voltak még rajtunk kívül öten az asztalnál. Nem nagyon beszélgettünk a fiúkkal ebéd közben, hiszen mindenki örült, hogy pihenhet és ehet. Mikor végeztünk a nagyon finom spagettivel, mindenki ment a dolgára. Mivel nekem még volt időm, felmentem a tetőre. Nagyon megtetszett, amit onnan láttam. Annyira, hogy el is merengtem, azon, hogy már mennyi mindent elértem. Egy éve még nem is gondoltam, hogy Koreában leszek modell. Merengésemből egy mély hang zökkentett ki.

 - Mindenki megtalálja a rejtekhelyem? Azt hiszem új után kell néznem – vakarta meg a tarkóját Minhyuk.

 - Oh, nem tudtam, hogy ez a te helyed. – ült le mellém.

 - Ugyan, csak viccelődtem. Nem csak én szoktam ide feljönni, a többi banda tagjai is ide szoktak jönni, ha nincs ötletük egy dalhoz, vagy csak éppenséggel egy kis magányra vágynak. – nézett rám nagy barna szemeivel.

 - Talán nincs ötleted egy dalhoz? – kérdeztem tőle nevetve.

 - Sajnos én nem vagyok annyira tehetséges, hogy dalt írjak. Én a rapben és a táncban vagyok tehetséges – döntötte hátra a fejét és a kék színben tündöklő eget kezdte el nézni – Egy kis magányra vágytam inkább. Nem mindig van kedvem velük ökörködni.

 - A nagy Park Minhyuknak nincs kedve viccelődni? Hogy lehetséges ez? Pedig szerintem veletek nagyon sokat lehet hülyéskedni. – néztem rá.

 - Igen velük nem unalmas az élet, de néha nagyon durva hülyeségeik tudnak lenni.

 - Gondolom most is valami nagyon durván hülyéskednek?

 - Igen, de szerencsére most nem rajtam viccelődnek.

 - Mindig kipéciznek maguknak valakit? – kérdeztem tőle meglepődötten.

 - Igen. Általában az ilyen kispécizünk valakit és rajta hülyéskedünk ötletnek a kitalálója Sanha.

 - Sanha? Azt hittem, hogy ő inkább ilyen visszahúzódó típus.

 - Ő? Nem, egy kis gonosz maknae tud néha lenni. Ilyenkor olyan mintha egy kisördög bújna belé.

 - Azta, akkor ha Sanha ilyen nagyívbe kerüljem el?

 - Öhm, igen. Jobban jársz, ha nem akarsz te is a célpontjai közé tartozni.

A telefonom jelezni kezdett, hogy vissza kell mennem dolgozni.

 - Sajnos nekem mennem kell. Később még találkozunk. Szia. – álltam fel mellőle, hogy visszamenjek a terembe, ahol tovább folytatódik a modellképzésem.

 - Máris? Jól van, később találkozunk. Szia Jihye. – integetett

Olyan délután öt óra felé, már indulhattam is haza. Mivel pocim jelezte, hogy éhes, felhívtam Mark oppat, hogy nem jönnének el velem vacsizni?

 - Szia hercegnő. – igen ő így szokott szólítani, nem tudom miért ne kérdezzétek. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért pont ezt a becenevet kaptam, ő azt felelte, hogy én vagyok a legszebb lány a barátai közül. - Hogy vagy? Mi újság van veled? Nem láttalak ma a kiadónál. Ugye nem vagy beteg? – zúdította rám a kérdéseit.

 - Szia oppa. Nem, nem vagyok beteg.

 - Hu, akkor megnyugodtam.

 - Azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedvetek vacsizni velem?

 - Hm, mindjárt megkérdezem őket. – elemelte egy kicsit a telefont, de még így is hallottam, ahogy kiabál a GOT7 többi tagjának. – Igent mondtak, akkor a szokásos helyen találkozunk?

 - Igen, ott találkozunk. Szia oppa.

 - Szia Jihye.

Bontottuk mindketten a vonalat. Az étterem, ahol a GOT7-nel szoktunk kajálni nem volt messze a Fantagiotól. A fiúk már ott voltak a szokásos helyünkön.

 - Sziasztok, srácok. – köszöntem oda nekik, közbe levettem a kabátom. A cipőmet már az ajtóban levettem, a szokáshoz illően. Helyet foglaltam Mark mellett.

 - Szia. – köszöntek egy emberként.

 - Hogy van a kisasszony mostanában az oppai nélkül? – kérdeztem JB.

 - Nagyon rosszul. – folytattam a viccelődő beszélgetést egy kis cukisággal.

 - Az elmúlt két napba, hogy-hogy nem jöttél be hozzánk? – kérdezte Junior oppa.

 - Mert nem voltam a cégnél. – kérdően nézett rám az összes tag

 - Akkor hol voltál, ha nem voltál a cégnél? – kérdezte kicsit ijedt arckifejezéssel Mark.

Talán ők nem tudnak róla, hogy két hónapig nem is fogok bemenni a kiadóhoz?

 - Ti nem tudtok róla? – kérdeztem tőlük.

 - Miről kéne tudnunk? – nézett fel a telefonjából Bambam.

 - Nem mondta a CEO-nim, hogy két hónapig egy-egy cégnél leszek?

 - Átmész egy másik kiadóhoz? – ijedt meg Yugyeom

 - Nem, nem megyek át semmilyen kiadóhoz – nyugtattam meg őket. – Azért nem voltam a kiadónál az elmúlt két napban, mert két hónapig a Fantagionál tanulok.

 - Mit tanulsz ott? – kérdezi JB.

 - A modellszakmáról. Lépéseket, beállásokat, ilyesmiket.

 - De ezeket a JYP-nál is meg lehet tanulni.

 - Igen, meg lehet, de a CEO-nim azt szeretné, hogy különböző oldalról kapjak visszajelzéseket. Több ember tanítsa meg a különböző lépéseket. Így nagyobb esélyem lesz modellként befutni.

 - Aha, vagyis akkor két hónapig nem fogunk látni? – szögezte le a kérdést Bambam.

 - Két hónapig az én drága oppáim nélkül? Még mit nem, majd találunk rá lehetőséget, hogy találkozzunk. – kacsintottam rájuk.

 - Remek. – csapta össze a kezeit Jackson. – Akkor viszont együnk, mert a kaját már kihozták nekünk csak annyira belefeledkeztünk abba, hogy Jihye nem lesz két hónapig a kiadónál, hogy észre sem vettük. – nevetett fel.

 - Jó étvágyat nektek – felvettem a pálcikát, neki láttam az elém lerakott ramennek.

 - Neked is kicsi dongsaengem – mondta teli szájjal Youngjae

Vacsora közben még ökörködtünk egy kicsit. A viccelődéseinket a telefonom üzenetjelző hangja szakította meg.

Dongwoo:

„Szia Jihye. Nem tudom, hogy mikor végzel pontosan, de nem lenne kedved eljönni velem valahova?”

Jihye:

„Szia. Már rég végeztem. Sajnos nem tudok menni most. A barátaimmal vagyok.”

Dongwoo:

„Oh, jól van, akkor nem is zavarok.

Jihye:

„Sajnálom, hogy nem tudok most menni. De majd kerítünk rá sort.”

Választ már nem kaptam rá.

 - Ki volt az? – szólt hozzám Mark, de úgy, hogy csak én halljam.

 - Dongwoo volt az. Megkérdezte, hogy ráérek-e. Dongwoo az évfolyamunk leghelyesebb sráca. Minden lány oda meg vissza van érte. Nekem annyira nem jön be, jól néz ki, de egy kicsit egoista és nagyon rámenős. Talán lehet azért mondtam már neki igent egy randira, mert már az agyamra ment, hogy mindennap minden percében ezt kérdezte tőlem.

 - És? Ráérsz?

 - Sajnos nem, mert veletek vagyok. – ütöttem őt vállba.

 - Akkor az a Dongwoo nevű gyerek ki lett most kosarazva? – hajol át az asztalon Jackson.

 - Nem lett kikosarazva. Csak elhalasztottuk egy másik napra. Amúgy sem randi lenne, hanem egy baráti találkozás. Pont, mint veletek. – ittam bele az italomba.

 - Biztos? – kérdezte Mark a nem létező szakállát piszkálva.

 - Kivel fog randizni az én kis hercegnőm? – kapcsolódott be JB oppa is.

 - Senkivel nem fogok randizni. – válaszoltam gyorsan mielőtt még többet kérdeznének.

 - Hm. Azért a biztonság kedvéért majd figyelünk téged. – állt fel a helyéről majd kifizette a vacsoránkat. Indultunk is haza.

 - Ne vigyünk inkább haza?

 - Nem kell. Nincs olyan messze a lakásom. Meg egy kis séta sosem árt. – mosolyodtam el.

 - Jól van, ahogy akarod, de ha hazaértél csörögjél vagy dobj egy üzenetet. – ölelt meg Mark majd beszállt az autóba és elhajtottak. Szokásomhoz híven elővettem a fülesem, bekapcsoltam a zenét. Hazafelé a KNK új számát hallgattam. Miután hazaértem, készítettem magamnak egy forró csokit, amit rögtön meg is ittam, közben írtam Marknak, hogy épségben hazaértem. Elmostam a bögrét. Vettem egy jó meleg fürdőt, majd bebújtam az ágyamba. Az álom elég hamar elnyomott.

Kb. minden napom így telt, 8-ra be kellett mennem, fél kettőig ebédszünetem van, aztán vagy felmegyek a tetőre gondolkozni vagy a fiúkkal hülyéskedünk. Mivel még kiskorú vagyok, iskolába kell járnom. Kicsit nehéz a munka mellett. Mai viszont egész más volt. Ma volt az a nap mikor Dongwooval megyek „randizni”. Fél hónap után most megyünk el arra a bizonyos baráti találkozásra. Hát igen, azóta sok minden történt, köztük van az is, hogy most adtam be a derekam Dongwooval, hogy elhívhat. Ennek most jött el a napja. Pont szabadnapos voltam és az iskolában sem volt ma tanítás. Otthon készülődök, mikor a Heaval való bulizásomat egyikünk telefonja szakította meg. Mindketten megnéztük, kiderült, hogy az enyém volt az.

 - Ki az? Dongwoo írt? Hol lesz a randitok? – kíváncsiskodott a CEO-nim lánya.

 - Igen ő írt. Nem árulta el csak annyit írt, hogy csinos legyek és, hogy mennyire jön értem.

 - És hányra kell kész lenned? – kíváncsiskodott tovább Hea.

 - 5-re. – mondtam neki nyugodtan.

 - 5-re? – kiabált fel barátnőm.

 - Igen? Még bőven van két órám. Nyugi. – nevettem fel.

 - Kész leszel te addigra? Amúgy nem izgulsz a randi miatt? Ő a leghelyesebb pasi az évfolyamunkon

 - Unni, biztos, hogy kész leszek addigra. Egy kicsit talán izgulok – néztem rá nyugalmat árasztó szemekkel.

Egy fél óra múlva már Hea unni el ment, mert még tanulnia kell. Én már tegnap ebédszünetben tanultam a dolgozatra. Miután kikísértem a barátnőmet első készülődési helyemnek a fürdőt céloztam meg. Lezuhanyoztam, hajamat is megmostam. Megtörölköztem, hajamat miután megtöröltem betekertem a törölközőbe. Szobámban kiválasztottam a ruhát. Döntésem egy fekete csipkés ruhára esett, mellé a kedvenc masnis magassarkúmat vettem fel. Ezután már csak a hajammal szenvedtem egy kicsit. Szárítás után kivasaltam, pár tincset pedig belokniztam. Sminkelést nem vittem túlzásba, csak alapozót, szemhéjtust és szempillaspirált használtam. Mikor kész lettem megnéztem magam a tükörben, úgy gondoltam, hogy ha egy kicsit késő érek haza lehet, hogy fázni fogok útközben, ezért felvettem mellé egy kardigánt. Az elkészüléssel fél órával Dongwoo érkezése előtt kész lettem. A csengő hangjára felpattantam, felvettem a táskám és már indultam is az ajtó felé. Mikor kinyitottam az ajtót egy nagyon elegáns Dongwooval találtam magam szembe.

 - Szia – húzta fél mosolyra a száját – Nagyon csinos vagy.

 - Szia. Jól áll neked az öltöny. – zártam be az ajtót.

 - Nem gondoltam, hogy ha magassarkút húzol, akkor is ilyen alacsony van. – jegyezte meg viccelődve.

 - Nem tehetek róla, hogy ilyen alacsony vagyok. – tettetem durcást.

 - Ugyan, nem rosszból mondtam – állt meg és szembe fordított magával. – Alacsonyan is nagyon szép vagy.

 - Köszönöm – pirultam el.

Miután ezt megbeszéltük, csendben sétáltunk egymás mellett. Ezt a csendet én törtem meg.

 - Most már elárulod, hogy hova viszel?

 - Hm, mindjárt megérkezünk. De látom rajtad, hogy kíváncsi vagy ezért elmondom, hogy a randink első állomása egy étterem lesz.

Az étterem nagyon elegáns volt, az étel nagyon finom volt. Nagyon kitett magáért. Vacsora után elmentünk sétálni a Banpo hídhoz. Ilyenkor este a legszebb. Nekem nagyon tetszett, ahogyan a hídról leomló vizet megvilágítják különböző színű lámpákkal. Sokat beszélgettem Dongwooval, de annyira nem éreztem magam jól vele. Talán ha, Ő lett volna velem akkor biztos, hogy a mennyekben lennék.

Randi közben elgondolkoztam, hogy miért is mentem bele, hogy elhívjon egy randira. Nem érzem vele magam olyan jól.

 - Öhm, Dongwoo? Nem mennénk haza? Kezdek egy kicsit fázni, meg holnap egy témazárót is meg kell írnom.

 - Rendben, hazakísérlek, oké?

 - Nem kell, köszönöm. Menj nyugodtan haza, én is hazatalálok. Szia. – indultam el, de ő megfogta a kezem és visszarántott. Egymással szemben voltunk, felém közeledett. Hirtelen nem tudtam mit akar, de mikor tudatosult bennem, hogy meg akar csókolni, elfordítottam a fejem és eltoltam magamtól.

 - Ezt én nem szeretném.

 - Oh, bocsánat nem akartam nyomulni.

 - Hát pedig sikerült. – válaszoltam neki ingerülten.

 - Sajnálom… Én… Nem tudom mi ütött belém. – vakarta meg zavarában a tarkóját.

 - Figyelj, inkább hagyjuk, Felejtsük el és kész. Felejtsük el az előbb történteket, de jobb, ha egymást is.

 - Miért felejtenélek el, ha szeretlek? – tette fel a nem várt kérdést.

 - Azért, mert én nem érzek irántad többet barátságnál. – ez volt az utolsó mondat, ami a randinkon elhangzott.

Másnap suli után kellett csak egy-két órát dolgoznom. Mivel a tanárainknak valami gyűlés volt az ASTRO-val hülyültünk egy kicsit a táncteremben. Az banda többi tagja megéhezett, így ők úgy döntöttek, hogy elmennek valami ennivalót vesznek.

 - Akkor biztos, hogy nem jöttök? – kérdezte meg utoljára Jinjin.

 - Nekem nincs most kedvem sétálgatni meg kaját cipelni. – válaszoltam.

 - Nekem sincs kedvem semmihez, csak pihenni végre egy kicsit. – válaszolta Ő mellőlem.

 - Rendben, akkor mi elmentünk. – integetett nekünk az ajtóból Sanha.

 - Kértek valamit? – kérdezte MJ.

 - Nekem jó az, amit mondtatok.

 - Nekem is jó a csirke, a pizza meg a bubble tee. – mosolygott rá a többiekre.

 - Jók legyetek, ne csináljatok hülyeséget. – mutatott felénk Moonbin.

 - Nem fogunk. – válaszoltuk egyszerre.

Miután elmentek mindketten kiterültünk a padlón és így beszélgettünk. Már nem tudom hogyan, de valahogyan szóba került a tegnapi randi.

 - Inkább ne is beszéljünk róla.

 - Miért? Nem sikerült jól? – tette fel meglepetten a kérdést.

 - Nem – húztam el a szám – Aranyosan megszervezte ezt az egészet, de nem éreztem vele jól magam. Tetejében meg is akart csókolni.

 - Komolyan? – vágott a szavamba.

 - Igen, de eltoltam magamtól. Jah meg utána szerelmet vallott nekem.

 - Akkor most együtt vagytok? – kérdezte viccelődve.

 - Jó fej Dongwoo, de én barátként tekintek rá.

 - Akkor miért mentél el vele randizni, ha csak barátként tekintesz rá? – nézett fel a telefonjából.

 - Nem tudom, talán azért, hogy elfelejtsek egy embert. – vagyis inkább elfelejtselek téged.

Most biztos kérditek magatoktól, hogy miért akarom Őt elfelejteni. Azért, mert mikor be akartam neki vallani, hogy én szeretem Ő akkor jelentette be, hogy neki van barátnője. Akkor nagyon összetörtem. Nagyon rosszul esett, hogy az a személy, akit én szeretek más lány kezét fogja. Mást ölel, mást csókol. Végül Hea unni rá vett, hogy adjak egy esélyt Dongwoonak. Megkapta, de el is szúrta.

 - És? Sikerült őt elfelejtened?

 - Sajnos nem.

 - Veled mi a helyzet? Mi újság van Hyunával?

 - Velem semmi. Nem tudom mi van vele.

 - Hogy-hogy? Nem vele beszélsz most?

 - Már rég szakítottunk.

 - Oh. Nem tudtam…

 - Megcsalt, meg rájöttem, hogy mást szeretek. Majdnem ugyanaz, mint nálad. – nevetett fel majd a hátára fordult.

A szerelmi életünket itt ki is veséztük, többet erről már nem beszéltünk.

Viccelődtünk, táncoltunk és tovább várakoztunk, hogy meghozzák a fiúk a kaját.

Úgy néz ki, hogy a felé küldött jeleimet, nem veszi észre.

 - Nézd! Ő szerinted illene hozzám? – jött oda hozzám telefonját pedig az arcomba nyomta.

 - Nem látom rendesen, mert nagyon közel van az arcomhoz a telod. – kivettem a kezéből és megnéztem a lányt. Nagyon szép volt, vékony, hosszú barna hajú. Sokkal szebb volt nálam.

 - Nem tudom. Nekem egy kicsit beképzeltnek tűnik. – füllentettem neki.

 - Pedig szerintem tök aranyos. Nagyon jól elbeszélgetek vele.

 - Akkor miért kérdezed meg tőlem, hogy illene-e hozzád?

 - Baj, hogy kikérem a legjobb barátom véleményét? – kérdőn nézett rám.

 - Talán lehet, hogy másnak rosszul esik. – fakadt ki belőlem pár könnycsepp.

 - Te most sírsz? – közeledett felém, hogy azt a pár könnycseppet letörölje, de a kezét ellöktem.

 - Nem. Miért sírnék? Úgy sem érdekel téged, hogy mi van velem. – már nem érdekelt semmi csak az, hogy ebből a teremből minél hamarabb kijussak.

 - Nem mész sehova. Itt maradsz és elmondod, hogy miért sírsz. – ragadta meg a kezem. – Nézz a szemembe. – nagy nehezen a szemébe néztem, de nem bírtam sokáig állni a tekintetét.

 - Inkább visszamegyek a terembe. Lehet, hogy már vége az értekezletnek.

 - Nem mész te sehová. Elmondod szépen, hogy miért sírsz.

 - Kérlek szépen, hagyjuk ezt a témát, nem szeretnék róla beszélni. – de menekülni sehogyan sem tudtam.

 - Nem, nem fogjuk hanyagolni a témát.

 - Látom, te nem tágítasz. Rendben, akkor elmondom miért sírok. Azért sírok, mert, akit én szeretek velem nem törődik. Észre sem veszi azokat a jeleket, amiket felé küldök.

 - Mekkora egy paraszt lehet az a pasi, aki nem vesz téged észre. – próbált nyugtatni.

 - Igen, mekkora egy paraszt vagy. Mikor idekerültem, te közeledtél felém, amit el is fogadtam, reménykedtem benne, hogy lesz valami köztünk. De azon a napon mikor be akartam neked vallani, hogy szeretlek, te bejelentetted, hogy barátnőd van. Így, hogy elfelejtselek elmentem Dongwooval randizni. Te pedig most kikéred a véleményem, hogy illene hozzád az a lány. Megmondjam őszintén? Nem, nem illik hozzád. – ezeket a mondatokat sírva mondtam neki. Ő pedig csodálkozva állt előttem. – Szeretlek Rocky, de te nem veszel észre. Te csak egy barátként tekintesz rám.

 - Ez… Ez nem igaz. Az első naptól kezdve tetszettél, de akkor még nem voltam biztos, hogy tényleg téged szeretlek, de Hyuna rá döbbentett arra, hogy igenis téged szeretlek. Az előző lánnyal meg azért kezdtem el beszélgetni, mert azt hittem, hogy összejössz Dongwooval. De ezek után, nem kell már vele beszélnem – vakarta meg a tarkóját Rocky. – Az a helyzet, hogy én is szeretlek.

 - Így igaz. – szólalt meg az ajtóból Moonbin. – Már kiakasztott mindenkit azzal, hogy téged mennyire szeret.

 - Tényleg? – kérdeztem tőle sírva, de már nem a szomorúságtól sírtam, hanem ezek örömkönnyek voltak.

 - Igen, de akkor már fel is teszem a kérdést. – jött oda hozzám. – Lennél a barátnőm? – nézett mélyen a szemembe.

 - Igen, leszek a barátnőd. – ugrottam a nyakába.

 - Végre, nem minket fog piszkálni – örültek a többiek nekünk.

 Ujjainkat összekulcsolta Rocky.

 - Gratulálok fiatalok. Aztán vigyázz rá. – jött be a terembe Soomin unni, a menedzserem.

 - Köszönjük. – mosolyogtunk a többiekre.

Így jöttünk össze az én drága barátommal, Rockyval. Lassan már két éve, hogy boldogítjuk egymást. Mikor a GOT7-nel közöltem mindenki lefagyott kivéve Markot, ő volt az, aki már az elejétől kezdve titkon nekünk drukkolt, hogy jöjjünk össze. A Fantagio kiadóval azóta is tartom a kapcsolatot. Mindent az én kedves főnökömnek köszönhetem, ha ő nem akarja azt, hogy más-más tanároktól tanuljak, talán soha sem jöhettem volna össze Rockyval.

"Halálosan szerelmes voltam beléd"

Magányosan sétálok egy már nem használatos vasúti sín mellett. Eszembe jutnak a csodás idők, amiket valaha együtt töltöttünk. Egy mosoly kúszik arcomra. Minden percben rád gondolok és a te nevedet ismételgetem magamban, de te nem jössz. Itt hagytál. Ezzel nem is tudod mekkora fájdalmat okoztál nekem. Elöntenek az érzelmek, hol a düh, a magány, a félelem, hogy majd nem tudom magam megvédeni a rossz alakoktól, a szomorúság, mindazok, amiket Te okoztál nekem.

Már az első pillanattól éreztem, hogy minket egymásnak teremtett Isten. Én kis naiv ezt el is hittem, és lásd, most egyedül sétálok itt... Nem tudom feldolgozni a hiányodat és a fájdalmat, amit okoztál nekem.

Ez a te döntésed volt, te akartál itt hagyni, ezt el kell fogadnom. Nem mehetek utánad, azt te sem akarnád.

Szemembe könnyek gyűlnek, torkomban gombóc keletkezik. A földre rogyok és levegőért kapkodom..

"Hagyj lélegezni" - kiáltja a belső hangom

"Kérlek, hagyj még élni. Nem mehet még el. Nem vagyok felkészülve rá."

Érzem, hogy végtagjaimban megszűnik a vérkeringés, a szívem vonat gyorsasággal ver, kiver a verejték. Lepörög előttem az életem. Érzem, hogy ezek lesznek az utolsó lélegzetvételeim. Mellkasom lassan emelkedik le és fel. Csak fekszem a földön és vergődöm.

Utoljára felnézek az égre, majd lehunyom szemeimet.

Most már kijelenthetem, hogy: "Halálosan szerelmes voltam beléd."

KÜLÖNLEGESSÉG

Ilyet nem szoktam csinálni, de egyik barátnőm kérésére megosztom az első oneshot-ját. Kérlek olvassátok minél többen és örülne pár kommentnek is. :)

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Leo oneshot

2 évvel előbb

Megint egy átlagos nap, megint tánc és énekpróbák hada. Már egy kicsit elegem van belőle. Reggel korán bemegyünk, a céghez egész nap ott vagyunk, és csak próbálunk a debütálásunkra. Most még keményebben kell gyakorolnunk, hogy a legjobb debütünk legyen. 6 tag, 6 hang, pár nap múlva már 6 ismert név…

Napjainkban

Szokásomhoz híven a számomra kialakított szobában vagyok és írom a szomorúbbnál szomorúbb dalokat. Az egyik dal nagyon is tetszett a főnöknek, mert rá került az előző albumunkra. Egy pillanatra megálltam, a te fotódra pillantottam.

„Miért kellett neked úgy eltűnnöd, hogy még azt sem tudom, hogy hova mentél vagy, hogy egyáltalán miért mentél el. Mi rossztat tettem, hogy szó nélkül elmentél?”

Folyamatosan ezeket kérdezem magamtól, ahányszor a képedre pillantok. 2 éve töretlenül szeretlek, csak rád gondolok és várom, azt a napot mikor újra besétálsz az életembe Telefonom csörgésére leszek figyelmes, hirtelen odakapok, hogy hátha te hívsz, de csalódok, a képernyőn nem a te neved jelenik meg, hanem az egyik csapattársamé. Szomorú, rekedtes hangommal beleszólok:

 - Igen?

 - Hyung, hol vagy? Már vagy fél órája elkezdődött a táncpróba és a főnök szépen megkért mindenkit, hogy ne késsen el senki, mert az új album címadó dalát fogjuk tanulni ma. – majdnem ordibált velem Ravi – az a szerencséd, hogy a tanár még nincs itt, mert akkor aztán nagy bajban lennél.

 - Mindjárt ott leszek, ne aggódjatok, csak a szobámban vagyok.

 - Rendben. Várunk.

Már nem válaszoltam rá csak kinyomtam, elmentettem a számokat, kikapcsoltam a gépem, átöltöztem, mert nem akarom, hogy a farmerem szétszakadjon, felkaptam a fülhallgatóm, a telefonom mellé a szobához tartozó kulcsot és indultam is le. Olyan 10 perc múlva már a próbateremben voltam. Mindenki melegített, mikor egyszer csak egy vigyorgó Kennel találkoztam szembe.

 - Szia hyung – vigyorgott ezer wattos mosolyával – Hol voltál, hogy nem is láttalak ma? Hamarabb elmentél reggel, mert nem velünk jöttél az is biztos. – tette fel a kérdéseit addig, míg N rá nem szólt. Magamban csak mosolyogtam azon, ahogyan Ken bús arckifejezéssel elballagott. Én is bemelegítettem, miután befejeztem elkezdtük hallgatni az új számunkat, csendben hallgatom a zenét a többiek pedig ugrálnak rá, próbálnak táncolni a zenére csak még a koreográfia nincs is meg. Most kapok észbe, hogy meg a koreográfus sem érkezett meg.

A bulizásunkat egy lágy hang szakítja félbe. Az ajtóban egy női alakot látok meg, hasonlít a te alakodra… Visszanézzek telefonomra, de a mellettem ülő Hyuk nem hagyja, hogy azzal foglalkozzak, elkezdett bökdösni, piszkálni, nem szeretem, de visszapiszkáltam, válaszként csak egy jó ízű nevetést kaptam. Olyan jó kedvvel nevet mellettem, azok az idők jutottak az eszembe mikor veled nevettem, Hyuk annyira nevetett, hogy az arcomra egy kis mosolyt csalt. Arra lettünk figyelmesek, hogy Ken rohan az ajtóban álló lány felé és ráugrik, őt követi Hongbin és Ravi is. A lány egy kicsit megrogyott a hirtelen jött tehertől, de elbírta Kent. Hongbin és Ravi szintén megölelik őt. N csak ül a székben és a fejét csóválva mosolyog a többieken. Nem értem, hogy miért rohantak annyira a lányhoz, tán ismerik őt? N is ismeri őt? Csak én nem?

 - Jihye, Jihye – egy ismerős név – Végre téged is lehet látni – ordibálja Ken a lány fülébe.

 - Hát látod oppa – válaszolja az említett lány.

 - Gyerekek szálljatok le róla, szegény nem bír el titeket – Adja ki a parancsot a leader.

 - Rendben – válaszolják csalódottan.

Mikor már a fiúk nem ölelik őt akkor látom meg ki is a lány. A felismerés villámcsapásként vág belém. „ Ő az. Ő az.” Ezt ismétlem folyamatosan magamban. Nem hiszek a szememnek ezért megdörzsölöm őket, de akkor is téged látlak. Megmozdulni nem tudok, a szó a torkomon akadt. Próbálok egy lépést feléd tenni, de végtagjaim nem engedelmeskednek. A lábam szó szerint földbe gyökerezett. Miután N megölelt elkezdenek veled beszélgetni ez alatt Hyuk gyengéden oldalba bök. A gondolataimból az ő hangja zökkent ki.

 - Hyung, ki az a noona az ajtóban, akinek mindenki úgy örül? – kérdezi.

 - Ő egy nagyon régi ismerősünk, te még nem voltál velünk gyakornok, mikor ő elment a cégtől. Ezért nem ismered őt.

 - Oda megyek hozzá és bemutatkozok neki. – vigyorgósan oda megy hozzád és illedelmesem meghajol aztán bemutatkozik neked. Te csak elneveted magad és egy „Már ismerlekkel” le is rázod őt. Egy gyengéd mosoly kíséretében felém pillantasz, végig mérsz. Tekinteted perzseli bőröm. Én is ugyanezt teszem. Elég sokat változtál, hajad hosszabb lett, de ugyanolyan szép barna, mint 2 éve volt. Kicsit teltebb is lettél, de továbbra is törékeny az alkatod. Elkapom rólad a tekintetem, hiszen elindulsz felém. Zavaromban nem tudom hová nézzek, precízen feltérképezem a termet.

 - Örülök, hogy újra látlak – állsz meg előttem és felnézel rám – Leo.

Az együtt töltött idők képei jutnak eszembe a hangod hallatán.

 - Én… is – nagy küszködések árán de szóhoz jutok.

 - Hogy vagy mostanában? – mosolyogsz rám, mintha semmi nem történt volna.

Mióta elmentél azóta nagyon rosszul…

 - Megvagyok, köszönöm kérdésed. Te hogy vagy?

 - Jól vagyok, örülök, hogy visszakaptalak titeket.

 - Vagyis most már te leszel a koreográfusunk? – kérdezi Hongbin izgatottan.

 - Igen, én leszek innentől ez egyetlen koreográfusotok. – mosolyogva megsimogatja Hongbin hajkoronáját.

 - Nos akkor vágjunk is bele – csapja össze N a tenyerét.

Először elmagyarázod nekünk, hogy milyen elemek lesznek benne, aztán eltáncolod, Hyuk csak szájtátva nézte az előadásod, a többiek pedig elismerően bólogattak.

 - Akkor belevághatunk? – kérdezted lihegve a tánc végén.

 - Persze, egész nap erre várok, hogy már az új számot táncolhassam – pattan fel mellőlem Ravi. Mindenkit beállítasz a helyére, a tükörben pedig elkezded egyesével a mozdulatokat táncolni. Mindenki egyszerre másol téged, így megy egész délután és este.

Hajnali fél háromkor fáradtan és izzadtan fekszünk mind a hatan a próbaterem padlóján.

 - Fiúk – szólalt meg az újdonsült koreográfusunk – nagyon ügyesek voltatok ma. Nagyon sokat fejlődtetek a 2 év alatt. Büszke vagyok rátok. – mosolyogsz fáradtan ránk.

 - A gyakornokként nekünk volt a legjobb tanárunk. – válaszolja N.

 - Volt kitől tanulnunk sok jó mozdulatot – folytatja a dicséretet Ravi.

 - Ugyan fiúk. – pirulsz bele – A dicséret nem engem illet, hanem titeket. Ti dolgoztatok ilyen sokat, hogy eddig eljutottatok és még magasabbra törtök majd. – válaszolod.

 - Szerintem ezen nem érdemes vitatkozni, mindenki érdeme – válaszolja morcosan Hyuk. Szegényen már nagyon látszik, hogy fáradt.

 - Így van – helyesel Ken – de szerintem menjünk haza, mert én már nagyon fáradt vagyok, de ahogyan észre veszem nem csak én, hanem Leo hyung is.

Nem szólok semmit csak felkelek és elindulok a szobám felé. A kulccsal kinyitom a bezárt ajtót. Felkapom a táskám, amiben a pénztárcám és az irataim vannak, lebattyogok a teremhez, de már nem találom ott a többieket. Hát ezt nem hiszem el, itt hagytak. Benézek a félhomályos terembe és meglátom az alakod. Nyugodtan ülsz a padlón és a telefonod nyomkodod. Hirtelen felkapod a fejed és az ajtónak támaszkodó alakom felé nézel hunyorogva.

 - Leo te még nem mentél haza? Ki kell pihenned magad.

 - Nem, mert itt hagytak. – válaszolom nemes egyszerűséggel és beljebb megyek.

Míg oda nem érek hozzád és leülök melléd csend honol közöttünk. A csendet te töröd meg.

 - Nagyon megváltoztál – állsz fel és az utadat a hangfalak irányába veszed.

 - És az rossz? – kérdőn felvonom a szemöldökön.

 - Nem…

 - Te is megváltoztál.

 - Tudom – kapom a választ hirtelen.

Újra csend ül közénk. Félve de megkérdezem, azt amit már 2 éve meg akarok tőled kérdezni.

 - Miért… mentél… el…? – szaggatottan de feltettem a kérdést.

 - Ezt nem mondhatom el.

 - Miért? – fakadtam ki.

 - Mert meg van kötve a kezem.

 - Egy rohadt szerződés miatt hagytál el engem? – sírás kerülget.

 - Nem – válaszolja… sírva (?) – nem egy szerződés miatt hagytalak el.

 - Akkor miért nem mondod el? – felállok és megfordítalak.

 - Mondtam már, hogy nem lehet – már sírva préseled ki a szavakat.

 - Szerettél akkor, amikor elhagytál? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád? Szerettél? – kérdezem tőled sírva, már kezedet szorítva. A hangfalakból pedig megszólal az Only You. Az a szám, amit neked írtam.

 - Igen, szerettelek és még most is szeretlek.

Jól hallottam, vagy csak álmodom az egészet. Az előbb azt mondtad, hogy még mindig szeretsz, de akkor miért hagytál el.

 - Akkor mi… - mondatomat nem tudtam befejezni, mert ajkaid nem hagyták. El sem hittem, hogy újra téged csókolhatlak. Visszacsókoltam és szorosan magamhoz húztalak. Kezeim derekadon pihentek. Kezeidet nyakam köré fontad. Hosszas csókunk után csak néztük egymást.

 - Miért hagytál el? – hosszú percek után újra megkérdeztem.

 - Mert nem akartam, hogy az idolságod a kapcsolatunk rovására menjen. Nem tudtunk volna találkozni, meg a biztosítékot is kiverte volna a rajongóknál, hogy neked barátnőd van.

 - Meg tudtuk volna oldali a találkozást. Azt meg nem mondtuk volna el a médiának, hogy Jung Taekwonnak barátnője van. – válaszoltam mosolyogva.

 - Olyan rég láttalak téged mosolyogni, folyamatosan csak a komoly arcodat láttam eddig. – bökdösöd meg a mellkasom.

 - Te követted az eseményeinket? – kérdezem meglepetten.

 - Hát persze, a kedvenc bandámra mindig figyelek. – kacsintasz rám és elkezdesz futni a zeneszobák felé. Már nem látlak a sötétségben. Hirtelen két apró kéz ragad meg és az egyik sötét szobába húz magával. Mikor a villany felkapcsolódott akkor veszem észre, hogy az én zeneszobámban vagyunk.

 - Hát megtaláltad a rejtekem? – sétálok feléd és megölellek.

 - Igen, megtaláltam. – az asztalra pillantasz – Te úristen! Ez a kép is már milyen rég készült rólam. – lépsz ki az ölelésemből.

 - Rég készült igaz, de a legjobb kép – egy apró puszit nyomok az arcodra.

 - Szerinted. Szerintem meg nem

Megfordulsz, így egymással szemben vagyunk.

 - Játszol valamit nekem a zongorán?

 - Mit szeretnél, hogy játsszak neked? – kérdem tőled.

 - Hm, lássuk csak. Talán a kedvenc számunkat?

 - Akkor gyere, ülj az ölembe és eljátsszuk együtt, rendben?

Miután leültél, aprócska kezeid a zongorára teszed, kezeim a tieid mellett foglalnak helyet. Egyszerre kezdjük el Ailee-től a Heaven című számot zongorázni. Nem csalódtam benned, ugyanolyan szépen játszol, ahogyan két évvel ezelőtt. Refrént elkezded énekelni, amihez én is bekapcsolódok. Innentől már egyszerre zongorázunk és énekelünk. A szám végén nevetve bújsz hozzám. Orromat csodás parfümöd illata csapja meg. Annyi ideje vártam már, hogy végre téged tarthassalak a karjaimban. A te csókodra kelljek majd fel reggel, a te parfümödet érezzem a pólóimon. Még egyszer nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy hagylak elmenni. Még egyszer nem leszek olyan bolond, hogy ne menjek utánad, még ha a világ végére mész el, én utánad fogok menni, mert te vagy a legfontosabb az életemben. Szeretlek.