DaeHyun oneshot

DaeHyun-nal már két hónapja együttvagyunk. Minden úgy kezdődött, hogy felvettek a TS-hez háttértáncosnak és a B.A.P- hez kerültem. Egy délután táncpróbára mentünk. Az egyik eléggé nehéz mozdulatnál rosszul léptem és egyszer csak összeestem

- Áú –kaptam a bokámhoz

- Jól vagy? –jött oda DaeHyun

- Nem igazán. Azt hiszem meghúzódott a bokám.

Próbáltam felállni, de nem igazán bírtam.

- Jobb lesz, ha beviszünk a kórházba megröntgenezni nem tört- e el. – javasolta Dae

Bevittek a kórházba, megröntgenezték. Semmi komoly csak meghúzódott. Két hónap múlva rendbe is jött a lábam. Az a két hónap alatt DaeHyun nagyon sokat foglalkozott velem. Látszott rajta, hogy nagyon aggódott miattam. De már végre dolgozhatok újra. A tánc az életem. Nem tudnék nélküle élni. Az állásom velejárója, hogy oda kellett költöznöm hozzájuk. Csütörtökön rengeteget gyakoroltunk. Már nagyon elfáradtam, ezért leültem a padra kicsit pihenni.

- Jólvan srácok! Mára végeztünk. – mondta a koreográfus

- Figyelj cica, ma később megyek haza, még el akarok valamit intézni. Menj haza a fiúkkal- adott egy hosszú csókot DaeHyun

- De ne maradj sokáig. Ne hajszold túl magad – nyomtam puszit a szájára

Gyorsan összeszedtem a cuccomat.

- Mehetünk!

- DaeHyun nem jössz? – kérdezte YoungJae

- Nem, még valamit el szeretnék intézni.

- Akkor, szia! – mondtuk

-Sziasztok.

Alig vártam, hogy hazaérjünk és letusolhassak. Hullafáradtan estem be az ajtón.

- Stipstop a fürdő! - mondtam

Zelo puffogott egy sort. Nem lehet mindig a maknae az első! Felvonszoltam magam az emeletre. Lepakoltam a cuccom, és már birtokba is vettem a fürdőszobát. Magamrazártam az ajtót. Levetettem a táncos ruhámat, amibe beleizzadtam. Beálltam a langyos víz alá. Hagytam, hogy a vízcseppek lefolyjanak a testemen. Fél óra múlva végeztem is.

- Szabad a fürdő -kiabáltam

Zelo úgy rohant be mintha ingyen cukorkát osztogatnának. A nagy lendületben majdnem fellökött. Visszamentem a szobámba és leültem az ágyamra, és csak ültem. Gondolkoztam  azon, hogy eddig mi is történt velem, hogy kerültem ide és hogy jöttem össze Dae-val. Visszagondoltam az első randinkra és elmosolyodtam. A gondolkodásból YongGuk hangja zökkentett vissza.

- Nem jössz tévézni? Valami vígjátékot nézünk – nézett be

- De – pattantam fel űlő helyzetemből

Lementem. Mindenki ott ült DaeHyunt kivéve. Behuppantam JongUp és Zelo közé. Valami nagyon idióta film volt. A vége felé már csapkodtam, mint egy retardált fóka. Vége lett, mindenki elment aludni.

- Jó éjt! – köszöntem el

- Neked is.

DaeHyun valamikor éjfél környékén érhetett haza, mert hallottam valami mocorgást, sustorgást. Késő hajnalban Himchan bejött a szobámba és befeküdt mellém az ágyba amíg én az igazak álmát aludtam. Ajtónyitódásra ébredtem. DaeHyun állt ott ledöbbenve.

- Khm… Ő mit keres itt? – nézett Himchanra

Odakaptam a fejem. Ő meg mit keres itt?  DaeHyun dühösen lerohant a lépcsőn.

- Veled még számolok – mutattam Himchanra

- Dae várj! Kérlek, beszéljük meg! – rohantam utána

- Szerintem ezen nincs mit megbeszélni. – húzta fel a cipőjét

- Most hova mész?

- El – csapta be a bejárati ajtót

Ezt jól megcsináltad Kim HimChan!! Hajtott a düh és feldúlva felmentem a szobámba. Himchan még mindig ott volt. Becsaptam az ajtót.

- Mégis hogy merészelsz te csak úgy bejönni a szobámba? Ez volt a célod? Tesék! Elérted! – kiabáltam sírva

Himchan csak állt szótlanul és az egyik pillanatban megcsókolt. Gyorsan észbekaptam és lekevertem neki egyet.

- Mégis mit képzelsz? Takarodj ki a szobámból, de rögtön! Indíts!

Kiment és becsapta az ajtót. Komolyan már sajnáltam szegény ajtót, hogy ennyit csapkodjuk. Sírva lecsúsztam a fal mentén. Sokáig csak sírtam és sírtam. Nem tudtam felfogni, ami az előbb történt. Egész nap próbáltam elérni DaeHyunt, de nem vette fel. Aggódtam érte, nehogy valami hülyeséget csináljon. Ki se mozdultam a szobámból, még ebédelni se mentem le. Kopogtak.

- Gyere – mondtam szipogva

YongGuk volt, egy tál ramennel. Lerakta az éjjeliszekrényemre.

- DaeHyun szeret téged annyira, hogy megbocsásson neked – mondta majd elment

Úgy döntöttem átmegyek Himchanhoz, és kifaggatom, hogy miért tette.

- Himchan bejöhetek?

- Gyere – felelte mogorván

Bementem és becsuktam az ajtót, hogy senki ne hallja a beszélgetésünket.

- Figyelj! Sajnálom, hogy megütöttelek.

- Nem. Én sajnálom. Nem kellet volna ezt tennem.

- Nem lett volna egyszerűbb elmondani, hogy mit érzel?

- De. Most már belátom, hogy igen.

- Tudom milyen érzés, amikor valakit elutasítanak. Én is tapasztaltam már.

- Nincs harag? – kérdezte

- Nincs.

- Ölelést? A barátok azt is szoktak. – tárta szét a kezeit

Megforgattam a szemeim és megöleltem.

- Szeretlek Min Soa! Nem ezt akartam- suttogat

- Tudom Himchan.

Visszamentem a szobámba és megettem a rament. Levittem a tányért a konyhába. Kicsit jobb kedvem lett, hogy beszéltem Himchannal. A délután elég lassan telt. Egész végig DaeHyunon járt az eszem, hogy hol lehet, mit csinálhat. Este gyorsan letusoltam és lefeküdtem. Nem jött álom a szememre, ezért leindultam a konyhába inni egy pohár vizet. Amikor kiléptem a szobámból pont akkor ment be DaeHyun a szobájába. Észrevette, hogy én kijöttem, és gyorsan becsapta az orrom előtt az ajtót.

- Dae! Beszéljük meg, kérlek! – kopogtattam az ajtaján

Egész éjjel el nem mozdultam onnan. Lassan kezdett elnyomni az álom és elaludtam. Reggel a saját szobámban ébredtem.

- Hogy kerültem ide? – néztem körbe – és ki hozott be? Mikor? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Fogtam magam és felöltöztem. Bementem a fürdőbe, megmostam a fogam, majd az arcom. Belenéztem a tükörbe, és szörnyen néztem ki, mint egy zombi. Visszamentem a szobámba és leültem az ágyra. Valaki kopogott.

- Szabad.

DaeHyun volt az. Megörültem, hátha van még remény. Felkeltem és meg akartam ölelni, de elutasított.

- Min Soa ezt még ne! – tolt el – Beszélni szeretnék veled – ült le az ágyamra énmeg mellé

- Mi ez az egész? Miért nem mondtad, hogy neked Himchan kell és nem én?

- Figyelj! Ez nem így van! Én téged szeretlek és nem Himchant.

- Akkor mit keresett itt a szobádban?

- Fogalmam sincs mi ütött belé. Szeretnél vele beszélni?

- Igen.

- Majd én szólok neki. Maradj itt!

Bekopogtam Himchan szobájába.

- Szabad.

- DaeHyun akar veled beszélni, és kérlek, mondd el, hogy miért tetted.

Visszamentünk a szobámba. Előreengedtem Himchant, majd és is bementem és becsuktam az ajtót.

- Szia! – köszönt Himchan

- Szia! Na szóval hogy is van ez? – kérdezte Dae

Chan mindent részletesen elmesélt. Azt is, hogy amióta itt élek velük azóta tetszem neki. Ezt még nekem sem mondta el.

- Sajnálom DaeHyun – hajtotta le a fejét – Bocsáss meg - suttogta

- Elfogadom, de többet ilyen ne legyen ám – parancsolt rá

- Akkor és most magatokra is hagylak – ezzel elment

- Min Soa kérlek, bocsáss meg nekem, hogy kételkedtem benned – fogta meg kezeim

- DaeHyun nem tudok rád haragudni, mert szeretlek – öleltem meg – Akkor most mi még együttvagyunk? – kérdeztem

- Igen. Miért?

- Hát, mert nem fogadtad el az ölelésemet, amikor bejöttél a szobámba.

- Ha tényleg igaz lenne az amit láttam, akkor vége lenne mindennek azt ugye tudod?

 - Tudom, de féltem, hogy elveszítelek – folyt le egy könnycsepp az arcomon

- Ne sírj – törölte le

- Szeretlek és szeretni foglak örökké- csókolt meg

Zelo oneshot

Fél órája csak forgolódtam az ágyamban, nem jön álom a szememre. Még amikor először találkoztam a B.A.P-vel Zelo-tól  kaptam egy macit, amit Bumi-nak neveztem el nem tudom miért. Azóta avval alszom. Ránéztem a telefonomra : éjfél és még mindig ébren vagyok. Azon gondolkoztam, hogy át-e menjek Zelo-hoz vagy ne. Végül annál maradtam, hogy átmegyek. Kimásztam az ágyból, csendesen kinyitottam a szobám ajtaját, és elindultam Zelo szobája felé a macival a kezemben. Benyitottam.

- Zelo alszol már? – suttogtam

- Erin valami baj van? – kérdezte aggódva

- Nincs semmi, csak nem bírok aludni. Gondoltam átjövök és megkérdezem, hogy te mit szoktál csinálni, ha nem bírsz aludni – mondtam

- Hát.. megpróbálom kiüríteni a fejem, nem gondolni semmire – felelte

- De, ha... már itt vagy…aludj… itt… velem – ajánlotta fel

Nem mondtam semmit, gyorsan bebújtam mellé. Egymásnak háttal feküdtünk.

- Jóét – mondta Zelo

- Neked is.

„Vacsora után Zelo-val elmentünk sétálni. A parkba mentünk. Gyorsan telt az idő, ahogy beszélgettünk. Hirtelen erős ütést éreztem a tarkómon és utána teljes sötétség… Egy furgonban ébredtem összekötött kezekkel, lábakkal, és beragasztott szájjal. Körülnéztem Zelo is ugyanúgy volt bekötözve, mint én. Odakúsztam mellé. Öt maszkos férvi volt a kocsiban. Egy raktárhelyiségbe vittek minket.

- Te menj ki őrködni - mutatott az egyikre

Levették a szánkról a ragasztót.

- ÁÚ… ez fájt – szólaltam meg

- Kit érdekel? Na…hol van a pénz?- kérdezte a főnökük

- Milyen pénz? – értetlenkedett Zelo

- Főnök, a zsaruk – jött be az, aki őrködni volt

- Te jössz velünk – mutatott rám a főnökük

- Nee… Zelo nee.. – kiabáltam”

Arra ébredtem, hogy valaki mondja a nevem.

- Erin..... Erin nyugi – hallottam Zelo hangját, éreztem, ahogy megölel

Felriadtam és én is átkaroltam. Megnyugodtam, hogy itt volt mellette, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Kérte, hogy meséljem el neki. Elmondtam.

- Nyugi. Nincs semmi baj – mondta

- Tudom, de nagyon rossz álom volt. Legalábbis én úgy érzem.

- Ez csak egy jelentéktelen álom. Aludj tovább – mondta és már aludtunk is.

Reggel furcsálltam, hogy nem hallottam a telefonomat csörögni, hogy ideje lenne felkelni. Egyből kipattantak a szemeim és észrevettem, hogy Zelo arca nagyon közel van az enyémhez és engem néz.

- Jézusom Zelo! – eszméltem fel

- Hány óra? El fogok késni! – ültem fel az ágyban

- Erin hova akarsz menni szombat reggel? – kérdezte

- Mi? Ma szombat van? Akkor sehova – dőltem vissza

- Mióta vagy fent? – fordultam felé

- Fél órája kb.

- Miért nem keltettél fel? – akadtam ki

Nem akartalak…. Olyan szép vagy,amikor alszol

- Ya! Zelo nem! – húztam a fejemre a takarót már amennyire bírtam

- De komolyan. Gyönyörű vagy – húzta le a fejemről

- Köszönöm – pirultam el

Mire észhez tértem volna Zelo ajkai az enyémet kóstolgatták. Ajkai puhák voltak. Lágyan és érzékien csókolt. Végül levegőhiány miatt váltunk el. Az eset után nem jutottam szóhoz, csak nagyokat pislogtam.

- Erin szeretnék valamit kérdezni tőled – törte meg a csendet

- Leszel a barátnőm? – kérdezte végül

Egy pár másodpercig csak néztem ki a fejemből a sokk hatása miatt. De miért pont én? Ezerszer szebb lányok vannak még rajtam kívül, és pont én?

- Igen te nagy gyerek – öleltem meg

A szemei csak úgy csillogtak az örömtől. Nagyon boldognak tűnt. Hát még én mennyire boldog voltam. Madarat lehetett volna fogatni velem. J

- Ma kirándulni megyünk, és jössz te is velünk, de előbb készíts nekünk reggelit. – mondta és felkapott a vállára

- Zelo! Tegyél le! – kapálóztam

Mintha csak a falnak beszéltem volna. Meg se hallotta. Ch… Ezt még megbánod. Ahogy leértünk az emeletről letett. Szilárd talaj a lábam alatt. Végre. A konyhában DaeHyun állt ott tiszta kómásan, szerintem még félig aludt. Palacsinta lesz reggelire.

- Dae – tettem a vállára a kezem

- Mi? Hol? – „kelt fel”

- Menj. Majd én megcsinálom – mondtam

Ezzel elviharzott. Gyorsan megreggeliztünk, majd felmentünk átöltözni. A fontosabb dolgokat bepakoltam egy táskába, de a telefonomat nem találtam. Feltúrtam az egész szobám a kis kütyüért.

- Ezt keresed? – kérdezte Zelo az ajtóban állva

- Igen. Köszönöm. – vettem volna el ha nem húzza el előlem

- Mit kapok cserébe?

- Aish –puffogtam magamba

Kezeimet nyaka köré fontam és megcsókoltam.

- Khm… - köszörülte a torkát YongGuk megzavarva a romantikus pillanatot

Hirtelen szétrebbentünk.

- Tudtam, hogy össze fogtok jönni - bólogatott

- Öhm…YongGuk….szeretnénk még valamit befejezni – mondta Zelo

- Jó oké, már itt sem vagyok – ezzel elment

- Hol is tartottunk? – kérdezte kajánul vigyorogva

- Azt hiszem itt – és megcsókoltam

Hosszú szenvedélyes csók volt.

- Nem kéne indulnunk? – szakítottam meg a csókot

- De menjünk.

Leértünk az emeletről és a többiek elkezdtek tapsolni és gratulálni. Először csak néztem nagyokat mire ez a nagy felhajtás, de aztán leesett. Hm… YongGuk elmondta. Ezért még számolunk Bang.

- Mehetünk? –kérdezte YoungJae

- Igen – mondtuk egyszerre mindannyian

Akkor kalandra fel! J

YongGuk oneshot

__________ hívnak 21 éves vagyok és a TS Entertainment-nél dolgozom, mint háttértáncos. Hazaérve a munkából folytattam a pakolást, mivel tegnap költöztünk össze a barátommal YongGuk-kal. Kis idő múlva hallom, hogy csapódik a bejárati ajtó. Vártam, hogy szerelmem jelzi, hogy megjött, de semmi. Éppen a hálószobába pakolásztam, amikor dühösen berontott.

- Mégis mit képzelsz te? – kiabálta

- YongGuk nem értem miről beszélsz.

- Nagyon jól tudod, hogy miről. Arról hogy megcsalsz – mondta dühösen

Kezdtem kicsit megijedni, mert ilyennek még nem láttam a barátomat.

- Ezt mégis honnan veszed? – már a sírás határán voltam

- Ugyan már, láttam, amit láttam – mondta flegmán

Na igen. Ma hazafele a munkából találkoztam a bátyámmal és váltottunk egy – két szót. Öleléssel és puszival váltunk el egymástól. Gondolom, erre célozhatott.

- De YongGuk…

- Semmi de. Ne tereld a témát!

Már csak ez hiányzott. Nagyon fájt, hogy YongGuk nem bízik bennem. Nem bírtam tovább és egyszerűen kikeltem magamból, pedig általában egy egész nyugodt lélek vagyok, de ha felhúznak vagy valami, akkor harcolok az igazamért. (Na ez elég bölcs volt. Asszem. XD)

- YongGuk, ő a bátyám. – kiabáltam sírva

- H-hogy mi? – lepődött meg

Nem törődve semmivel sírva lecsúsztam a fal mentén.

- Jól hallottad – mondtam szipogva

A gyűlölet lángoló parazsai lassanként halványodni kezdtek benne, csöndesen kialudtak, megszürkültek, s a hideg unalmas hamu körülvette Őt és beporozta. Nem szólt semmit, odajött elém és leguggolt. A szemem sarkából láttam. Enyhén megemelte a fejem az államnál fogva, hogy lássa az arcom, de én kerültem a tekintetét.

- Nézz a szemembe – kérte

Belenéztem gesztenyebarna szemeibe, és elvesztem bennük. Az a megbánó tekintet, Istenem mit meg nem adnék érte. Az a tekintet még a legkőszívűbb ember szívét is képes lenne meglágyítani, szerintem. 

- Nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy ő a bátyád – mondta most már nyugodt hangnemben

Nem mondtam semmit, csak hallgattam.

- Tudod, amikor megláttalak titeket ölelkezni… és amikor megpusziltátok egymást elborult az agyam, nem tudtam hova tenni, amit láttam – mondta megbánóan

- A féltékenység mindennél erősebb ösztön, de egyben nem éppen a legjobb is, és ez természetes – mondtam szememet törölve

- Felejtsük el ezt az egészet, és lépjünk tovább - javasolta

- Oké – egyeztem bele

Örülök, hogy a vitáinkat ilyen jól meg tudjuk beszélni. Azthiszem ilyen egy jól működő kapcsolat egyik alapköve.

- Szeretlek ______! – mondta és adott egy puszit

- Én is Oppa! – öleltem meg

- Na gyere, főzök neked egy teát – felállt előlem – Na mi lesz? – nézett le rám

- Ahjj…  YongGuk-sshi – kérleltem cukin és nyújtottam a kezeimet, hogy vegyen fel

Komolyan mondom, úgy festhettem, mint egy óvodás. XD

Mosolyogva felkapott és kivitt a konyhába. Csinált nekem egy finom gyümölcsteát.

- Vigyázz forró! – adta kezembe a bögrét

- Auu.. ez meleg.

- Én szóltam. Gyere majd én lehűtöm – húzott magához és megcsókolt

Miután megittam átmentünk a nappaliba, és összebújva néztük a tévét.

~THE END~

Hát ez most rövid lett. Nem jött az ihlet. Na mindegy. Ehhez is jó olvasást.

HimChan oneshot

Az óvodában volt egy legjobb barátom, Kim HimChan. Sülve-főve együtt voltunk. Még a szabadidőmet is vele töltöttem. Neki mindent elmondhattam. Amikor az iskolát elkezdtem a szüleimmel Amerikába költöztünk. A suliba nagyon nehezen tudtam beilleszkedni, mert mindig csúfoltak a származásom miatt, és ez nagyon rosszul esett. De sikeresen lediplomáztam, és elég jól beszélek már angolul. Divattervezőnek és stilystnak tanultam. Még nem volt munkám. Valamit hallottam HimChanról, hogy egy híres fiúbanda tagja, de semmi több. Úgy döntöttem, hogy visszautazom Koreába.

 - YooRa! Vacsora!- kiabál fel anya az emeletre

- Megyek. –kiabáltam vissza

Befejeztük a vacsorát, ami nagyon finom volt.

- Anya, apa szeretnék valamit bejelenteni . - kezdtem bele mondandómba – úgy döntöttem, hogy visszamegyek Koreába .- mondtam

- Nem gondolod, hogy ez még kicsit korai? Most fejezted be az iskolát és még nem volt egy kisebb munkád sem. Nem vagy még tapasztalatlan? – kérdezte anya

Anyum mindig is a legjobbat akarta nekem, mivel egyke gyerek vagyok, ezért általában mindent megkapok, amit szeretnék. Amiben csak tud mindig mellettem áll és segít.

-  Lana, hagyd had menjen! Felnőtt nő, elvégre tud magáról gondoskodni. Az ő élete ő alakítja .- mondta apum

Apa mindig is próbált kicsit keményebben nevelni. Megtanított a tiszteletre, a szeretetre, és hogy mennyire fontos a család.

- Szóval akkor mehetek?- kérdeztem

 - Mehetsz!

- Nagyon szépen köszönöm!- öleltem meg őket

- Mikor indulsz?- kérdezte anya

- Pénteken este a 6-os géppel, de ki tudnátok vinni a repülőtérre?

- Persze. – bólintott apa

Felmentem a szobámba és elkezdtem pakolni. Tudom, hogy csak két nap múlva megyek. De még a szüleimmel akarom tölteni azt a kis időt. A másnapot végig velük töltöttem. Anyának segítettem a házimunkában, apának pedig a kertmunkában. Este pedig játszottunk egy jó társasjátékot. Jókat nevetgéltünk, jól éreztük magunkat. A péntek délelőtt gyorsan eltelt. Ebéd után a maradék holmimat is elpakoltam. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk a reptér felé.

- Majd hívlak titeket, ha megérkeztem, és küldök képeslapot-, mondtam útközben.

- Megérkeztünk- szólta apa

Kiszálltunk a kocsiból, segítettek hozni a bőröndjeimet.

- Nagyon fogtok hiányozni- ölelem és puszilom meg őket

- Te is nekünk, és nagyon vigyázz magadra. Ha történik valami, azonnal hívj. – mondta anya

- Ti is vigyázzatok magatokra- utoljára ölelem és puszilom meg őket

Tudom mennyire nehéz most nekik, hogy elmegyek, de már felnőttem. Az ablakból még integetek nekik. Felszállt a gép, indulok Koreába. Lassacskán besötétedett és én néztem a csillagos eget. Az úton inkább zenét hallgattam és aludtam.

- Fél óra a landolásig – bemondták a rádióba

Fél óra múlva leszálltunk. Mindenki kiszállt a gépből. Beszippantottam Korea levegőjét és itt éreztem azt igazán, hogy itthon vagyok. Felhívtam anyáékat, hogy megérkeztem és megkérdeztem tőlük, hogy merre is laknak a nagyiék, de mondtam nekik, hogy ne szóljanak nekik, hogy megyek. Elmondták a címet én pedig fogadtam egy taxit. Útközben az egyik buszon rajta volt a B.A.P. A csapatról már hallottam korábban is. Zelot ismertem csak fel. A többieket nem. L Megérkeztem a nagyiékhoz. Becsengetem. Nyílt az ajtó.

-  Nagyi- ölelem meg

-  YooRa! Te vagy az?- kérdezte az arcomat vizslatva – de sokat változtál – ölel meg

-   Gyere beljebb- tessékel be

-  Nagyapa, de jó téged újra látni – puszilom meg

-   Ülj le. Kérsz egy kis sütit?

-   Igen. Köszönöm.- vettem el egyet

A nagyi sütije a legfinomabb. Kiskoromban sokat sütöttem vele és HimChannal is… Nagyiék szerették HimChant , tudták, hogy ő a legjobb barátom, ezért mindig szívesen látták.

- Hogyhogy ittvagy? Visszajöttetek Amerikából? – kérdezte nagyapa

Mindent elmeséltem nekik, hogy miért jöttem HAZA, heg mi minden történt velem Amerikába. Azt is, hogy minek tanultam.

-    Nagyi… nem maradhatnék itt egy-két napot, amíg nem találok egy albérletet és munkát? Cserébe segítek mindenbe, amibe csak tudok. – kérdeztem

-     Addig maradsz, ameddig csak szeretnél. – mondta nagyapa

-     Köszönöm szépen.

Van egy vendégszoba, azt kaptam meg. Gyorsan kipakoltam mindent.

-   Nem tudjátok hol találhatnék munkát? – jövök ki a ’szobámból’.

-    Sajnos nem bogaram – mondta nagyi

-    Sebaj. Szétnézek a neten.

Találtam egyet, ami így szólt: „ Stilyst, divattervezőt keres a TS Entertainment. Ha szeretné megkapni az állást, küldje, el az önéletrajzát vagy jöjjön el el a vállalathoz.” – olvastam

Úgy döntöttem, hogy elmegyek. Felvettem az egyik saját készítésű pólómat meg egy farmert és egy tornacsukát.

- Nagyi megyek a TS -hez  - kiabáltam az ajtóból

-          Ügyes legyél – kaptam a választ

Kiléptem az ajtón és elindultam. Kb. fél óra alatt oda is értem. Beléptem az épület ajtaján, és a portáshoz mentem.

-   Annyeonghasseyo! – köszöntem

-    Annyeong! Miben segíthetek? – kérdezte

-    A stilysi állás miatt jöttem.

-    A főnökhöz menj, 5. emelet jobbra a folyosón 3. ajtó.

-       Köszönöm! – hajolok meg

Felmentem az ötödikre és ott leöltem a többi várakozóhoz. Nagyon ideges voltam, már az önéletrajzomat gyűrögettem. Végül szólítottak. Bementem.

-   Annyeonghasseyo! – hajoltam meg

-   Annaeong! Foglalj helyet…. YooRa ugye jól mondom?

-   Igen. Köszönöm. – leültem

-   Nos miben segíthetek?

-    A stilysti és divattervezői állás miatt jöttem.

A főnök nagyon kedves volt, nem erre számítottam. Azt hittem, hogy szigorú, mogorva lesz. Kellemeset csalódtam.

Odaadtam az önéletrajzomat, hogy megnézze.

-    Nagyon szép a felsőd. – dicsérte meg az általam készített darabot

-    Oh… köszönöm, én terveztem.

-     Nagyon ügyes vagy. Látom van kreativitásod. – mondta

-    Köszönöm. – pirultam el

-    Azt hiszem te jó munkaerő lennél, szóval felveszlek próbaidőre.

Leírhatatlanul boldog voltam. Legszívesebben agyonra ölelgettem volna a főnököt, még ha próbaidős is vagyok.

-    Nagyon szépen köszönöm- hajlok meg mélyen

Ezzel távoztam, de az önéletrajzomat bennhagytam a főnök irodájába. Fel sem tűnt. Kiléptem a folyosóra egy csapat szőke hajú srác állt ott, és beszélgettek.

-    YooRa! Az önéletrajzod – hozza ki a főnök

Mindenki odakapta a tekintetét, aki a folyosón volt.

-    Oh,  köszönöm – veszem át a papírokat – Viszlát!

-     Várj… YooRa! – kiált rám egy ismerős hang

Megfordultam és ránéztem az előttem magasodó fiúra.

-    Már egy ölelést sem kapok? – kérdezte szomorúan

Nagyon cuki volt, de mégsem tudtam, hogy ki is ő valójában.

-    Bocsi, de nem tudom ki vagy. – mondtam elszégyellve

-    Nemtudood? – nyíltak tágra a szemei. – Én vagyok az Kim HimChan.

-    Úristen HimChan! – ugrok a nyakába és ölelem meg – De sokat változtál, rád sem ismerek. Biztos, Hogy te vagy az? – kérdeztem összehúzott szemekkel

-    Igen én. Te is sokat változtál Yoo! – mondta

Odavezetett a többi szőke sráchoz. Bemutatkoztak, hogy ők a B.A.P.

-     Ő YongGuk ő a leader, ő Zelo a maknae, ő Jong Up, DaeHyun, YoungJae és persze én. – mutatott végig rajtuk

-    Biztos te vagy YooRa. HimChan sokat mesélt rólad. – mondta YongGuk

-   Igen én vagyok, és úristen, hogy foglak titeket megkülönböztetni?

-    Majd kitalálunk valamit – mondta JongUp

A fiúkkal még nagyon sokat beszélgettünk és nevetgéltünk. Kedvelem őket, szimpatikusak. Kinéztem az ablakon és már kezdett sötétedni.

- Ne haragudjatok, de mennem kell, mert már a nagyszüleim biztos aggódnak értem, hogy ilyen sokáig maradtam – mondtam

- Ne kísérjünk haza?- kérdezte a leader

- Ha szeretnétek.

Kiléptünk a TS ajtaján és elindultunk. A fiúk mentek elöl én HimChannal hátul  battyogtam.

-   Képzeld a főnök próbaidőre felvett a stilysti állásra.

-   Ez szuper. És megvan, hogy kinél fogsz majd dolgozni? – kérdezte

-   Még nincs. Örülnék, ha veletek dolgozhatnék. – mondtam

-  Megjöttünk. Köszönöm szépen, hogy hazakísértetek. – állok meg az ajtó előtt.

-    Neked is HimChan – nyomok egy puszit az arcára.

~THE END~