Ilyet nem szoktam csinálni, de egyik barátnőm kérésére megosztom az első oneshot-ját. Kérlek olvassátok minél többen és örülne pár kommentnek is. :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Leo oneshot
2
évvel előbb
Megint
egy átlagos nap, megint tánc és énekpróbák hada. Már egy kicsit elegem van
belőle. Reggel korán bemegyünk, a céghez egész nap ott vagyunk, és csak
próbálunk a debütálásunkra. Most még keményebben kell gyakorolnunk, hogy a
legjobb debütünk legyen. 6 tag, 6 hang, pár nap múlva már 6 ismert név…
Napjainkban
Szokásomhoz híven a számomra
kialakított szobában vagyok és írom a szomorúbbnál szomorúbb dalokat. Az egyik
dal nagyon is tetszett a főnöknek, mert rá került az előző albumunkra. Egy pillanatra
megálltam, a te fotódra pillantottam.
„Miért kellett neked úgy
eltűnnöd, hogy még azt sem tudom, hogy hova mentél vagy, hogy egyáltalán miért
mentél el. Mi rossztat tettem, hogy szó nélkül elmentél?”
Folyamatosan ezeket kérdezem
magamtól, ahányszor a képedre pillantok. 2 éve töretlenül szeretlek, csak rád
gondolok és várom, azt a napot mikor újra besétálsz az életembe Telefonom
csörgésére leszek figyelmes, hirtelen odakapok, hogy hátha te hívsz, de
csalódok, a képernyőn nem a te neved jelenik meg, hanem az egyik csapattársamé.
Szomorú, rekedtes hangommal beleszólok:
- Igen?
- Hyung, hol vagy? Már vagy fél órája
elkezdődött a táncpróba és a főnök szépen megkért mindenkit, hogy ne késsen el
senki, mert az új album címadó dalát fogjuk tanulni ma. – majdnem ordibált
velem Ravi – az a szerencséd, hogy a tanár még nincs itt, mert akkor aztán nagy
bajban lennél.
- Mindjárt ott leszek, ne aggódjatok, csak a
szobámban vagyok.
- Rendben. Várunk.
Már nem válaszoltam rá csak
kinyomtam, elmentettem a számokat, kikapcsoltam a gépem, átöltöztem, mert nem
akarom, hogy a farmerem szétszakadjon, felkaptam a fülhallgatóm, a telefonom
mellé a szobához tartozó kulcsot és indultam is le. Olyan 10 perc múlva már a
próbateremben voltam. Mindenki melegített, mikor egyszer csak egy vigyorgó
Kennel találkoztam szembe.
- Szia hyung – vigyorgott ezer wattos
mosolyával – Hol voltál, hogy nem is láttalak ma? Hamarabb elmentél reggel,
mert nem velünk jöttél az is biztos. – tette fel a kérdéseit addig, míg N rá
nem szólt. Magamban csak mosolyogtam azon, ahogyan Ken bús arckifejezéssel
elballagott. Én is bemelegítettem, miután befejeztem elkezdtük hallgatni az új
számunkat, csendben hallgatom a zenét a többiek pedig ugrálnak rá, próbálnak
táncolni a zenére csak még a koreográfia nincs is meg. Most kapok észbe, hogy
meg a koreográfus sem érkezett meg.
A bulizásunkat egy lágy hang
szakítja félbe. Az ajtóban egy női alakot látok meg, hasonlít a te alakodra…
Visszanézzek telefonomra, de a mellettem ülő Hyuk nem hagyja, hogy azzal
foglalkozzak, elkezdett bökdösni, piszkálni, nem szeretem, de visszapiszkáltam,
válaszként csak egy jó ízű nevetést kaptam. Olyan jó kedvvel nevet mellettem,
azok az idők jutottak az eszembe mikor veled nevettem, Hyuk annyira nevetett,
hogy az arcomra egy kis mosolyt csalt. Arra lettünk figyelmesek, hogy Ken rohan
az ajtóban álló lány felé és ráugrik, őt követi Hongbin és Ravi is. A lány egy
kicsit megrogyott a hirtelen jött tehertől, de elbírta Kent. Hongbin és Ravi
szintén megölelik őt. N csak ül a székben és a fejét csóválva mosolyog a
többieken. Nem értem, hogy miért rohantak annyira a lányhoz, tán ismerik őt? N
is ismeri őt? Csak én nem?
- Jihye, Jihye – egy ismerős név – Végre téged
is lehet látni – ordibálja Ken a lány fülébe.
- Hát látod oppa – válaszolja az említett
lány.
- Gyerekek szálljatok le róla, szegény nem bír
el titeket – Adja ki a parancsot a leader.
- Rendben – válaszolják csalódottan.
Mikor már a fiúk nem ölelik őt
akkor látom meg ki is a lány. A felismerés villámcsapásként vág belém. „ Ő az.
Ő az.” Ezt ismétlem folyamatosan magamban. Nem hiszek a szememnek ezért
megdörzsölöm őket, de akkor is téged látlak. Megmozdulni nem tudok, a szó a
torkomon akadt. Próbálok egy lépést feléd tenni, de végtagjaim nem
engedelmeskednek. A lábam szó szerint földbe gyökerezett. Miután N megölelt
elkezdenek veled beszélgetni ez alatt Hyuk gyengéden oldalba bök. A
gondolataimból az ő hangja zökkent ki.
- Hyung, ki az a noona az ajtóban, akinek
mindenki úgy örül? – kérdezi.
- Ő egy nagyon régi ismerősünk, te még nem
voltál velünk gyakornok, mikor ő elment a cégtől. Ezért nem ismered őt.
- Oda megyek hozzá és bemutatkozok neki. –
vigyorgósan oda megy hozzád és illedelmesem meghajol aztán bemutatkozik neked.
Te csak elneveted magad és egy „Már ismerlekkel” le is rázod őt. Egy gyengéd
mosoly kíséretében felém pillantasz, végig mérsz. Tekinteted perzseli bőröm. Én
is ugyanezt teszem. Elég sokat változtál, hajad hosszabb lett, de ugyanolyan
szép barna, mint 2 éve volt. Kicsit teltebb is lettél, de továbbra is törékeny
az alkatod. Elkapom rólad a tekintetem, hiszen elindulsz felém. Zavaromban nem
tudom hová nézzek, precízen feltérképezem a termet.
- Örülök, hogy újra látlak – állsz meg előttem
és felnézel rám – Leo.
Az együtt töltött idők képei
jutnak eszembe a hangod hallatán.
- Én… is – nagy küszködések árán de szóhoz
jutok.
- Hogy vagy mostanában? – mosolyogsz rám,
mintha semmi nem történt volna.
Mióta elmentél azóta nagyon
rosszul…
- Megvagyok, köszönöm kérdésed. Te hogy vagy?
- Jól vagyok, örülök, hogy visszakaptalak
titeket.
- Vagyis most már te leszel a koreográfusunk?
– kérdezi Hongbin izgatottan.
- Igen, én leszek innentől ez egyetlen
koreográfusotok. – mosolyogva megsimogatja Hongbin hajkoronáját.
- Nos akkor vágjunk is bele – csapja össze N a
tenyerét.
Először elmagyarázod nekünk, hogy
milyen elemek lesznek benne, aztán eltáncolod, Hyuk csak szájtátva nézte az
előadásod, a többiek pedig elismerően bólogattak.
- Akkor belevághatunk? – kérdezted lihegve a
tánc végén.
- Persze, egész nap erre várok, hogy már az új
számot táncolhassam – pattan fel mellőlem Ravi. Mindenkit beállítasz a helyére,
a tükörben pedig elkezded egyesével a mozdulatokat táncolni. Mindenki egyszerre
másol téged, így megy egész délután és este.
Hajnali fél háromkor fáradtan és
izzadtan fekszünk mind a hatan a próbaterem padlóján.
- Fiúk – szólalt meg az újdonsült
koreográfusunk – nagyon ügyesek voltatok ma. Nagyon sokat fejlődtetek a 2 év
alatt. Büszke vagyok rátok. – mosolyogsz fáradtan ránk.
- A gyakornokként nekünk volt a legjobb
tanárunk. – válaszolja N.
- Volt kitől tanulnunk sok jó mozdulatot –
folytatja a dicséretet Ravi.
- Ugyan fiúk. – pirulsz bele – A dicséret nem
engem illet, hanem titeket. Ti dolgoztatok ilyen sokat, hogy eddig eljutottatok
és még magasabbra törtök majd. – válaszolod.
- Szerintem ezen nem érdemes vitatkozni,
mindenki érdeme – válaszolja morcosan Hyuk. Szegényen már nagyon látszik, hogy
fáradt.
- Így van – helyesel Ken – de szerintem
menjünk haza, mert én már nagyon fáradt vagyok, de ahogyan észre veszem nem
csak én, hanem Leo hyung is.
Nem szólok semmit csak felkelek
és elindulok a szobám felé. A kulccsal kinyitom a bezárt ajtót. Felkapom a
táskám, amiben a pénztárcám és az irataim vannak, lebattyogok a teremhez, de
már nem találom ott a többieket. Hát ezt nem hiszem el, itt hagytak. Benézek a
félhomályos terembe és meglátom az alakod. Nyugodtan ülsz a padlón és a
telefonod nyomkodod. Hirtelen felkapod a fejed és az ajtónak támaszkodó alakom
felé nézel hunyorogva.
- Leo te még nem mentél haza? Ki kell pihenned
magad.
- Nem, mert itt hagytak. – válaszolom nemes
egyszerűséggel és beljebb megyek.
Míg oda nem érek hozzád és leülök
melléd csend honol közöttünk. A csendet te töröd meg.
- Nagyon megváltoztál – állsz fel és az utadat
a hangfalak irányába veszed.
- És az rossz? – kérdőn felvonom a
szemöldökön.
- Nem…
- Te is megváltoztál.
- Tudom – kapom a választ hirtelen.
Újra csend ül közénk. Félve de
megkérdezem, azt amit már 2 éve meg akarok tőled kérdezni.
- Miért… mentél… el…? – szaggatottan de
feltettem a kérdést.
- Ezt nem mondhatom el.
- Miért? – fakadtam ki.
- Mert meg van kötve a kezem.
- Egy rohadt szerződés miatt hagytál el engem?
– sírás kerülget.
- Nem – válaszolja… sírva (?) – nem egy
szerződés miatt hagytalak el.
- Akkor miért nem mondod el? – felállok és
megfordítalak.
- Mondtam már, hogy nem lehet – már sírva
préseled ki a szavakat.
- Szerettél akkor, amikor elhagytál? Amikor a
legnagyobb szükségem lett volna rád? Szerettél? – kérdezem tőled sírva, már
kezedet szorítva. A hangfalakból pedig megszólal az Only You. Az a szám, amit
neked írtam.
- Igen, szerettelek és még most is szeretlek.
Jól hallottam, vagy csak álmodom
az egészet. Az előbb azt mondtad, hogy még mindig szeretsz, de akkor miért
hagytál el.
- Akkor mi… - mondatomat nem tudtam befejezni,
mert ajkaid nem hagyták. El sem hittem, hogy újra téged csókolhatlak.
Visszacsókoltam és szorosan magamhoz húztalak. Kezeim derekadon pihentek.
Kezeidet nyakam köré fontad. Hosszas csókunk után csak néztük egymást.
- Miért hagytál el? – hosszú percek után újra
megkérdeztem.
- Mert nem akartam, hogy az idolságod a
kapcsolatunk rovására menjen. Nem tudtunk volna találkozni, meg a biztosítékot
is kiverte volna a rajongóknál, hogy neked barátnőd van.
- Meg tudtuk volna oldali a találkozást. Azt
meg nem mondtuk volna el a médiának, hogy Jung Taekwonnak barátnője van. –
válaszoltam mosolyogva.
- Olyan rég láttalak téged mosolyogni,
folyamatosan csak a komoly arcodat láttam eddig. – bökdösöd meg a mellkasom.
- Te követted az eseményeinket? – kérdezem
meglepetten.
- Hát persze, a kedvenc bandámra mindig
figyelek. – kacsintasz rám és elkezdesz futni a zeneszobák felé. Már nem látlak
a sötétségben. Hirtelen két apró kéz ragad meg és az egyik sötét szobába húz
magával. Mikor a villany felkapcsolódott akkor veszem észre, hogy az én
zeneszobámban vagyunk.
- Hát megtaláltad a rejtekem? – sétálok feléd
és megölellek.
- Igen, megtaláltam. – az asztalra pillantasz
– Te úristen! Ez a kép is már milyen rég készült rólam. – lépsz ki az
ölelésemből.
- Rég készült igaz, de a legjobb kép – egy
apró puszit nyomok az arcodra.
- Szerinted. Szerintem meg nem
Megfordulsz, így egymással
szemben vagyunk.
- Játszol valamit nekem a zongorán?
- Mit szeretnél, hogy játsszak neked? – kérdem
tőled.
- Hm, lássuk csak. Talán a kedvenc számunkat?
- Akkor gyere, ülj az ölembe és eljátsszuk
együtt, rendben?
Miután leültél, aprócska kezeid a
zongorára teszed, kezeim a tieid mellett foglalnak helyet. Egyszerre kezdjük el
Ailee-től a Heaven című számot zongorázni. Nem csalódtam benned, ugyanolyan
szépen játszol, ahogyan két évvel ezelőtt. Refrént elkezded énekelni, amihez én
is bekapcsolódok. Innentől már egyszerre zongorázunk és énekelünk. A szám végén
nevetve bújsz hozzám. Orromat csodás parfümöd illata csapja meg. Annyi ideje
vártam már, hogy végre téged tarthassalak a karjaimban. A te csókodra kelljek
majd fel reggel, a te parfümödet érezzem a pólóimon. Még egyszer nem fogom
elkövetni azt a hibát, hogy hagylak elmenni. Még egyszer nem leszek olyan
bolond, hogy ne menjek utánad, még ha a világ végére mész el, én utánad fogok
menni, mert te vagy a legfontosabb az életemben. Szeretlek.
