Rocky one shot

Az első éjszakám - amióta itt vagyok Koreában - amit az új lakásban töltöttem, ami egyedül csakis az enyém. Egy nagyot nyújtóztam a hatalmas francia ágyamon utána pedig utamat a konyhába vettem. Elkészítettem a kávémat, amibe bele is kortyoltam, de kicsit forrónak tűnt így leraktam a pultra és elkezdtem készülődni. Megmostam az arcom, kifésültem hosszú szőkére festett hajamat. Egy kis sminket is feltettem és indultam vissza a kávémhoz. Bögrémmel a kezemben a nappaliba mentem, bekapcsoltam a velem szemben helyezkedő LCD TV-t. Éppen az ASTRO debüt száma ment. Meghallgattam, egy kicsit táncoltam rá közben pedig a ruhámat is kiválasztottam. A döntésem pedig egy egyszerű farmer csőnadrágra és egy fehér rövid ujjú pólóra esett. Felvettem mellé egy pulóvert is. Pont megittam a kávém, amikor szeretett menedzser unnim toppant be.

 - Jó reggelt Jihye! Hogy aludtál?

 - Neked is unni. Remekül, olyan jó volt végre egyedül lenni a lakásban, amit most már nyugodtan kijelenthetek, hogy az enyém – viccelődtem unnival.

 - Hát nem teljesen a tied, te csak használod. – kacsintott rám Soomin.

 - Tudom – tettetem szomorúságot.

 - Elkészültél? Mert ha igen akkor indulhatnánk be a céghez, akar veled beszélni a CEO-nim.

 - Mindjárt, csak gyorsan megmosom a fogam és indulhatunk is. – indultam újra a fürdő felé.

Bögrémet közbe kiöblítettem és már indultunk is. Felkaptam a kabátomat, a csizmámat. Az ajtót bezártam, a kulcsot pedig a táskámban tettem.

Mikor beértünk a JYP-hez a csekkolás után a főnököm irodájába mentem. Udvariasan bekopogtam és vártam a visszajelzést, hogy bemehetek, amit hamarosan meg is kaptam.

 - Jó reggelt kívánok CEO-nim – hajoltam meg, ahogyan azt itt illik.

 - Neked is jó reggelt. Ülj le kérlek. – invitált a nagy fekete kanapé felé, ami az irodája bal sarkában helyezkedett el. Helyet foglaltam az egyik fotelban.

 - Nos, mivel egyenlőre modellként vagy nálunk leszerződve, ezért szeretném ha többet tudnál erről a szakmáról. Szeretném, ha egy vagy két hónapig egy-egy cégnél lennél és elsajátítanád a modell szakma különböző fortélyait. Benne vagy?

 - Nem hangzik rosszul. Benne vagyok. Ha nem illetlenség, akkor szabad megkérdeznem, hogy melyik céghez megyek elsőnek? – kérdeztem kicsit félve, mert még annyira nem tudom, hogy itt mi a szokás. Hiába koreai a nevem, akkor sem koreai születésű vagyok, hanem magyar. Igen, Magyarországról jöttem ide. 17 éves vagyok, de már az álmom egy részét valóra váltottam.

Egy véletlen folytán történt, hogy Dél-Koreába kerültem. Egy cserediák programban vettem részt, persze a lánynak, akihez kerültem, nem más volt az apukája, mint a világ legjobb főnöke, Park Jinyoung. A CEO-nim lányával azóta is nagyon jóba vagyunk, de még itt nem ért véget a mesélésem. A főnök szerint nagyon szép vagyok, ezért ő tett egy ajánlatot, hogy ha vele kötök szerződést, akkor ő híres modellt farag belőle. Először nem voltam benne biztos, hogy elfogadjam-e, mert azért elég távol lettem volna a szüleimtől és a barátaimtól is. Gondolom a végére már rájöttetek. Úgy döntöttem, hogy maradok Szöulban. Visszaérkezésem napja december első napja volt. Aznap megkaptam a szerződést, amit aláírtam. Így december elsejétől már hivatalosan is a JYP család új tagja voltam. Mindenkivel hamar összebarátkoztam, de legjobban Markkal, Bambammel és Jacksonnal találtam meg a közös hangsúlyt. De térjünk vissza a valóságba.

 - Nem, nem baj, hogy megkérdezted, elhiszem, hogy izgatott vagy – neveti el magát.

 - Ennyire látszik rajtam?

 - Nem. A viccelődést félretéve a Fantagio Entertaimentnél leszel az első két hónapban. Ha lehetséges, akkor szeretnének téged még ma bemutatni a cég dolgozóinak, szóval, ha nem nagy baj, akkor jó lenne, ha innen azonnal oda mennél.

 - Rendben, akkor én indulok is. Viszlát CEO-nim – hajoltam meg előtte. Utam a sötétített ablakú kocsihoz vezetett. Beültem, unni beindította a motort és már Szöul utcáin kocsikáztunk újra.

Mikor beértem a két hónapig ideiglenes munkahelyemre a cég elnöke fogadott.

 - Légy üdvözölve nálunk Jihye. Remélem, hogy jól fogod magad itt érezni. – miközben beszélt egy liftbe invitált engem. Beszálltunk és egy nagy folyóson nyitódott ki az ajtó. A végén egy megbeszélő terembe tértünk be, ahol szerintem a cég összes dolgozója ott volt.

 - Nos, emberek, bemutatom nektek az új munkatársatokat. Ő itt Jihye, aki nem koreai születésű, ismétlem, nem koreai szóval arra kérlek benneteket, hogy az itteni illemben egy kicsit segítsetek neki.

 - Sziasztok, a nevem Park Jihye – hajoltam meg előttük – Örülök, hogy találkozhattam veletek. Remélem, hogy jól kijövünk majd.

 - Akkor én mentem is a dolgomra. Itt hagylak a cég bandáival, ismerkedjetek meg. Sziasztok, srácok. – integetett feléjük.

 - Viszlát – köszöntünk el egyszerre.

 - Ha nem baj mi mennénk táncpróbára, mert egy új számot tanulunk. Ugye nem baj dongsaeng? – jött oda hozzám Alice a Hello Venus leadere. A legtöbb banda inkább szó nélkül lelépett. Kicsit rosszul esett. Szomorúságomból az ASTRO egyik tagja zökkentett ki.

 - Hello. A nevem Yoon Sanha – egy magas vöröses hajú srác állt meg előttem.

 - Szia. Az enyém, mint már elhangzott Park Jihye, vagyis inkább csak a művésznevem – mosolyodtam el zavaromban.

 - Szia. Mi pedig az ASTRO többi tagja vagyunk – állt Sanha mellé egy szőke hajú srác.

 - Az én nevem Park Jinwoo, de a többieknek csak Jinjin – mutatkozott be.

 - Az enyém Kim Myungjoon, de mindenki MJ-nek szólít.

 - Lee Dongmin, ezek a lököttek itt mellettem csak Eunwoonak szólítanak. – mutatott a mellette ökörködő bandára.

 - Becses nevem Moon Bin, csak neked Moonbin vagyok. – kacsintott rám, mire a többiek nevetésben törtek ki.

 - Szia. Én Park Minhyuk vagyok, becenevem Rocky – jelent meg egy barna hajú barna szemű srác.

 - Üdv nálunk, érezd magad otthon, ha bármi segítség kell tudod, hol találsz bennünket – mondta Jinjin.

 - Hát annyira még nem ismerem a céget, szóval nem tudom, hogy hol talállak meg benneteket.

 - Nos, akkor kezdődjön a Fantagio felfedezése – karol belém Moonbin.

A cég minden egyes pontját megmutatták nekem. Az út végén egy táncteremben kötöttünk ki, ami később kiderült, hogy ez az ő termük, így itt megtalálom őket. A nap további részét velük töltöttem. Végül nekik próbálniuk kellett, ezért a termet elhagytam. A folyóson barangolva megtalált a tanárom. Bemutatkoztunk egymásnak, megmutatta azt a termet, ahol holnaptól kezdve tanulni fogok. Olyan fél hat felé járhatott az idő mikor kiléptem az utcára. A hirtelen jött hidegtől jobban összehúztam magamon a kabátomat. Elővettem a fülhallgatómat, bekapcsoltam a zenét így indultam el hazafelé. Pár lépést tettem mikor a telefonom megcsörrent, a kijelzőn pedig Rocky száma jelent meg.

 - Szia, Rocky, végeztetek mára a táncpróbával?

 - Szia, igen már végeztünk. Vigyünk haza vagy inkább tovább fagyoskodsz? – kérdezte nevetve. Mire ezt kimondta mellettem megállt egy autó, belőle pedig Rocky kukkantott ki. Megszakítottam a beszélgetést.

 - Ha nem baj, akkor rendben. – mosolyogtam rá.

 - Akkor szállj be – villantotta rám ezer wattos mosolyát.

A kocsiban csak ő a menedzserük és én ültünk.

 - Hogy-hogy csak most mész haza, egyedül? – kérdezte 5 perc után Minhyuk.

 - Elbeszélgettem az időt a tanárommal, plussz megmutatta azt a termet, ahol tanulni fogok. Te?

 - Mi van velem? – fordult hátra, kérdőn nézve rám.

 - Hogy-hogy most mész haza?

 - Én egy kicsit maradtam még táncolni. Tudod nagyon szeretek táncolni. – mosolygott még mindig rám.

 - Tényleg? Akkor te vagy a dance machine a csapatban? – viszonoztam mosolyát.

 - Mondhatni, de még Moonbin is tud táncolni.

 - Hol tegyelek ki téged? – kérdezte a beszélgetésünket megszakítva a menedzser oppa.

 - Itt tökéletes lesz. Köszönöm szépen, hogy haza hoztatok.

 - Ugyan, nem kell megköszönni, szívesen tettük. – jelent meg újra az ablakban Rocky mosolyogva.

 - Jó éjszakát nektek. – köszöntem el tőlük.

 - Neked is. – válaszolták együtt.

Felmentem a lakásomba. Letusoltam közben végig a mai napon gondolkoztam. Gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsim. Aludni nem nagyon tudtam mivel a holnapi napon gondolkoztam, hogy remélem, újra látni fogom őt.

Reggel nyolc órakor már bent voltam a teremben, vártam, hogy újdonsült tanárom új dolgokat tanítson nekem a modell szakmáról.

 - Rendben, menjél ebédelni és fél kettőkor folytatjuk – csapta össze tenyerét Minha unni.

Én meghajoltam és az ebédlőbe sétáltam. Az ebédlőben már az összes alkalmazott ott volt.

Ebédre finom spagettit kaptunk. Helyet kerestem, de sehol sem találtam. Már vagy ötször körbejártam az ebédlőt, míg egyszer egy Minhyuk bukkant fel mellettem.

 - Nem találsz helyet? Gyere, ebédelj velünk. – mondhatni a fülembe súgta ezt a két mondatot.

 - Szívesen ebédelnék veletek, de van még egy hely az ASTRO asztalánál az újoncnak? – viccelődtem vele.

 - Neked mindig van hely – válaszra egy félmosolyt kaptam. Megfordult és az asztalukhoz battyogott én pedig mögötte követtem őt.

 - Nézzétek kit hozott Rocky. Egy Jihyet – jegyezte meg Eunwoo.

 - Pont az előbb akartam neked írni, hogy nem ebédelsz-e velünk. De ha már Rocky hyung megtalált, akkor kár lett volna írnom. – szomorodott el Sanha.

 - Ha Rocky nem szól és te írtál volna, akkor is idejöttem volna hozzátok. – ültem le Sanha és Rocky közé.

 - Tényleg? – csillant fel a szeme.

 - Igen. – kuncogtam, erre pedig hirtelen Sanha megölelt – Az ölelést miért kaptam? – néztem kérdőn rá.

 - Mert ha én szóltam volna neked, akkor is idejöttél volna hozzánk. – mosolygott a legfiatalabb. Válaszom csak egy mosoly volt felé. Viszont ebéd közben a szívem majd kiugrott a helyéről, hiszen vele ebédelhettem bár voltak még rajtunk kívül öten az asztalnál. Nem nagyon beszélgettünk a fiúkkal ebéd közben, hiszen mindenki örült, hogy pihenhet és ehet. Mikor végeztünk a nagyon finom spagettivel, mindenki ment a dolgára. Mivel nekem még volt időm, felmentem a tetőre. Nagyon megtetszett, amit onnan láttam. Annyira, hogy el is merengtem, azon, hogy már mennyi mindent elértem. Egy éve még nem is gondoltam, hogy Koreában leszek modell. Merengésemből egy mély hang zökkentett ki.

 - Mindenki megtalálja a rejtekhelyem? Azt hiszem új után kell néznem – vakarta meg a tarkóját Minhyuk.

 - Oh, nem tudtam, hogy ez a te helyed. – ült le mellém.

 - Ugyan, csak viccelődtem. Nem csak én szoktam ide feljönni, a többi banda tagjai is ide szoktak jönni, ha nincs ötletük egy dalhoz, vagy csak éppenséggel egy kis magányra vágynak. – nézett rám nagy barna szemeivel.

 - Talán nincs ötleted egy dalhoz? – kérdeztem tőle nevetve.

 - Sajnos én nem vagyok annyira tehetséges, hogy dalt írjak. Én a rapben és a táncban vagyok tehetséges – döntötte hátra a fejét és a kék színben tündöklő eget kezdte el nézni – Egy kis magányra vágytam inkább. Nem mindig van kedvem velük ökörködni.

 - A nagy Park Minhyuknak nincs kedve viccelődni? Hogy lehetséges ez? Pedig szerintem veletek nagyon sokat lehet hülyéskedni. – néztem rá.

 - Igen velük nem unalmas az élet, de néha nagyon durva hülyeségeik tudnak lenni.

 - Gondolom most is valami nagyon durván hülyéskednek?

 - Igen, de szerencsére most nem rajtam viccelődnek.

 - Mindig kipéciznek maguknak valakit? – kérdeztem tőle meglepődötten.

 - Igen. Általában az ilyen kispécizünk valakit és rajta hülyéskedünk ötletnek a kitalálója Sanha.

 - Sanha? Azt hittem, hogy ő inkább ilyen visszahúzódó típus.

 - Ő? Nem, egy kis gonosz maknae tud néha lenni. Ilyenkor olyan mintha egy kisördög bújna belé.

 - Azta, akkor ha Sanha ilyen nagyívbe kerüljem el?

 - Öhm, igen. Jobban jársz, ha nem akarsz te is a célpontjai közé tartozni.

A telefonom jelezni kezdett, hogy vissza kell mennem dolgozni.

 - Sajnos nekem mennem kell. Később még találkozunk. Szia. – álltam fel mellőle, hogy visszamenjek a terembe, ahol tovább folytatódik a modellképzésem.

 - Máris? Jól van, később találkozunk. Szia Jihye. – integetett

Olyan délután öt óra felé, már indulhattam is haza. Mivel pocim jelezte, hogy éhes, felhívtam Mark oppat, hogy nem jönnének el velem vacsizni?

 - Szia hercegnő. – igen ő így szokott szólítani, nem tudom miért ne kérdezzétek. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért pont ezt a becenevet kaptam, ő azt felelte, hogy én vagyok a legszebb lány a barátai közül. - Hogy vagy? Mi újság van veled? Nem láttalak ma a kiadónál. Ugye nem vagy beteg? – zúdította rám a kérdéseit.

 - Szia oppa. Nem, nem vagyok beteg.

 - Hu, akkor megnyugodtam.

 - Azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedvetek vacsizni velem?

 - Hm, mindjárt megkérdezem őket. – elemelte egy kicsit a telefont, de még így is hallottam, ahogy kiabál a GOT7 többi tagjának. – Igent mondtak, akkor a szokásos helyen találkozunk?

 - Igen, ott találkozunk. Szia oppa.

 - Szia Jihye.

Bontottuk mindketten a vonalat. Az étterem, ahol a GOT7-nel szoktunk kajálni nem volt messze a Fantagiotól. A fiúk már ott voltak a szokásos helyünkön.

 - Sziasztok, srácok. – köszöntem oda nekik, közbe levettem a kabátom. A cipőmet már az ajtóban levettem, a szokáshoz illően. Helyet foglaltam Mark mellett.

 - Szia. – köszöntek egy emberként.

 - Hogy van a kisasszony mostanában az oppai nélkül? – kérdeztem JB.

 - Nagyon rosszul. – folytattam a viccelődő beszélgetést egy kis cukisággal.

 - Az elmúlt két napba, hogy-hogy nem jöttél be hozzánk? – kérdezte Junior oppa.

 - Mert nem voltam a cégnél. – kérdően nézett rám az összes tag

 - Akkor hol voltál, ha nem voltál a cégnél? – kérdezte kicsit ijedt arckifejezéssel Mark.

Talán ők nem tudnak róla, hogy két hónapig nem is fogok bemenni a kiadóhoz?

 - Ti nem tudtok róla? – kérdeztem tőlük.

 - Miről kéne tudnunk? – nézett fel a telefonjából Bambam.

 - Nem mondta a CEO-nim, hogy két hónapig egy-egy cégnél leszek?

 - Átmész egy másik kiadóhoz? – ijedt meg Yugyeom

 - Nem, nem megyek át semmilyen kiadóhoz – nyugtattam meg őket. – Azért nem voltam a kiadónál az elmúlt két napban, mert két hónapig a Fantagionál tanulok.

 - Mit tanulsz ott? – kérdezi JB.

 - A modellszakmáról. Lépéseket, beállásokat, ilyesmiket.

 - De ezeket a JYP-nál is meg lehet tanulni.

 - Igen, meg lehet, de a CEO-nim azt szeretné, hogy különböző oldalról kapjak visszajelzéseket. Több ember tanítsa meg a különböző lépéseket. Így nagyobb esélyem lesz modellként befutni.

 - Aha, vagyis akkor két hónapig nem fogunk látni? – szögezte le a kérdést Bambam.

 - Két hónapig az én drága oppáim nélkül? Még mit nem, majd találunk rá lehetőséget, hogy találkozzunk. – kacsintottam rájuk.

 - Remek. – csapta össze a kezeit Jackson. – Akkor viszont együnk, mert a kaját már kihozták nekünk csak annyira belefeledkeztünk abba, hogy Jihye nem lesz két hónapig a kiadónál, hogy észre sem vettük. – nevetett fel.

 - Jó étvágyat nektek – felvettem a pálcikát, neki láttam az elém lerakott ramennek.

 - Neked is kicsi dongsaengem – mondta teli szájjal Youngjae

Vacsora közben még ökörködtünk egy kicsit. A viccelődéseinket a telefonom üzenetjelző hangja szakította meg.

Dongwoo:

„Szia Jihye. Nem tudom, hogy mikor végzel pontosan, de nem lenne kedved eljönni velem valahova?”

Jihye:

„Szia. Már rég végeztem. Sajnos nem tudok menni most. A barátaimmal vagyok.”

Dongwoo:

„Oh, jól van, akkor nem is zavarok.

Jihye:

„Sajnálom, hogy nem tudok most menni. De majd kerítünk rá sort.”

Választ már nem kaptam rá.

 - Ki volt az? – szólt hozzám Mark, de úgy, hogy csak én halljam.

 - Dongwoo volt az. Megkérdezte, hogy ráérek-e. Dongwoo az évfolyamunk leghelyesebb sráca. Minden lány oda meg vissza van érte. Nekem annyira nem jön be, jól néz ki, de egy kicsit egoista és nagyon rámenős. Talán lehet azért mondtam már neki igent egy randira, mert már az agyamra ment, hogy mindennap minden percében ezt kérdezte tőlem.

 - És? Ráérsz?

 - Sajnos nem, mert veletek vagyok. – ütöttem őt vállba.

 - Akkor az a Dongwoo nevű gyerek ki lett most kosarazva? – hajol át az asztalon Jackson.

 - Nem lett kikosarazva. Csak elhalasztottuk egy másik napra. Amúgy sem randi lenne, hanem egy baráti találkozás. Pont, mint veletek. – ittam bele az italomba.

 - Biztos? – kérdezte Mark a nem létező szakállát piszkálva.

 - Kivel fog randizni az én kis hercegnőm? – kapcsolódott be JB oppa is.

 - Senkivel nem fogok randizni. – válaszoltam gyorsan mielőtt még többet kérdeznének.

 - Hm. Azért a biztonság kedvéért majd figyelünk téged. – állt fel a helyéről majd kifizette a vacsoránkat. Indultunk is haza.

 - Ne vigyünk inkább haza?

 - Nem kell. Nincs olyan messze a lakásom. Meg egy kis séta sosem árt. – mosolyodtam el.

 - Jól van, ahogy akarod, de ha hazaértél csörögjél vagy dobj egy üzenetet. – ölelt meg Mark majd beszállt az autóba és elhajtottak. Szokásomhoz híven elővettem a fülesem, bekapcsoltam a zenét. Hazafelé a KNK új számát hallgattam. Miután hazaértem, készítettem magamnak egy forró csokit, amit rögtön meg is ittam, közben írtam Marknak, hogy épségben hazaértem. Elmostam a bögrét. Vettem egy jó meleg fürdőt, majd bebújtam az ágyamba. Az álom elég hamar elnyomott.

Kb. minden napom így telt, 8-ra be kellett mennem, fél kettőig ebédszünetem van, aztán vagy felmegyek a tetőre gondolkozni vagy a fiúkkal hülyéskedünk. Mivel még kiskorú vagyok, iskolába kell járnom. Kicsit nehéz a munka mellett. Mai viszont egész más volt. Ma volt az a nap mikor Dongwooval megyek „randizni”. Fél hónap után most megyünk el arra a bizonyos baráti találkozásra. Hát igen, azóta sok minden történt, köztük van az is, hogy most adtam be a derekam Dongwooval, hogy elhívhat. Ennek most jött el a napja. Pont szabadnapos voltam és az iskolában sem volt ma tanítás. Otthon készülődök, mikor a Heaval való bulizásomat egyikünk telefonja szakította meg. Mindketten megnéztük, kiderült, hogy az enyém volt az.

 - Ki az? Dongwoo írt? Hol lesz a randitok? – kíváncsiskodott a CEO-nim lánya.

 - Igen ő írt. Nem árulta el csak annyit írt, hogy csinos legyek és, hogy mennyire jön értem.

 - És hányra kell kész lenned? – kíváncsiskodott tovább Hea.

 - 5-re. – mondtam neki nyugodtan.

 - 5-re? – kiabált fel barátnőm.

 - Igen? Még bőven van két órám. Nyugi. – nevettem fel.

 - Kész leszel te addigra? Amúgy nem izgulsz a randi miatt? Ő a leghelyesebb pasi az évfolyamunkon

 - Unni, biztos, hogy kész leszek addigra. Egy kicsit talán izgulok – néztem rá nyugalmat árasztó szemekkel.

Egy fél óra múlva már Hea unni el ment, mert még tanulnia kell. Én már tegnap ebédszünetben tanultam a dolgozatra. Miután kikísértem a barátnőmet első készülődési helyemnek a fürdőt céloztam meg. Lezuhanyoztam, hajamat is megmostam. Megtörölköztem, hajamat miután megtöröltem betekertem a törölközőbe. Szobámban kiválasztottam a ruhát. Döntésem egy fekete csipkés ruhára esett, mellé a kedvenc masnis magassarkúmat vettem fel. Ezután már csak a hajammal szenvedtem egy kicsit. Szárítás után kivasaltam, pár tincset pedig belokniztam. Sminkelést nem vittem túlzásba, csak alapozót, szemhéjtust és szempillaspirált használtam. Mikor kész lettem megnéztem magam a tükörben, úgy gondoltam, hogy ha egy kicsit késő érek haza lehet, hogy fázni fogok útközben, ezért felvettem mellé egy kardigánt. Az elkészüléssel fél órával Dongwoo érkezése előtt kész lettem. A csengő hangjára felpattantam, felvettem a táskám és már indultam is az ajtó felé. Mikor kinyitottam az ajtót egy nagyon elegáns Dongwooval találtam magam szembe.

 - Szia – húzta fél mosolyra a száját – Nagyon csinos vagy.

 - Szia. Jól áll neked az öltöny. – zártam be az ajtót.

 - Nem gondoltam, hogy ha magassarkút húzol, akkor is ilyen alacsony van. – jegyezte meg viccelődve.

 - Nem tehetek róla, hogy ilyen alacsony vagyok. – tettetem durcást.

 - Ugyan, nem rosszból mondtam – állt meg és szembe fordított magával. – Alacsonyan is nagyon szép vagy.

 - Köszönöm – pirultam el.

Miután ezt megbeszéltük, csendben sétáltunk egymás mellett. Ezt a csendet én törtem meg.

 - Most már elárulod, hogy hova viszel?

 - Hm, mindjárt megérkezünk. De látom rajtad, hogy kíváncsi vagy ezért elmondom, hogy a randink első állomása egy étterem lesz.

Az étterem nagyon elegáns volt, az étel nagyon finom volt. Nagyon kitett magáért. Vacsora után elmentünk sétálni a Banpo hídhoz. Ilyenkor este a legszebb. Nekem nagyon tetszett, ahogyan a hídról leomló vizet megvilágítják különböző színű lámpákkal. Sokat beszélgettem Dongwooval, de annyira nem éreztem magam jól vele. Talán ha, Ő lett volna velem akkor biztos, hogy a mennyekben lennék.

Randi közben elgondolkoztam, hogy miért is mentem bele, hogy elhívjon egy randira. Nem érzem vele magam olyan jól.

 - Öhm, Dongwoo? Nem mennénk haza? Kezdek egy kicsit fázni, meg holnap egy témazárót is meg kell írnom.

 - Rendben, hazakísérlek, oké?

 - Nem kell, köszönöm. Menj nyugodtan haza, én is hazatalálok. Szia. – indultam el, de ő megfogta a kezem és visszarántott. Egymással szemben voltunk, felém közeledett. Hirtelen nem tudtam mit akar, de mikor tudatosult bennem, hogy meg akar csókolni, elfordítottam a fejem és eltoltam magamtól.

 - Ezt én nem szeretném.

 - Oh, bocsánat nem akartam nyomulni.

 - Hát pedig sikerült. – válaszoltam neki ingerülten.

 - Sajnálom… Én… Nem tudom mi ütött belém. – vakarta meg zavarában a tarkóját.

 - Figyelj, inkább hagyjuk, Felejtsük el és kész. Felejtsük el az előbb történteket, de jobb, ha egymást is.

 - Miért felejtenélek el, ha szeretlek? – tette fel a nem várt kérdést.

 - Azért, mert én nem érzek irántad többet barátságnál. – ez volt az utolsó mondat, ami a randinkon elhangzott.

Másnap suli után kellett csak egy-két órát dolgoznom. Mivel a tanárainknak valami gyűlés volt az ASTRO-val hülyültünk egy kicsit a táncteremben. Az banda többi tagja megéhezett, így ők úgy döntöttek, hogy elmennek valami ennivalót vesznek.

 - Akkor biztos, hogy nem jöttök? – kérdezte meg utoljára Jinjin.

 - Nekem nincs most kedvem sétálgatni meg kaját cipelni. – válaszoltam.

 - Nekem sincs kedvem semmihez, csak pihenni végre egy kicsit. – válaszolta Ő mellőlem.

 - Rendben, akkor mi elmentünk. – integetett nekünk az ajtóból Sanha.

 - Kértek valamit? – kérdezte MJ.

 - Nekem jó az, amit mondtatok.

 - Nekem is jó a csirke, a pizza meg a bubble tee. – mosolygott rá a többiekre.

 - Jók legyetek, ne csináljatok hülyeséget. – mutatott felénk Moonbin.

 - Nem fogunk. – válaszoltuk egyszerre.

Miután elmentek mindketten kiterültünk a padlón és így beszélgettünk. Már nem tudom hogyan, de valahogyan szóba került a tegnapi randi.

 - Inkább ne is beszéljünk róla.

 - Miért? Nem sikerült jól? – tette fel meglepetten a kérdést.

 - Nem – húztam el a szám – Aranyosan megszervezte ezt az egészet, de nem éreztem vele jól magam. Tetejében meg is akart csókolni.

 - Komolyan? – vágott a szavamba.

 - Igen, de eltoltam magamtól. Jah meg utána szerelmet vallott nekem.

 - Akkor most együtt vagytok? – kérdezte viccelődve.

 - Jó fej Dongwoo, de én barátként tekintek rá.

 - Akkor miért mentél el vele randizni, ha csak barátként tekintesz rá? – nézett fel a telefonjából.

 - Nem tudom, talán azért, hogy elfelejtsek egy embert. – vagyis inkább elfelejtselek téged.

Most biztos kérditek magatoktól, hogy miért akarom Őt elfelejteni. Azért, mert mikor be akartam neki vallani, hogy én szeretem Ő akkor jelentette be, hogy neki van barátnője. Akkor nagyon összetörtem. Nagyon rosszul esett, hogy az a személy, akit én szeretek más lány kezét fogja. Mást ölel, mást csókol. Végül Hea unni rá vett, hogy adjak egy esélyt Dongwoonak. Megkapta, de el is szúrta.

 - És? Sikerült őt elfelejtened?

 - Sajnos nem.

 - Veled mi a helyzet? Mi újság van Hyunával?

 - Velem semmi. Nem tudom mi van vele.

 - Hogy-hogy? Nem vele beszélsz most?

 - Már rég szakítottunk.

 - Oh. Nem tudtam…

 - Megcsalt, meg rájöttem, hogy mást szeretek. Majdnem ugyanaz, mint nálad. – nevetett fel majd a hátára fordult.

A szerelmi életünket itt ki is veséztük, többet erről már nem beszéltünk.

Viccelődtünk, táncoltunk és tovább várakoztunk, hogy meghozzák a fiúk a kaját.

Úgy néz ki, hogy a felé küldött jeleimet, nem veszi észre.

 - Nézd! Ő szerinted illene hozzám? – jött oda hozzám telefonját pedig az arcomba nyomta.

 - Nem látom rendesen, mert nagyon közel van az arcomhoz a telod. – kivettem a kezéből és megnéztem a lányt. Nagyon szép volt, vékony, hosszú barna hajú. Sokkal szebb volt nálam.

 - Nem tudom. Nekem egy kicsit beképzeltnek tűnik. – füllentettem neki.

 - Pedig szerintem tök aranyos. Nagyon jól elbeszélgetek vele.

 - Akkor miért kérdezed meg tőlem, hogy illene-e hozzád?

 - Baj, hogy kikérem a legjobb barátom véleményét? – kérdőn nézett rám.

 - Talán lehet, hogy másnak rosszul esik. – fakadt ki belőlem pár könnycsepp.

 - Te most sírsz? – közeledett felém, hogy azt a pár könnycseppet letörölje, de a kezét ellöktem.

 - Nem. Miért sírnék? Úgy sem érdekel téged, hogy mi van velem. – már nem érdekelt semmi csak az, hogy ebből a teremből minél hamarabb kijussak.

 - Nem mész sehova. Itt maradsz és elmondod, hogy miért sírsz. – ragadta meg a kezem. – Nézz a szemembe. – nagy nehezen a szemébe néztem, de nem bírtam sokáig állni a tekintetét.

 - Inkább visszamegyek a terembe. Lehet, hogy már vége az értekezletnek.

 - Nem mész te sehová. Elmondod szépen, hogy miért sírsz.

 - Kérlek szépen, hagyjuk ezt a témát, nem szeretnék róla beszélni. – de menekülni sehogyan sem tudtam.

 - Nem, nem fogjuk hanyagolni a témát.

 - Látom, te nem tágítasz. Rendben, akkor elmondom miért sírok. Azért sírok, mert, akit én szeretek velem nem törődik. Észre sem veszi azokat a jeleket, amiket felé küldök.

 - Mekkora egy paraszt lehet az a pasi, aki nem vesz téged észre. – próbált nyugtatni.

 - Igen, mekkora egy paraszt vagy. Mikor idekerültem, te közeledtél felém, amit el is fogadtam, reménykedtem benne, hogy lesz valami köztünk. De azon a napon mikor be akartam neked vallani, hogy szeretlek, te bejelentetted, hogy barátnőd van. Így, hogy elfelejtselek elmentem Dongwooval randizni. Te pedig most kikéred a véleményem, hogy illene hozzád az a lány. Megmondjam őszintén? Nem, nem illik hozzád. – ezeket a mondatokat sírva mondtam neki. Ő pedig csodálkozva állt előttem. – Szeretlek Rocky, de te nem veszel észre. Te csak egy barátként tekintesz rám.

 - Ez… Ez nem igaz. Az első naptól kezdve tetszettél, de akkor még nem voltam biztos, hogy tényleg téged szeretlek, de Hyuna rá döbbentett arra, hogy igenis téged szeretlek. Az előző lánnyal meg azért kezdtem el beszélgetni, mert azt hittem, hogy összejössz Dongwooval. De ezek után, nem kell már vele beszélnem – vakarta meg a tarkóját Rocky. – Az a helyzet, hogy én is szeretlek.

 - Így igaz. – szólalt meg az ajtóból Moonbin. – Már kiakasztott mindenkit azzal, hogy téged mennyire szeret.

 - Tényleg? – kérdeztem tőle sírva, de már nem a szomorúságtól sírtam, hanem ezek örömkönnyek voltak.

 - Igen, de akkor már fel is teszem a kérdést. – jött oda hozzám. – Lennél a barátnőm? – nézett mélyen a szemembe.

 - Igen, leszek a barátnőd. – ugrottam a nyakába.

 - Végre, nem minket fog piszkálni – örültek a többiek nekünk.

 Ujjainkat összekulcsolta Rocky.

 - Gratulálok fiatalok. Aztán vigyázz rá. – jött be a terembe Soomin unni, a menedzserem.

 - Köszönjük. – mosolyogtunk a többiekre.

Így jöttünk össze az én drága barátommal, Rockyval. Lassan már két éve, hogy boldogítjuk egymást. Mikor a GOT7-nel közöltem mindenki lefagyott kivéve Markot, ő volt az, aki már az elejétől kezdve titkon nekünk drukkolt, hogy jöjjünk össze. A Fantagio kiadóval azóta is tartom a kapcsolatot. Mindent az én kedves főnökömnek köszönhetem, ha ő nem akarja azt, hogy más-más tanároktól tanuljak, talán soha sem jöhettem volna össze Rockyval.

"Halálosan szerelmes voltam beléd"

Magányosan sétálok egy már nem használatos vasúti sín mellett. Eszembe jutnak a csodás idők, amiket valaha együtt töltöttünk. Egy mosoly kúszik arcomra. Minden percben rád gondolok és a te nevedet ismételgetem magamban, de te nem jössz. Itt hagytál. Ezzel nem is tudod mekkora fájdalmat okoztál nekem. Elöntenek az érzelmek, hol a düh, a magány, a félelem, hogy majd nem tudom magam megvédeni a rossz alakoktól, a szomorúság, mindazok, amiket Te okoztál nekem.

Már az első pillanattól éreztem, hogy minket egymásnak teremtett Isten. Én kis naiv ezt el is hittem, és lásd, most egyedül sétálok itt... Nem tudom feldolgozni a hiányodat és a fájdalmat, amit okoztál nekem.

Ez a te döntésed volt, te akartál itt hagyni, ezt el kell fogadnom. Nem mehetek utánad, azt te sem akarnád.

Szemembe könnyek gyűlnek, torkomban gombóc keletkezik. A földre rogyok és levegőért kapkodom..

"Hagyj lélegezni" - kiáltja a belső hangom

"Kérlek, hagyj még élni. Nem mehet még el. Nem vagyok felkészülve rá."

Érzem, hogy végtagjaimban megszűnik a vérkeringés, a szívem vonat gyorsasággal ver, kiver a verejték. Lepörög előttem az életem. Érzem, hogy ezek lesznek az utolsó lélegzetvételeim. Mellkasom lassan emelkedik le és fel. Csak fekszem a földön és vergődöm.

Utoljára felnézek az égre, majd lehunyom szemeimet.

Most már kijelenthetem, hogy: "Halálosan szerelmes voltam beléd."

KÜLÖNLEGESSÉG

Ilyet nem szoktam csinálni, de egyik barátnőm kérésére megosztom az első oneshot-ját. Kérlek olvassátok minél többen és örülne pár kommentnek is. :)

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Leo oneshot

2 évvel előbb

Megint egy átlagos nap, megint tánc és énekpróbák hada. Már egy kicsit elegem van belőle. Reggel korán bemegyünk, a céghez egész nap ott vagyunk, és csak próbálunk a debütálásunkra. Most még keményebben kell gyakorolnunk, hogy a legjobb debütünk legyen. 6 tag, 6 hang, pár nap múlva már 6 ismert név…

Napjainkban

Szokásomhoz híven a számomra kialakított szobában vagyok és írom a szomorúbbnál szomorúbb dalokat. Az egyik dal nagyon is tetszett a főnöknek, mert rá került az előző albumunkra. Egy pillanatra megálltam, a te fotódra pillantottam.

„Miért kellett neked úgy eltűnnöd, hogy még azt sem tudom, hogy hova mentél vagy, hogy egyáltalán miért mentél el. Mi rossztat tettem, hogy szó nélkül elmentél?”

Folyamatosan ezeket kérdezem magamtól, ahányszor a képedre pillantok. 2 éve töretlenül szeretlek, csak rád gondolok és várom, azt a napot mikor újra besétálsz az életembe Telefonom csörgésére leszek figyelmes, hirtelen odakapok, hogy hátha te hívsz, de csalódok, a képernyőn nem a te neved jelenik meg, hanem az egyik csapattársamé. Szomorú, rekedtes hangommal beleszólok:

 - Igen?

 - Hyung, hol vagy? Már vagy fél órája elkezdődött a táncpróba és a főnök szépen megkért mindenkit, hogy ne késsen el senki, mert az új album címadó dalát fogjuk tanulni ma. – majdnem ordibált velem Ravi – az a szerencséd, hogy a tanár még nincs itt, mert akkor aztán nagy bajban lennél.

 - Mindjárt ott leszek, ne aggódjatok, csak a szobámban vagyok.

 - Rendben. Várunk.

Már nem válaszoltam rá csak kinyomtam, elmentettem a számokat, kikapcsoltam a gépem, átöltöztem, mert nem akarom, hogy a farmerem szétszakadjon, felkaptam a fülhallgatóm, a telefonom mellé a szobához tartozó kulcsot és indultam is le. Olyan 10 perc múlva már a próbateremben voltam. Mindenki melegített, mikor egyszer csak egy vigyorgó Kennel találkoztam szembe.

 - Szia hyung – vigyorgott ezer wattos mosolyával – Hol voltál, hogy nem is láttalak ma? Hamarabb elmentél reggel, mert nem velünk jöttél az is biztos. – tette fel a kérdéseit addig, míg N rá nem szólt. Magamban csak mosolyogtam azon, ahogyan Ken bús arckifejezéssel elballagott. Én is bemelegítettem, miután befejeztem elkezdtük hallgatni az új számunkat, csendben hallgatom a zenét a többiek pedig ugrálnak rá, próbálnak táncolni a zenére csak még a koreográfia nincs is meg. Most kapok észbe, hogy meg a koreográfus sem érkezett meg.

A bulizásunkat egy lágy hang szakítja félbe. Az ajtóban egy női alakot látok meg, hasonlít a te alakodra… Visszanézzek telefonomra, de a mellettem ülő Hyuk nem hagyja, hogy azzal foglalkozzak, elkezdett bökdösni, piszkálni, nem szeretem, de visszapiszkáltam, válaszként csak egy jó ízű nevetést kaptam. Olyan jó kedvvel nevet mellettem, azok az idők jutottak az eszembe mikor veled nevettem, Hyuk annyira nevetett, hogy az arcomra egy kis mosolyt csalt. Arra lettünk figyelmesek, hogy Ken rohan az ajtóban álló lány felé és ráugrik, őt követi Hongbin és Ravi is. A lány egy kicsit megrogyott a hirtelen jött tehertől, de elbírta Kent. Hongbin és Ravi szintén megölelik őt. N csak ül a székben és a fejét csóválva mosolyog a többieken. Nem értem, hogy miért rohantak annyira a lányhoz, tán ismerik őt? N is ismeri őt? Csak én nem?

 - Jihye, Jihye – egy ismerős név – Végre téged is lehet látni – ordibálja Ken a lány fülébe.

 - Hát látod oppa – válaszolja az említett lány.

 - Gyerekek szálljatok le róla, szegény nem bír el titeket – Adja ki a parancsot a leader.

 - Rendben – válaszolják csalódottan.

Mikor már a fiúk nem ölelik őt akkor látom meg ki is a lány. A felismerés villámcsapásként vág belém. „ Ő az. Ő az.” Ezt ismétlem folyamatosan magamban. Nem hiszek a szememnek ezért megdörzsölöm őket, de akkor is téged látlak. Megmozdulni nem tudok, a szó a torkomon akadt. Próbálok egy lépést feléd tenni, de végtagjaim nem engedelmeskednek. A lábam szó szerint földbe gyökerezett. Miután N megölelt elkezdenek veled beszélgetni ez alatt Hyuk gyengéden oldalba bök. A gondolataimból az ő hangja zökkent ki.

 - Hyung, ki az a noona az ajtóban, akinek mindenki úgy örül? – kérdezi.

 - Ő egy nagyon régi ismerősünk, te még nem voltál velünk gyakornok, mikor ő elment a cégtől. Ezért nem ismered őt.

 - Oda megyek hozzá és bemutatkozok neki. – vigyorgósan oda megy hozzád és illedelmesem meghajol aztán bemutatkozik neked. Te csak elneveted magad és egy „Már ismerlekkel” le is rázod őt. Egy gyengéd mosoly kíséretében felém pillantasz, végig mérsz. Tekinteted perzseli bőröm. Én is ugyanezt teszem. Elég sokat változtál, hajad hosszabb lett, de ugyanolyan szép barna, mint 2 éve volt. Kicsit teltebb is lettél, de továbbra is törékeny az alkatod. Elkapom rólad a tekintetem, hiszen elindulsz felém. Zavaromban nem tudom hová nézzek, precízen feltérképezem a termet.

 - Örülök, hogy újra látlak – állsz meg előttem és felnézel rám – Leo.

Az együtt töltött idők képei jutnak eszembe a hangod hallatán.

 - Én… is – nagy küszködések árán de szóhoz jutok.

 - Hogy vagy mostanában? – mosolyogsz rám, mintha semmi nem történt volna.

Mióta elmentél azóta nagyon rosszul…

 - Megvagyok, köszönöm kérdésed. Te hogy vagy?

 - Jól vagyok, örülök, hogy visszakaptalak titeket.

 - Vagyis most már te leszel a koreográfusunk? – kérdezi Hongbin izgatottan.

 - Igen, én leszek innentől ez egyetlen koreográfusotok. – mosolyogva megsimogatja Hongbin hajkoronáját.

 - Nos akkor vágjunk is bele – csapja össze N a tenyerét.

Először elmagyarázod nekünk, hogy milyen elemek lesznek benne, aztán eltáncolod, Hyuk csak szájtátva nézte az előadásod, a többiek pedig elismerően bólogattak.

 - Akkor belevághatunk? – kérdezted lihegve a tánc végén.

 - Persze, egész nap erre várok, hogy már az új számot táncolhassam – pattan fel mellőlem Ravi. Mindenkit beállítasz a helyére, a tükörben pedig elkezded egyesével a mozdulatokat táncolni. Mindenki egyszerre másol téged, így megy egész délután és este.

Hajnali fél háromkor fáradtan és izzadtan fekszünk mind a hatan a próbaterem padlóján.

 - Fiúk – szólalt meg az újdonsült koreográfusunk – nagyon ügyesek voltatok ma. Nagyon sokat fejlődtetek a 2 év alatt. Büszke vagyok rátok. – mosolyogsz fáradtan ránk.

 - A gyakornokként nekünk volt a legjobb tanárunk. – válaszolja N.

 - Volt kitől tanulnunk sok jó mozdulatot – folytatja a dicséretet Ravi.

 - Ugyan fiúk. – pirulsz bele – A dicséret nem engem illet, hanem titeket. Ti dolgoztatok ilyen sokat, hogy eddig eljutottatok és még magasabbra törtök majd. – válaszolod.

 - Szerintem ezen nem érdemes vitatkozni, mindenki érdeme – válaszolja morcosan Hyuk. Szegényen már nagyon látszik, hogy fáradt.

 - Így van – helyesel Ken – de szerintem menjünk haza, mert én már nagyon fáradt vagyok, de ahogyan észre veszem nem csak én, hanem Leo hyung is.

Nem szólok semmit csak felkelek és elindulok a szobám felé. A kulccsal kinyitom a bezárt ajtót. Felkapom a táskám, amiben a pénztárcám és az irataim vannak, lebattyogok a teremhez, de már nem találom ott a többieket. Hát ezt nem hiszem el, itt hagytak. Benézek a félhomályos terembe és meglátom az alakod. Nyugodtan ülsz a padlón és a telefonod nyomkodod. Hirtelen felkapod a fejed és az ajtónak támaszkodó alakom felé nézel hunyorogva.

 - Leo te még nem mentél haza? Ki kell pihenned magad.

 - Nem, mert itt hagytak. – válaszolom nemes egyszerűséggel és beljebb megyek.

Míg oda nem érek hozzád és leülök melléd csend honol közöttünk. A csendet te töröd meg.

 - Nagyon megváltoztál – állsz fel és az utadat a hangfalak irányába veszed.

 - És az rossz? – kérdőn felvonom a szemöldökön.

 - Nem…

 - Te is megváltoztál.

 - Tudom – kapom a választ hirtelen.

Újra csend ül közénk. Félve de megkérdezem, azt amit már 2 éve meg akarok tőled kérdezni.

 - Miért… mentél… el…? – szaggatottan de feltettem a kérdést.

 - Ezt nem mondhatom el.

 - Miért? – fakadtam ki.

 - Mert meg van kötve a kezem.

 - Egy rohadt szerződés miatt hagytál el engem? – sírás kerülget.

 - Nem – válaszolja… sírva (?) – nem egy szerződés miatt hagytalak el.

 - Akkor miért nem mondod el? – felállok és megfordítalak.

 - Mondtam már, hogy nem lehet – már sírva préseled ki a szavakat.

 - Szerettél akkor, amikor elhagytál? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád? Szerettél? – kérdezem tőled sírva, már kezedet szorítva. A hangfalakból pedig megszólal az Only You. Az a szám, amit neked írtam.

 - Igen, szerettelek és még most is szeretlek.

Jól hallottam, vagy csak álmodom az egészet. Az előbb azt mondtad, hogy még mindig szeretsz, de akkor miért hagytál el.

 - Akkor mi… - mondatomat nem tudtam befejezni, mert ajkaid nem hagyták. El sem hittem, hogy újra téged csókolhatlak. Visszacsókoltam és szorosan magamhoz húztalak. Kezeim derekadon pihentek. Kezeidet nyakam köré fontad. Hosszas csókunk után csak néztük egymást.

 - Miért hagytál el? – hosszú percek után újra megkérdeztem.

 - Mert nem akartam, hogy az idolságod a kapcsolatunk rovására menjen. Nem tudtunk volna találkozni, meg a biztosítékot is kiverte volna a rajongóknál, hogy neked barátnőd van.

 - Meg tudtuk volna oldali a találkozást. Azt meg nem mondtuk volna el a médiának, hogy Jung Taekwonnak barátnője van. – válaszoltam mosolyogva.

 - Olyan rég láttalak téged mosolyogni, folyamatosan csak a komoly arcodat láttam eddig. – bökdösöd meg a mellkasom.

 - Te követted az eseményeinket? – kérdezem meglepetten.

 - Hát persze, a kedvenc bandámra mindig figyelek. – kacsintasz rám és elkezdesz futni a zeneszobák felé. Már nem látlak a sötétségben. Hirtelen két apró kéz ragad meg és az egyik sötét szobába húz magával. Mikor a villany felkapcsolódott akkor veszem észre, hogy az én zeneszobámban vagyunk.

 - Hát megtaláltad a rejtekem? – sétálok feléd és megölellek.

 - Igen, megtaláltam. – az asztalra pillantasz – Te úristen! Ez a kép is már milyen rég készült rólam. – lépsz ki az ölelésemből.

 - Rég készült igaz, de a legjobb kép – egy apró puszit nyomok az arcodra.

 - Szerinted. Szerintem meg nem

Megfordulsz, így egymással szemben vagyunk.

 - Játszol valamit nekem a zongorán?

 - Mit szeretnél, hogy játsszak neked? – kérdem tőled.

 - Hm, lássuk csak. Talán a kedvenc számunkat?

 - Akkor gyere, ülj az ölembe és eljátsszuk együtt, rendben?

Miután leültél, aprócska kezeid a zongorára teszed, kezeim a tieid mellett foglalnak helyet. Egyszerre kezdjük el Ailee-től a Heaven című számot zongorázni. Nem csalódtam benned, ugyanolyan szépen játszol, ahogyan két évvel ezelőtt. Refrént elkezded énekelni, amihez én is bekapcsolódok. Innentől már egyszerre zongorázunk és énekelünk. A szám végén nevetve bújsz hozzám. Orromat csodás parfümöd illata csapja meg. Annyi ideje vártam már, hogy végre téged tarthassalak a karjaimban. A te csókodra kelljek majd fel reggel, a te parfümödet érezzem a pólóimon. Még egyszer nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy hagylak elmenni. Még egyszer nem leszek olyan bolond, hogy ne menjek utánad, még ha a világ végére mész el, én utánad fogok menni, mert te vagy a legfontosabb az életemben. Szeretlek.

Hanbin oneshot

Én szemszögem:

- Nézd már őket. Pfuj.- súgta Bobby - Menjetek szobára. - kiabálta oda nekik

Hanbin egy rosszalló pillantást vetett ránk.

- Hagyd őket!

- De Jia nem is illik Hanbin-hoz. Ő csak kihasználja. Te sokkal jobban illenél hozzá. - suttogta

- Shh! Jiwon!- szóltam rá - Miért velük foglalkozunk, mikor egy jó film megy a tv-be?

- Igazad van.

Visszafordítottuk a figyelmünket a filmre és tovább tömtük magunkba a popcornt.

- Oppa. Mennem kell. - hallottam Jia nyájas hangját

- Sziasztok!- köszönt el tőlünk

- Szia. - mondta Jinhwan flegmán

Hallottuk a cuppanás hangját, mire Bobby és Jinhwan hányást imitáltak, én meg csak nevettem rajtuk.

- Azért, mert ti nem kedvelitek Jia-t, még nem kellene így viselkednetek. - mondta Hanbin

Hanbin szemszöge:

- Oppa. Mennem kell. – mondta Jia

- Sziasztok!- köszönt el a tévézőktől

- Szia. - mondta Jinhwan flegmán

Jia adott egy csókot búcsúzás képen.

- Azért, mert ti nem kedvelitek Jia-t, még nem kellene így viselkednetek. - mondtam

~ Másnap~

Én szemszögem:

A fiúk ütemterve nagyon szoros a japán koncertek miatt. Most kaptam az infót, hogy Donghyuk-nak lesz egy 3 perces dance szólója és én leszek a partnere. Szóltak, hogy menjek be a táncterembe. Bementem és kit láttak szemeim? Hanbin-t és Dodo-t, amint épp nagyvonalakban átveszik a lépéseket.

- Sziasztok! - köszöntem

- Noona. - kiáltott fel Donghyuk - A YG legjobb táncosa lesz a partnerem. - karolt át

- Na, ne túlozzunk. - pirultam el

- Elkezdhetnénk még ma? - kérdezte unottan Hanbin

Bólintottunk. Elmagyarázta, hogy mi lesz a feladatom és megmutatta a lépéseket. Kicsit ledöbbentem a koreó láttán. Szexuálisan túlfűtött az egész.

Donghyuk kezdi egyedül, majd odajön mögém, a csípőnket egyszerre kezdjük mozgatni, a kezei bejárják a testem, szinte végigtapiz, majd megfordulok, egyik lábam a derekára rakom, ő végigsimít rajta, majd úgy tesz, mintha megcsókolna, az ajkaink szinte súrolják egymást.

Gyakorlás közben néha Hanbin-ra pillantottam és mintha féltékenységet láttam volna az arcán.

Ma elég sokáig bent voltunk, mert a végén, mikor nagyon közel vagyunk egymáshoz, mindig elnevettük magunkat, ezért sokszor újra kellett kezdenünk. Kb. ötvenedik alkalomra sikerült komoly arckifejezéssel végigcsinálnunk.

- Sikerült!- kiáltottam fel

- Mára elég lesz ennyi. Menjünk haza. - kelt fel Hanbin.

Gyors összeszedtük a cuccunkat, majd beültünk a kocsiba és elindultunk haza. Hanbin-tól messze ültem le, hisz láttam rajta, hogy nem tetszik neki ez a helyzet.

A sok gyakorlás kifárasztott így mielőtt még hazaértünk volna, elaludtam.

Hanbin szemszöge:

Mivel a beosztásunk nagyon szoros a japán koncertek miatt, ezért az egész napot bent töltjük a cégnél. Nemrég tudtam meg, hogy Donghyuk-nak lesz egy dance szólója és _____ lesz a partnere, ráadásul nekem kell koreografálnom a táncot. Mondanom sem kell, hogy mennyire ideges voltam, mikor ezt megtudtam.

Donghyuk-nak nagyjából megmutattam, hogy mik lesznek a lépések, mikor nyitódott a táncterem ajtaja. _____ lépett be.

- Sziasztok! - köszönt

- Noona. - kiáltott fel Donghyuk - a YG legjobb táncosa lesz a partnerem - karolta át

- Na, ne túlozzunk. – szerénykedett ______

- Elkezdhetnénk még ma? - kérdeztem unottan

_______ -nak/nek is elmagyaráztam, hogy mi lesz a feladata, mit hogyan kell csinálnia. Amint láttam eléggé ledöbbent.

Gyakorlás közben néha észrevettem, hogy ______ rám nézett. Próbáltam nem kimutatni a féltékenységemet, de nem nagyon ment, szerintem ezt ő is érzékelte. Legalább százszor eltáncolták, mire sikerült nekik nevetés nélkül végigcsinálniuk. A végén már untam, hogy ilyen sokszor kellett előröl kezdeni az egészet.

- Sikerült!- kiáltott fel ______

- Mára elég lesz ennyi. Menjünk haza. – keltem fel

Gyors összeszedtük a cuccunkat, majd beültünk a kocsiba és elindultunk haza. ______ -tól/től messze ültem le, mert kicsit pikkeltem rá, igaz oktalanul, de most így éreztem magam jól.

A sok gyakorlás valószínűleg kifárasztotta így mielőtt még hazaértünk volna, azt vettem észre, hogy lóg a feje.

- Aish...elaludt.  Istenem, annyira szép. – gondoltam magamban

Hazaértünk.  Most mit csináljunk? Nem akarom felkelteni.

- Donghyuk behoznád _____-t? 

- Bocs hyung, de tele van a kezem. - gyorsan felkapkodta az összes cuccot - Hozd be te!

Fújtattam egyet, de belül mégis örültem, hogy én vihetem be ezt a hercegnőt.

Félúton felébredt a hercegnő, amire nem számítottam. Nagy szemekkel néztem rá, ahogy ő is rám. Mikor feleszméltem, gyorsan leraktam, majd eltűntem a szobámban.

Én szemszögem:

Hirtelen kipattantak a szemeim és Hanbin karjaiban találtam magam. Tányér nagyságú szemmel néztem rá.  Mikor észrevette, hogy felébredtem, ugyanúgy nézett rám, majd gyorsan letett. Lassacskán kezdtem megérteni, hogy mi volt. Elaludhattam és ő hozott be.

Gyorsan letusoltam, majd boldogan feküdtem le aludni.

~

A másnap is kemény gyakorlással telt. Ebédszünetbe leszaladtam a büfébe valami harapnivalóért, amikor egy érdekes beszélgetés fültanúja lettem.

- Hyung. Nem lehetne, hogy _____ velem táncolja azt a szólót? Vagy nem táncolhatnék én is vele?

- Sajnálom Hanbin. Már Donghyuk elnyerte ezt a szerepet. _______-nak/nek így is elég sok dolga van, nem hiszem, hogy nagyon örülne még egy feladatnak.

- Szóval B.I velem akart táncolni?- gondolkodtam el és egy mosoly kúszott az arcomra - Másrészt igaza van a ceonak, el vagyok havazva nem biztos, hogy kétszeresen bírnám Hanbin kiképzését.

Gyors visszamentem a táncterembe még mielőtt lebuktam volna.

- Noona mi ez a nagy boldogság? - kérdezte Dodo

- Azt hiszem Hanbin féltékeny. - súgtam oda neki

- Óó... - mosolyodott el

Ma korábban hazamehettünk. Nem is bántam, hisz megint egy fárasztó napom volt.

- Hol van Jia?- kérdezte Yunhyeong

Csodálkoztunk, hogy nincs itt.

- Szakítottunk.

- Na, végre... - mondta Bobby mire oldalba böktem nehogy elszólja magát, majd vetettem rá egy gyilkos pillantást

Megsajnáltam Hanbin-t. Szomorú lehet miatta, de azért remélem nem depizik be.  Jól tette, hogy szakítottak hisz az a lány egyfolytában rajta lógott. Olyan volt, mint egy pincsi kutya. Csoda hogy levegőt tudott tőle venni.

Hanbin szemszöge:

Egyáltalán nem tetszik, hogy ______ Donghyuk-kal fog táncolni. Főleg egy ilyen koreográfiát, mint amilyen ez is.

- Hyung. Nem lehetne, hogy ______ velem táncolja azt a szólót? Vagy nem táncolhatnék én is vele?

- Sajnálom Hanbin. Már Donghyuk elnyerte ezt a szerepet. ______-nak/nek így is elég sok dolga van, nem hiszem, hogy nagyon örülne még egy feladatnak.

Kicsit mérgesen távoztam a főnöktől. Nem erre a válaszra számítottam. Visszamentem a próbaterembe, még egyszer elpróbálták a koreót és utána mentünk haza.

- Hol van Jia?- kérdezte Yunhyeong miután hazaértünk

- Szakítottunk. – mondtam könnyedén

- Na, végre... - mondta Bobby, mire ______ oldalba bökte

Én szemszögem:

 Épp a szobámban kuksoltam mikor Hanbin bejött szólni, hogy kész a vacsi. Ezt is azzal az unott hanggal tette.

- Szóval nem tetszik az, hogy Donghyuk-al fogok táncolni?- kérdeztem hirtelen tőle mielőtt kiment volna

- Ezt meg hogy érted? - fordult vissza

- Féltékeny vagy?!

- Én? Dehogy! Ugyan kire? Donghyuk-ra? - legyintett

- Aha.

- Nem vagyok.

- Hanbin. Ne hazudj nekem! Ismerlek már annyira, hogy tudom, mikor hazudsz és mikor nem. Szóval most hazudsz. Igazam van vagy igazam van? - mentem oda hozzá

- ...jó igen, az vagyok. - vakargatta a tarkóját

- Tudtam. - vigyorodtam el. -  De mi van Jia-val? Ugye azért jól vagy? Mert nem úgy nézel ki, mint akit nagyon megviselt a szakítás.

- Mert nem is. Amúgy is csak tudni akartam, hogy tényleg kedvelsz-e.

- Mi?- lepődtem meg

- Szóval akkor ő csak egy "kellék" volt?

- Mondhatjuk így is.

- Te kis...

Már csak arra eszméltem fel, hogy Hanbin ajkai egyre közelebb vannak, majd megcsókolt.

- Szóval mit is akartál mondani?- kérdezte miután elvált tőlem

- N..nem tudom. - dadogtam

- Oppa csókja elfelejttet mindent. - mosolygott sunyin.

- Ja, megvan. Te kis... -újra megcsókolt -...sunyi.

- De szeretted Jia-t?

- Igen, de már egy idő után az agyamra ment, hogy mindig mindenhova követett. Egy nyugodt percem se volt tőle.

- Hát elhiszem...mármint nem úgy értem..

- Semmi gond. De most már mást szeretek és ez az ember itt áll előttem. - mosolygott rám

- Jaj, Hanbin. Zavarba hozol. - pirultam el

- Szeretem, mikor elpirulsz. - tűrt egy kusza tincset a fülem mögé

Örökre veled

- Szia, _____.

- Oh, jó napot Mrs. Kim.

- Tudom, hogy Hanbin sokat dolgozik, de tudnál vigyázni Hanbyul-ra egy napig?

- Természetesen. - feleltem örömmel

- De ha nem érsz rá, akkor kerítek valahonnan egy bébiszittert.

- Nem szükséges.

- Elbírsz vele egyedül?

- Persze. Már nagylány. Megértjük egymást, amúgy is már régen láttam, kíváncsi vagyok, hogy mennyit nőtt mióta utoljára láttam.

- Rendben. Köszönöm. Kb. fél óra múlva ott leszünk. - tette le

Csengettek.

- Jó napot. - hajoltam meg - Szia Hanbyul.

- Szia unnie. - integetett

- Jó legyél és fogadj szót ____  unnie-nak. - guggolt le a lányához és megölelte

- Akkor holnap jövök érte. Szia.

- Vigyázzon magára. Viszlát.

- Na, mit szeretnél csinálni?

- Mese. Nézhetek mesét unnie?

- Persze. - simogattam meg a buksiját - Pororo. Ugye?

Bólintott. Mivel nekem sem volt semmi dolgom, leültem Hanbyul mellé és együtt néztük a mesét.

- Omo, de kár hogy vége. - szomorodott el

- Holnap is lesz, ne szomorkodj. Segítesz unnie-nak ebédet főzni?

- Nae.

Gyors összedobtunk egy kis rament, majd jóízűen megebédeltünk.

- Tele vagyok. - fogta a pocakját

Elpakoltam a tányérokat az asztalról és letöröltem azt.

- Segítek.

Felültettem Hanbyul-t a konyhapultra, majd engedtem a mosogatóba vizet.

- Te adogasd a koszos edényeket, majd én elmosom. Oké?

Bólintott beleegyezően.

- Álmos vagy? - kérdeztem miután láttam, hogy a szemét dörzsöli

- Nae.

- Gyere, menjünk aludni. - nyújtottam a kezem felé, amit meg is fogott

- Unnie énekelsz nekem? - kérdezte miután már befeküdt az ágyba

Énekeltem neki egy gyerekdalt, majd miután elaludt, csendben kiosontam a szobából. Leültem a nappaliba olvasni.

Bő egy óra múlva egy álmos Hanbyul jött ki a szobából.

- Unnie, elmegyünk oppához?

- Szeretnél?

Bólogatott.

- Oké, de előtte öltözzünk át. Rendben? Mit szeretnél felhúzni?

Egy kantáros farmert és egy piros pólót vett ki a táskájából. Gyors ráadtam, majd úgy döntöttem, hogy én is így öltözöm fel.

Hanbyul már nagyon izgatott volt. Alig bírt magával. Hanbin-nak egy szót sem szóltunk, úgyhogy meglepi lesz neki a látogatásunk. Odaosontunk a táncteremhez, majd bekukucskáltunk az ablakon. Chanwoo az ajtó fele mutogatott. Leraktam Hanbyul-t, aki szinte berontott a terembe és odarohant Hanbin-hoz.

- Oppa.

Ahogy láttam, meglepődött amint meglátta a húgát.

- Hát te? - vette fel a karjába

- Unnie vigyáz rám, míg anya haza nem jön. - mutatott felém

- Sziasztok. - léptem be

- Úgy látom összeöltöztetek. - adott egy csókot - Hogy van az én kis hercegnőm? - nézte mosolyogva a húgát

- Ya, és akkor én mi vagyok?- vágtam egy durcis fejet

- Te a Királylányom. - nevette el magát Hanbin

Jól elidőztünk a YG-ba. Tablo oppa behozta Haru-t így Hanbyul játszott egy kicsit vele. Indulás előtt még megnéztük a 2NE1-os unnikat és a BigBang oppáit.

Már este volt mikor hazaértünk. Hanbyul-al leültünk tv-zni. Annyira elfáradt, hogy elaludt az ölemben. Én is éreztem, hogy egyre nehezebbek a szemhéjaim, majd lecsukódtak. Nem tudom hány óra lehetett, mikor arra eszméltem fel, hogy valaki szólítgat.

-Jagi. - suttogta

- Hanbin?

- Gyertek. Menjünk lefeküdni.

Felvette a húgát, majd megfogta a kezem és bementünk a szobába.

- Nem kellett volna megvárni. - mondta miután letette Hanbyul-t az ágyra

- Nem is terveztük, egyszer csak elaludt az ölemben, majd én is elszundítottam.

Reggel felébredtem és azt láttam, hogy Hanbyul már ül az ágyon.

- Jó reggelt unnie!

- Neked is. Gyere. - fogtam meg a kezét - Hagyjuk oppát aludni.

Gyorsan felöltöztünk és csináltunk reggelit is.

- Anyukád nem mondta, hogy pontosan mikor is jön?

- Aniya.

- Jó reggelt!

- Oppa! - szalad oda hozzá Hanbyul - Csináltunk reggelit, gyere, egyél velünk. - húzta maga után a bátyját

Leültünk és megreggeliztünk. Hanbyul-nak bekapcsoltam a mesét és miközben ő tévézett, mi addig  Hanbin-nal elmosogattunk.

Csengettek.

- Nyitom. - indult meg barátom az ajtó felé

- Omma.

- Jó napot! - köszöntem miután Mrs. Kim beljebb jött

- Omma. - ugrott fel a kanapéról Hanbyul

- Ugye jó voltál? - kérdezte tőle mire ő csak bólogatott

- Nem volt vele semmi gond? - fordult felém

- Nagyon jó kislány volt. - simogattam meg a buksiját

-Omma, máskor is vigyázhat rám ____ unnie?

- Hát, ha nincs ellenére?

- Nincs. Bármikor vigyázok erre a tündérre.

- Köszönöm. Gyere Hanbyul, hagyjuk magukra a fiatalokat. - fogta meg a kislány kezét

Kikísértük őket.

- Sziasztok! - integetett Hanbyul

- Olyan jól bánsz a húgommal, hogy már megfordult a fejemben, hogy…. - ölelt meg hátulról Hanbin

- Oppa, de tudod, hogy még nem lehet. - akadtam ki

- Tudom. Nem most majd később.

- Mi van, hogy ha akkor már nem velem leszel együtt?

- Olyan nem lesz, mert örökre veled maradok, történjen bármi is.

Az első pillanattól kezdve

Épp munkából tartottam hazafele, mikor egy aranyos kiskutyával futottam össze az utcán. Szegénykém egyedül kóborolt. A gazdájának biztos hiányzik. Megnéztem a nyakörvét, amin rajta volt a neve és a gazdája címe.

- De hát ez kétsaroknyira van. – gondoltam magamban

- Gyere Kongie, hazaviszlek. – mondtam a kis ebnek

Felvettem a karomba és elindultam vele. Nagyon aranyos Jack Russel terrier. Kb. 5-6 hónapos lehet, ahogy elnéztem. A hátán és a farkán is van egy barna folt.

Negyed óra gyaloglás után megérkeztem. Megkerestem a lakás számát – ugyanis az illető társas házban él – és becsengettem. Egy 180 magas barna hajú srác nyitott ajtót. Nagyon jó megjelenésű, látszik, hogy ad magára.

- Szia. – köszöntem – Öhm… megtaláltam Kongie-t az utcán és hazahoztam.

- Ahj…. már megint kiszöktél? – vette el tőlem mosolyogva – Oh, de udvariatlan vagyok, ne haragudj, még be sem mutatkoztam. A nevem Hongbin.

Nem is figyeltem mit mondott, még mindig a mosolyával voltam elfoglalva. Kérdő tekintettel nézett rám és akkor esett le, hogy meg kéne szólalnom.

- Chanmi. – nyögtem ki végül

- Köszönöm, hogy hazahoztad Kongie-t.

- Igazán nincs mit. Ne haragudj, de most mennem kell. – indultam meg

- Mivel hálálhatnám meg?

- Ugyan, nem kell.

- Holnap egy ebéddel?!

- Rendben.

~Másnap a kávézóban~

- Hari képzeld, tegnap találkoztam egy helyes sráccal.

- Mi okból kifolyólag? – kérdezte halál komolyan

- Jaj, ne legyél már ennyire komoly. – nevettem el magam mire ő is elkezdett mosolyogni – Elszökött a kutyája és hazavittem.

- Hmm… cseles. – nevetett – És hogy néz ki?

- Jól.

- Bővebben?

- Barna hajú, kb. 180 magas és innen kétsaroknyira lakik.

- Hongbin? – lepődött meg

- Te ismered? – akadtam ki – És nem is mondtad, hogy ilyen jól néz ki.

- Hűha… valaki szerelmes? – kezdett el cukkolni

- Nem is, de nem tagadom, jól néz ki.

Az órára pillantottam, 5 perc múlva dél. Ekkor esett le, hogy nekem „randim” van.

- Úristen! El fogok késni.

- Honnan?

- Hongbin meghívott ebédelni. Teljesen kiment a fejemből. Sietek vissza. – kaptam fel a kabátomat

Rohantam a megbeszélt helyre. Ő már ott ült és várt. Próbáltam mély levegőket venni, hogy ne tűnjön fel, hogy idáig rohantam, meg az sem lenne szép, ha elmondanám neki hogy elfelejtettem.

- Sokat késtem? – ültem le vele szembe – Ne haragudj.

- Nem. Én sem rég érkeztem.

Leadtuk a rendelésünket, majd nem sokkal később meg is hozta a pincér.

- És Chanmi, mit dolgozol?

- Az egyik kávézóban vagyok felszolgáló. És te?

- Egy fiúbanda tagja vagyok. – mondta büszkén

- Melyiknek?

Láttam rajta, hogy kicsit meglepte a kérdésem.

- A VIXX-nek.

- Mianhae, nem ismerem.

- Akkor csak ajánlani tudom magukat. – mosolygott – Bocsi nem akarok nagyképűnek tűnni.

- Nem tűnsz annak. – mosolyogtam rá – Nem félsz attól, hogy lefotóznak, amint egy idegen lánnyal ebédelsz?

- Nem, mert ez az egyetlen hely Szöulban, ahol szinte alig van paparazzó, úgyhogy nyugodt vagyok.

Még váltottunk pár szót, de nem sokat, mert az ebédszünetem mindjárt lejár.

- Köszönöm az ebédet.

- Ugyan, ennyi jár neked.

- Mennem kell. – álltam fel – Szia.
- Szia.

Hamar visszaértem a kávézóba és újra munkába álltam.

- Na, milyen volt? – kérdezte barátnőm

- Sokat beszélgettünk és megtudtam, hogy egy fiúbanda tagja, de te honnan ismered őt?

- A főiskolán osztálytársak voltunk.

- Szóval innen.

Olyan szép tavaszi idő van kint. Úgy ki szeretnék menni a szabadba, de még nem járt le a műszakom. Ahogy kifele bámultam az ablakon, megállt a kávézó előtt egy srác és befele nézett, majd elkezdett integetni. Miután felismertem, hogy ő Hongbin, visszaintegettem neki.

~másnap~

Egy ismerős alak sétált be a kávézóba napszemüvegben.

- Üdv a hölgyeknek.

- Szia.

- Hoztam nektek valamit. – vett elő egy borítékot – Két jegy van benne a ma esti koncertünkre. Remélem, eljöttök.

Hari-val egymásra néztünk.

- Hát persze hogy elmegyünk. – egyeztünk bele

- De ezt most miért kapjuk?

- Az most nem fontos. Akkor este. További szép napot. – ment el

Munka után hazamentem és azon gondolkodtam, hogy mit vegyek fel este. Nem szeretnék nagyon kihívó, de slampos se lenni, így a választásom egy kantáros farmerra és egy divatos fehér pólóra esett.  Felöltöztem, a hajam lófarokba fogtam, kicsit kisminkeltem magam, majd felhúztam a piros tornacipőm.

Átugrottam Hari-ért, majd elindultunk. Bevallom, kicsit izgulok, mert még nem voltam ilyen koncerten. Amíg sorba álltunk, megnéztük a jegyeinket és meglepődtünk, mikor láttuk, hogy azok V.I.P-k.

- Most tuti hülyének fogsz nézni, de mit jelent az, hogy V.I.P jegy?

Barátnőm tányér nagyságú szemekkel nézett rám. Ez az Chanmi sikerült beégetned magad a legjobb barátnőd előtt.

- Úgy nézek ki, mint aki rendszeresen jár ilyenekre? – próbáltam menteni a menthetőt

- A V.I.P azt jelenti, hogy téged hamarabb beengednek a többi jegyes előtt és a koncert után találkozhatsz a fiúkkal. – magyarázta

- Aha, már értem.

Lassan kezdték beengedni az embereket. Mi is bementünk, majd elfoglaltuk a helyünket. Miután mindenkit beengedtek, elkezdődött a koncert. A fények kialudtak és a rajongók elkezdtek sikítozni, majd megjelentek a fiúk. Barátnőm elkezdett énekelni mellettem. Én is énekeltem volna, ha tudtam volna a dalszöveget. Ahogy telt az idő egyre jobban éreztem magam. Bevallom, elég jó zenét csinálnak. Az aktuális számnál mindig megkérdeztem a barátnőmet, hogy ennek mi a címe, és hogy éppen melyikük énekel. Azt hiszem, majd küldhet át pár zenét. Volt egy pillanat mikor Hongbin elmosolyodott. Szerintem észrevett minket.

Lassan közeledett a koncert vége. Bejelentették, hogy az utolsó dal következik ami – ahogy a barátnőmtől megtudtam- a Don’t want to be an Idol. Nagyon megtetszett ez a szám, a mondanivaló miatt, már-már annyira, hogy majdnem elkezdtem sírni.

Koncert után beengedték a V.I.P jegyes rajongókat. Beszéltünk pár szót a fiúkkal, fotózkodtunk és pacsiztunk velük. Miközben zajlott az egész, próbáltam megjegyezni a fiúk nevét és arcát.

Miután minden lezajlott, barátnőmmel elindultunk haza.

- Ahhoz képest, hogy nem ismerem őket, nagyon jól szórakoztam.

- Örülök, hogy tetszett.

- Azt hiszem, majd küldhetsz át pár zenét. – nevettem

- Oké. – nevetett Hari is

Útközben meg is érkeztünk a lakásomhoz.

- Jó éjt. – köszöntem Hari-nak

- Neked is. – ment tovább

~

Időközben megtanultam a neveket is és mindent megtudtam a VIXX-ről.  Hongbin sokszor jön be a kávézóba, ezzel is feldobva a szürke hétköznapjaimat. Azt hiszem, kezdem egyre jobban megkedvelni.

A mai nap is úgy indult, mint a többi, míg meg nem jelent Hongbin.

- Sziasztok. – köszönt

- Szia.

- Kivinnéd ezt az 5-ös asztalhoz? – kértem meg barátnőmet

- Persze.

- Chanmi hozzád jöttem.

- Hozzám? – néztem rá nagy szemekkel

- Nem lenne kedved eljönni velem kutyát sétáltatni?

Hogy én és ő? Együtt? Ketten? Kutyát sétáltatni?

- De, munka után szívesen elmegyek veled.

- Akkor megadom a számom. Add ide a telefonod!

Kicsit haboztam, de odaadtam neki, majd bepötyögte a számát.

- Majd hívj. Most mennem kell. Sziasztok. – ment el

Hari visszatért a pult mögé, majd kérdőn nézett rám.

- Délután elmegyünk kutyát sétáltatni és az imént számot cseréltünk.

Egész nap csak a délutánra tudtam gondolni. Észre se vettem, hogy milyen gyorsan telik az idő, csak arra eszméltem fel, hogy lejárt a munkaidőm.  Hazamentem, gyorsan átöltöztem valami kényelmes ruhába. Rezgett a telefonom. Hongbin volt az.

„10 perc múlva a parkban.” – állt az SMS-ben

„Rendben.”

Felkaptam magamra a kabátom és a cipőm és már indultam is.

Mikor kiértem a parkba még nem volt sehol, de nem sokat kellett várnom rá, mert, ahogy felnéztem, megláttam őket közeledni.

- Szia! – köszönt széles mosollyal az arcán

- Sziasztok! Szia Kongie! – guggoltam le a kutyushoz, majd megsimogattam a buksiját. Ő ezt örömmel tűrte és még örömében a farkát is csóválta.

Séta közben Hongbin rengeteget mesélt Kongie-ról, amit örömmel hallgattam. Magáról is sokat mesélt, hogy jobban megismerhessem. Én is mondtam magamról pár szót, de közel sem annyit, amennyit ő. Nem szeretek magamról beszélni.

Már csak azt vettük észre, hogy egész jól besötétedett már.

- Azt hiszem, nekem most mennem kell.

- Elkísérlek.

Csendben sétáltunk egymás mellett, csak Kongie lihegését lehetett hallani.

- Köszönöm ezt a mai napot. Jó éjt!

- Neked is. Szia! – intett majd elment

~

Épp ebédszünetet tartottunk, mikor megcsörrent a telefonom.

- Szia Hongbin! – vettem fel.

- Szia. Kitaláltam valamit. – hallottam a hangjában az izgatottságot

- Na és mit? – kíváncsiskodtam

- Elviszlek a Jellyfish-be.

- Mi? – akadtam ki – De egy vadidegen csak nem mehet be úgy oda.

- Majd azt mondom, hogy egy nagyon közeli barátom vagy. Munka után felveszlek. Ne menj haza, ott várj meg!

- Oké. Szia! – tettem le

Bevágtam egy értetlen fejet.

- Mi van? – kérdezte Hari

- Hongbin el akar vinni a Jellyfish-be.

- És ezen miért vagy kiakadva? Én számtalanszor voltam már ott. – mondta könnyedén

Az állam a padlót súrolta.

- Hogy mi van? És még ezt sem mondtad nekem.

- Hupsz. Ez kimaradt. – kapta szája elé a kezét

- Hány ilyen piszkos kis titkod van még? – néztem rá összeszűkített szemekkel – Nincs több?

- Esküszöm.

- Na és milyen? Várj inkább ne spoilerezz. Ne mondj semmit. – lettem hirtelen izgatott

Barátnőm csak furán nézett rám, hogy belém meg mi ütött.

~

Ahogy ígérte, munka után felvett és elkocsikáztunk a Jellyfish-hez. Amint megláttam a lélegzetem is elállt. 10 emeletes. Elképesztően magas épület, tele ablakokkal.

Bementünk. Hongbin beszélt a portással.

Elindultunk valamerre. Útközben megtudtam, hogy a stúdióba megyünk. Ahogy haladtunk a folyosókon én csak ámultam és bámultam, hogy mik vannak itt.

- Annyeong! – köszöntem, miután beléptünk a stúdióba

- Hello!  - köszöntek a fiúk – Te lennél Chanmi? – kérdezte Ken

Bólintottam. Kicsit zavarba éreztem magam, ennyi fiú társaságában.

- Hongbin sokat mesélt rólad. – folytatta

Kicsit meglepett, amit Ken mondott. Hongbin mesélt nekik rólam??  Vajon miket mondhatott még?

- Gyere, ülj le. Nem harapunk. – mondta mosolyogva Ravi

Leültem Hyuk mellé a kanapéra.

- Épp most vesszük fel az új dalokat. Kíváncsi vagy rájuk? – kérdezte N

- Ühüm.

Belehallgattunk pár számba az albumról. Egész jónak találtam őket.

- Ez még nem a végleges verzió, van még mit csiszolni rajta. – mondta Ravi

- Tudod Ravi a tökéletességre törekszik. –fordult felém Leo

Én csak mindenre bólogattam, mint a kutyák.

Elég jól elbeszélgettem a fiúkkal. Megnéztem, hogy veszik fel a dalokat, hogy rakják össze az alapokat.

- Merre van a mosdó?

- Gyere, megmutatom. – állt fel Hyuk

A folyosón csendben sétáltunk egymás mellett.

- Köszi. Nem kell megvárni. Visszatalálok. – mentem be

- Oké. – ment el

Elvégeztem a dolgom, majd visszaindultam a stúdióba, de az ajtó előtt megálltam, amint meghallottam, hogy miről beszélgettek.

- Na, Hongbin. Mondd már el neki. Ne légy nyuszi. – hallottam Ravi hangját

- De…

- Semmi de. Elmondod és kész.

- Kinek kell elmondani és mit? – lepődtem meg. Akkor ez azt jelenti, hogy Hongbin-nak tetszik valaki?

Egy pillanatra felcsillant a szemem hogy én vagyok az a valaki, de aztán gyorsan el is múlt. Miért pont én lennék az a valaki? Biztos nem akarna egy ilyen unalmas alakkal járni, mint én. Szomorúság ült ki az arcomra. Haza kell mennem még mielőtt, elkezdenék sírni. Felöltöttem magamra egy álarcot, ami eltakarta a valódi érzéseimet. Bementem.

- Na, gyerünk! – suttogták a többiek és odatolták elém Binit

A szívem hevesen kezdett dobogni.

- Chanmi… izé. – vakarta zavarában a tarkóját

A többiek csak izgatottan nézték, hogy Kong kiböki e már végre, azt, amit akar.

-…..lennél a barátnőm? – nyögte ki végül

A szívem egy pillanatra megállt.

- Akkor mégis és lennék az a lány? – raktam össze a képet. Nem mondtam semmit csak ott álltam. Szerintem a homlokomra lehetett volna írni, hogy „Feldolgozás alatt.”

A fiúk egyrészt megkönnyebbültek, másrészt még mindig kíváncsian várták, hogy mi lesz a válaszom.

- Nem is tudom mit kéne mondanom. – motyogtam alig érthetően

- Mondd, már hogy igen! – szólt hirtelen Hakyeon

- Igen. – mondtam ki végül

Hongbin felkapott és megpörgetett a levegőben. A többiek elkezdtek tapsolni és ujjongani.

- Szóval és voltam az a lány? – kérdeztem mosolyogva

Bólintott, majd megcsókolt.

- Az első pillanattól kezdve!

Karácsony Monsta X módra

-Oppa! Segítesz mézeskalácsot sütni?

- Persze Jagi, ha kapok egy csókot.

- Most zsarolsz?

- Nem, csak egy csókot kértem. - vigyorgott rám

Megráztam a fejem, majd nyomtam egy csókot az ajkára.

Összekevertük a hozzávalókat, amiket a recept írt, majd félretettük pihenni a tésztát.

- Jagi. - szólt Wonho

Ahogy odafordultam egy adag lisztet kaptam az arcomba. Ő csak jót nevetett rajtam.

- Ya! Hoseok! - fújtattam egyet

Belenyúltam a lisztes tasakba és vettem ki belőle egy maroknyit, majd odasétáltam Hoseokhoz és az arcába fújtam az egészet. Most visszakaptad. Elnevettem magam. Végül az lett a vége hogy egymást dobáltuk liszttel és a konyha tiszta kosz lett. Hoseok felkapott és megpörgetett a levegőben.

- Tegyél le. El fogok szédülni. - kacagtam

Letett. El akartam indulni és majdnem elestem, de Hoseok elkapott.

- Mondtam, hogy el fogok szédülni. - nevettem még mindig

Miután lenyugodtunk befejeztük a mézeskalácsokat, szépen ki is díszítettük őket.

- Ahh. Elfáradtam. - ült le az asztalhoz

- De hát alig csináltál valamit. - mosolyogtam

- Ez nem nekem való feladat.

- Pedig nagyon ügyes voltál. - ültem bele az ölébe

Pár percig csak csendben ültünk.

- Azt hiszem még nem végeztünk. - böktem a konyha fele - Ezt még fel kell takarítanunk.

- Aaaa.

- Na, ne nyafogj. - álltam fel - Gyere. - nyújtottam felé a kezem

Nagy nehezen felállt, majd gyorsan összetakarítottuk a konyhát.

Megbeszéltük, hogy este együtt fogunk Karácsonyozni a fiúkkal.

Egy héttel ezelőtt csináltunk egy húzást és Kihyun-t húztam. Nem volt kérdéses, hogy mit veszek neki, mert folyton azt hajtogatta, hogy neki mennyire tetszik az a Star Wars-os póló, úgyhogy megvettem neki azt, meg vettem neki egy csomó édességet és egy parfümöt.

Már Hoseok-nak is megvettem, remélem tetszeni fog neki, de azt majd csak holnap fogom neki odaadni.

A nap gyorsan eltelt, lassan indulnunk kell a fiúkhoz.

Átöltöztem ünnephez illően. Egy piros vastag nadrágot és egy rénszarvasos kötött pulcsit vettem fel.

~

- Sziasztok! - léptünk be a dormba

 Barátnőmmel gyors kipakoltuk a sütiket egy tálcára és csináltunk forró csokit is.

Körbeültünk és elkezdtük az ajándékozást. Én kezdtem.

- Én egy olyan embert húztam, aki nagyon jó barátom. Kedves, vicces és aranyos srác. Kihyunie. Boldog Karácsonyt! - mosolyogtam rá

- Omo. - lepődött meg - Kamsa.

Kibontotta az ajándékát. A szemei elkerekedtek.

- Omg. Kyuwon. Ez az...

- Igen az a póló.

- Nagyon szépen köszönöm. - ölelt meg szorosan

- Szívesen.

Kihyun Shownut húzta. A leader Minhyuk-ot. Minhyuk I.M-et. Changkyun Wonho-t. Hoseok Boun-t, barátnőm pedig Jooheon-t. Jooheon meg engem.

Kaptam tőle egy piros rúzst, amit már 1 hónapja kinéztem magamnak, egy karkötőt meg édességet.

A nap hátralévő részében filmeztünk, játszottunk meg beszélgettünk.

- Oppa, nincs kedvem hazamenni. Aludhatok ma itt? - kérdeztem Hyunwoo-t

- Persze.

~

- Álmos vagyok. - dörzsöltem meg a szemeimet

- Menjünk aludni? - kérdezte Hoseok

- Ühüm. - bólogattam

Végül mindenki úgy döntött, hogy lefekszik.

- Aztán semmi szex, semmi hangoskodás. - oltotta el a lámpát Hyungwon

- Nyugi, nem lesz semmi.

Hyungwon kijelentésén jót mosolyogtam. Nem sok kellett és elaludtam.

Reggel, ahogy felkeltem, eszembe jutott egy fantasztikus ötlet. Hogy tehetjük a fiúkat még boldogabbá Karácsonykor? Hát, ha összehozzuk őket a szüleikkel.

Elmondtam Boun-nak, hogy mit szeretnék.

- Jó, de mégis hogy érjük el a szüleiket.

- Ez egy jó kérdés. - gondolkodtam el - Ha te megnézed Changkyun telefonjába a számukat én meg Hoseokéba.

- De az nem túl kockázatos? Nem fognak rajtakapni, hogy turkálunk a telefonjukba?

- De, igazad van…hm...meg is van. Majd elkérjük a cég igazgatójától. Ő biztos tudja.

Szóval azt gondoltam ki, hogy a sarki éttermet a mai napra kibéreljük és csinálunk egy hatalmas családi ebédet.

- Ez remek ötlet.

- Már korán reggel szóltam az üzletvezetőnek hogy szeretném mára kibérelni az éttermet. Azt mondta semmi akadálya, úgyhogy az étterem pipa.

- Mivel kicsit fura lenne ma bemenni a céghez, inkább írok a főnöknek, hogy küldje el a családtagok telefonszámát. - mondta Boun

- Oké.

Ahogy elküldte, nemsokára pityegett is a telója.

- Megvan. Telefonszámok pipa.

- Oké. Akkor te hívd fel Changkyun, Hyungwon, Shownu szüleit. Majd én felhívom a többiekét. - mondtam

Persze ez az egész beszélgetés négyszemközt zajlott.

Miután elintéztünk minden hívást egy gyors helyzetvázolással, már csak a fiúknak kell elmondanunk, persze azt nem, hogy a szüleik is ott lesznek.

- Srácok. Idejönnétek egy kicsit? - kiabáltam el magam

Megvártuk, míg mindenki körénk gyűlt.

- Szóval. Kyuwon-al azt találtuk ki, hogy mi lenne, ha ma elmennénk ebédelni?

- Ez nagyon jól hangzik. - mondta Jooheon

Mindenki beleegyezett. Sínen vagyunk.

Odaértünk az étterem elé. Nagyon izgultam, hogy mit fognak szólni, ha belépnek. A fiúk előre mentek. Mikor meglátták a szüleiket szinte mindenki elkezdett sírni. Odaszaladtak hozzájuk és megölelték őket. Mosoly ült ki az arcomra, ahogy végignéztem rajtuk.

- Omma, appa? - kérdezték meglepődve - Ti hogy hogy itt?

- Ezt nekik köszönhetitek. - mutatott felénk Hyungwon anyukája

- Boldog Karácsonyt! - mondtuk egyszerre barátnőmmel

A fiúk odajöttek hozzánk és jó szorosan megöleltek minket.

Miután mindenki kiszorította belőlünk a szuszt, leültünk enni. Nem is számítottam rá, hogy ilyen finom karácsonyi ebéddel készültek nekünk a szakácsok.

Kaja után sokat beszélgettünk. Hoseok szülei nagyon kedvesek és aranyosak. Boldogok, hogy a fiuk végre talált magának barátnőt.

- Ami azt illeti Hoseok, van itt még valami számodra. Ezt tőlem kapod Karácsonyra. - nyújtottam át neki egy dobozt

Amint kinyitotta, a szemei elkerekedtek.

- Ez…de ez egy nagyon drága óra.

- Csitt! Ne azzal törődj, hogy mennyibe került. Tudom, hogy már régóta szeretted volna. Most megkaptad. Boldog Karácsonyt! - mosolyogtam rá

- Köszönöm Jagi! - adott egy puszit

Este a srácok elkísérték a szüleiket a reptérre, mi pedig kifizettük az ebédet és segítettünk az étteremben elmosogatni. Hoseok írt egy SMS-t, hogy nem tudja mikor érnek haza, ne várjam meg, nyugodtan feküdjek le.

Miután végeztünk barátnőmmel visszamentünk a dormba. Letusoltunk és még beszélgettünk kicsit.

- Úgy gondolom a mai nap egész jó volt.

- Szerintem is. Jó volt látni, hogy boldogok a fiúk. Bárcsak többet találkozhatnának a szüleikkel. Jót tenne nekik, ha sűrűbben látnák őket.

- Igen. De sajnos a munka.

- Tudom. Mind egy. Feküdjünk le. - bújt be az ágyába Boun

- Jó éjt. - kapcsoltam le a szobában a villanyt majd átmentem a miénkbe és én is lefeküdtem aludni